Mennyire becsületes ember az, aki anyagi érdekből megy férjhez? És az, aki más nővel tart fenn viszonyt, mint akit szeret? Magukat hőseink annak tartják és erről a tisztességről, a társadalmi megbecsülésről és a biztonságról nem szívesen mondanának le. (De ekkor lép közbe az ördög.)
Egy kis ízelítőt kapunk a házasság természetrajzából a Karinthyban. Molnár szerint: "A házasságban az asszony folyton hiányokat érez. Ezeknek a hiányoknak az összessége a férj. Aztán jön valaki." Ezt a témát, a házibaráttal kiegészített szerelmi háromszöget sokan szeretik. Erre egy variáció a darab is.
A vasárnapi matinén néztem meg az előadást, amely a főpróbát is számításba véve, éppen a negyedik volt. Az előadás már most is egészen kiforrott állapotot mutatott és egészen beszippantott.Tetszett, lekötött. Jól éreztem magam a Karinthy Színházban. Ha semmi rendkívüli nem jön közbe, Az ördögnek szép hosszú szériája lesz, legalább öt év. Túlságosan is kevés Molnár Ferenc-előadás megy Pesten, magát Az ördögöt sem játsszák gyakran, erős színészekre épít a rendezés...-nagyjából ezekre alapozom a véleményemet.
Az ördög 1907-ben mutatkozott be a Vígszínházban, Hegedűs Gyula címszereplésével. A Vígnek és Hegedűsnek írta az előadást Molnár, a díszlet leírása (elég nagyszabásút gondolt el), a főszereplő életkorának megjelölése (39 körüli) is egybevág ezzel. Vasárnap éjjel (egy kaposvári vendégjátékot a Nemzetiben még közbeiktattam, bejegyzés itt), azonnal elkezdtem Az ördögöt olvasni. A darab szövegéből bizonyossággá vált a sejtésem: Molnár egyértelműen fiatalabb szereplőgárdában gondolkodott (Fenyvesi Emil és Varsányi Irén játszották a szerelemeseket). Balikó Tamás rendezése ezen változtat. A rendező maga eljátssza a főszerepet, amelyből sejthetjük, hogy talán régi szerepálmát váltotta valóra. Balikó már nem tűnik 39 évesnek, sőt a "fiatal szerelmesek" sem 25 év körüliek, ahogy lenniük kellene. Érettebben kerülnek válsághelyzetbe, és maga Balikó ördöge is több élettapasztalatot sugárzik, mint tenné ezt egy nála húsz évvel fiatalabb férfi. Ami "veszteség": egyértelműen valószínűtlenebb, hogy Az ördög csábítóként léphet fel, mint lenne, ha netán a rendező maga helyett Szabó P. Szilvesztert választotta volna e szerepre.
Amikor az előadás kapcsán Szabó P. Szilveszter, az Operettszínház sztárjának a neve felmerült, biztos voltam, hogy ő lesz az ördög. Korban is, habitusban is "kiköpött" ördög. Szabó P. Szilvesztert sajnos csak kevésszer láttam színpadon ( nem járok musical-előadásokra), viszont ahányszor láttam, mindig nyomot hagyott, még kisebb szerepekben is. A rendkívül erős jelenlétű, szuggesztív színészek közé tartozik. Prózai előadásokban nem (vagy tudomásom szerint nem) fordult elő eddig, de most ékesen bizonyított. Szabó P. Szilveszter, ha akarta volna, vagy ha még most is akarná, könnyen venné fel a versenyt a legnevesebb prózai színészekkel is. Van kisugárzása, hat. Mondható az is, hogy rendkívül vonzó férfi. Birtokában van különleges képességeknek. Most mégsem az ördögöt kapta. Jánost, a fiatal festőt játssza, aki legjobb barátjának feleségét nem akarja elcsábítani. A nő pedig - bár nem szerelmes a férjébe - a tisztesség útján maradna. (A történet részleteit el lehet olvasni máshol, de inkább javasolnám, hogy ne nézzetek utána, hanem menjetek el a Karinthyba.) János szerepében végig követhetjük ingadozását, küzdelmét a kísértéssel, viszonyait különböző fiatal nőszemélyekkel...
Balikó Tamás is szuggesztív ördög, ha egy kissé megfáradtabb is. Néha azt érezzük, hogy terhes neki ez az állandó készenlét, a nem alvás. Éjszaka is talpon van, de már reggel nyolckor kel, hogy újult erővel akcióba lépjen. Sármos ő is, de azért már inkább az atyai jóbarát szerepében mutatkozik, aki már kissé kívülről szemléli a férfi-nő harcokat. A kék rókában (a régi Játékszín utolsó bemutatója volt) egészen tetszett, legutóbb a Rózsavölgyiben a Fosse-előadásban (Valaki jön majd) már nagyon, most pedig már előre örültem, hogy látni fogom. És nem is csalódtam. Minden jelenet erős, amelyben szerepel. Viszi, Szabó P.-vel mindketten lendületben tartják az előadást. (Csak percek vannak, amikor egyikük sincs a színen.) Mefisztó és Faust kettőse ez, némileg szerényebb keretek között. Most szó nincs a lét nagy kérdéseiről, pusztán arról, hogy mi a fontosabb: a szívünkre, vagy az eszünkre hallgassunk-e.
((Eljátszottam a gondolattal, hogy megcsinálhatnák ugyanezt az előadást egy második szereposztással is a Karinthyban. Szabó P. lehetne az ördög és választhatnának hozzá igazán hamvas, 25 körüli színészeket. Hasonló húzással élt Alföldi a János vitéz kapcsán, átértelmeződik kissé az egész, ha a szereplők korán módosítunk. Sokakat ismerek, akik mindkét szereposztással megnézték azt a rendezést annak idején. Tudván, hogy mekkora operettes tábora van Szabó P-nek, sokan újra néznék őt a másik leosztásban is.Van egy érzésem, hogy az egész darabot tudja amúgy is. ))
Ha már a szereplőkről kezdtem írni, feltétlenül szólni kell Schlanger Andrásról, aki a maximálisan kihozhatót nyújtja a sokkal kisebb és hálátlanabb szerepből. Ő a hűséges és fantáziátlan férj, akinek pénze van, de maga is érzi, hogy az asszony máshoz vonzódik. Érezzük a szerelmet, a hűséget, a lemondást, a szenvedést, a kitartást, a bizalmat - mindezt egyszerre. Az előadás közben egészen lekötött a játéka, de utána az is eszembe ötlött, hogy Schlanger András igazán megérdemelné A farkas Dr. Kelemenjét. Miután A farkas sem egy agyonjátszott Molnár-darab, itt szükségesnek tartom megemlíteni, hogy az 1912-ben bemutatott előadásban Molnár ugyanezt a férjet alakítja kissé át. Abban már nagyon féltékeny és nehezen kezelhető. Erősen zárójelben: bennem még nagyon él az a TV-ben látott verzió, amelyben Márkus László szerepelt, de nyitott vagyok és megnézném Schlanger Andrással is megint. 1985 óta (akkor a Vígben ment) csak egy 2001-es előadást jegyez a színházi adattár, Sztarenki Pállal a főszerepben. Ez a gondolat annyira megtetszett, hogy Az ördög után egyből elolvastam A farkast is.(Ezért is csúszik ez a bejegyzés immár harmadik napja...)
Schlanger Andrásnál is kevesebb helyzet és szöveg jut Honti Györgynek, aki ebben a darabban is inas. Egészen tökéletes, mindent tudó szolga. Egy kézmozdulatában, rezdülésében benne van ez. Sokat beszélhetne, de éppen abból él, hogy megtartja a véleményét magának. Nagyon jó volt látni és igen nagyon szeretném ismét egy nagyobb szerepben, még hosszabban nézni.
A női szereplők játékát nézve az ördöggel értettem egyet, aki azt javasolta Jánosunknak: ne nősülj meg. Talán akkor járna hősünk a legjobban, ha megtartja függetlenségét. Udvarolgatna ráérő idejében Elzának (Balázsovits Edit), fenntartaná magában az illúziót, hogy barátja felesége, Jolán lett volna az igazi társ (Gubás Gabi) és néha mégiscsak festegetné az aktot, aki mint megtudjuk, "nem privát" (Balázs Andrea). A nőket nézve az ugyan egyértelmű, hogy a modellnek semmi esélye sincs a két ritka csinos nővel szemben, a harc a két úrinő között dől el. A benyomásom az, hogy Jánosnak ugyanúgy megfelelt volna akármelyik. Elza nem ártatlanabb és fiatalabb, Jolán pedig semmivel nem érdekesebb a másiknál. Ha az ördög nem lép, megköttethetett volna egy egyszerű kis házasság a két szingli között és ment volna minden a maga útján, mindenki folytatta volna a megszokott életét. (Hasonló dramaturgiai helyzetre épülő darabot már láttunk ősszel a Rózsavölgyiben. Az Ábel és Eszterre gondolok. Ott ördög nincs, helyette a józan ész szól közbe, az alakítja a szerelmesek életét.) Nem rosszak a női szereplők, bár a szerepre eggyel fiatalabb színészi generáció kívánkozna, de feltétlenül illúziótkeltőek. Nem zökkenünk ki akármelyikük miatt sem a történetből. Azt mégis meg kell jegyeznem, hogy a férfi szereplők feltétlenül erősebbek és ők viszik a prímet. Természetesen ez az én benyomásom, nyugodtan lehet olyan néző, aki erről másként vélekedik.
Aki idáig eljutott, megérdemli, hogy még némi kis pót-eszmefuttatást kapjon a darabbal kapcsolatban. Az ördög arra buzdítja Jánost és Jolánt, hogy végre találjanak egymásra. Ez a nő esetén egy hétköznapi polgári házasság felrúgását jelentené, a férfinek pedig -esetleg - fel kellene adnia szeretőjével folytatott viszonyát. Epedezik egy férjes asszony után, csendben szenved, de eközben nem él önmegtartóztató életet. 1907-ben ez az előadás egyértelműen fricska lehetett a Vígszínház jómódú polgári közönségének, akik kénytelenek voltak ezt a létező kettős mércét a színpadról is tudomásul venni és drukkolniuk kellett egy (voltaképp banális) házasságtörésnek és válásnak. Lehet, hogy a néző élvezi az otthoni biztonságot, de élvezi azt is, amikor színházban kockázat nélkül szőhet romantikus álmokat.Az ördögre befizetve ezt garantáltan megkaphatták akkor is, most is.
Nem tehetünk mást ugyanis, ha elítéljük az ördögöt, ha nem, vele tartunk. Az utolsó jelenet végén még "na végre" megszólalásokat is lehet hallani a nézőtérről. (Nem annak szólt, hogy a ruhatárba vágytak már.)
Mit szólunk ehhez a történethez ma? Egyértelműen hétköznapibb lett a válás, sőt a nem-házasodás már az igazán tipikus. A nők kiszolgáltatottsága talán kisebb. A történet most is működik, mivel a szereplők nehezen tudnak lemondani az öncsalásról, megvan a feszültsége és érdekessége a folyamatnak, ahogy valaki saját magával végre szembe mer nézni.
Essen némi szó az előadás díszletéről is. A darabot olvasva evidens, hogy nagy teret, sok pénzből kiállított díszletet képzelt el a szerző. Ráadásul a bál elengedhetetlen kellékének tekinti a statisztériát is. A Karinthy kis színpadán ez nyilván nem megoldható. Az első és a harmadik felvonás díszletében ugyan zavaró elem az, hogy az előírt hatalmas karosszék túl közel van a kandallóhoz, de ha ezt leszámítjuk, akkor egyébként elfogadhatjuk ezt a szerényebb kiállítást is. A színészek a lényegesek, ehhez képest minden másodlagos. A színlap nem jelöli, hogy ki felelős a szöveg gondozásáért. Akárki munkája is ez, ügyesen húzta ki a felesleges elemeket, a hangulatfestő fecsegést illetve néhány mellékszereplőt is. Nem sok a módosítás és sehol sem lényegi. A színészek kiválóan keltik életre Molnár szellemes szövegét, riposztjait - a mondatai valóban Bosztont táncolnak, "hol előretolja, hol megfordítja őket", ahogy azt Elza jegyzi meg az ördög szövegéről. Él ez a szöveg, nagyon lehet élvezni - milyen kár, hogy ez a társalgási stílus már kiment a divatból, ahogy Molnár is...
