Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ezen a héten eddig három prózai előadást láttam három egymást követő napon, amelyek nem a "hagyományos" államilag fenntartott kőszínházi keretek között jöttek létre, újdonságot jelentenek  a pesti repertoáron, akár 2016-ban is játszódhatnak, érdekes lehet sokunk számára a felvetett központi témájuk (ennél jóval kevésbé maga a szöveg), de ami vonzóvá teszi és eladja őket a mezei nézők számára azok mégis a színészek. Az emberek többsége mégis a színészek miatt jár előadásokra, a játszó ember varázsa hat, a rendezők pedig ezt a hatást akarják kiemelni - jó esetben. (((A legtöbb általam látott operarendezésnél épp ellenkezőleg, mintha akadálypálya építése lenne a cél, vagy enyhébb esetben csak üres térbe helyezik az énekeseket, kapaszkodók nélkül - jut ez eszembe az éppen futó Don Giovanni sorozatról, amelynek még öt előadása egy héten belül le fog menni, például egy ma is, egy holnap is.)))

Legyen most először szó a szerdán a Belvárosi Színházban látott Párterápiáról, majd jöhet a Valami csajok (Rózsavölgyi Szalon), illetve A fura (B32).

A Párterápia Daniel Glattauer újabb műve, akinek korábbi regényéből készített színpadi adaptációját (Gyógyír északi szélre) évek óta sikeresen játsszák ugyanitt, sőt három hete több mint kétszáz tanítványom ezt meg is tekintette, azóta is szállingóznak a "beadandó" fogalmazványok, nap mint nap elolvasom valakiknek a véleményét róla.

Ahogy a pótszékes teltházra néztem a Belvárosiban, illetve hallgattam előadás közben a közönség reakcióját, úgy tűnt, hogy ismét egy olyan előadást hozott létre az Orlai Produkció ( a Szentendrei Teátrummal közösen), amelyre még hosszú ideig lesz közönségigény, mert Znamenák István rendezése valóban elszórakoztat minket, sokat lehet nevetni és ezért mindig hálásak vagyunk.

Két órára belefeledkezünk a párterápiára érkező férfi (Debreczeny Csaba) és nő (Balla Eszter) életébe és később úgy tűnik, mintha ez-az kiderülne a pszichiáter magánéletéről is (Mészáros Máté), így a második rész talán még érdekesebb lesz, bár ennek részletezésébe spoilerezés nélkül nem bocsátkozhatunk bele. Bepillanthatunk valaki másnak a kihűlt házasságába, amelyben csak feszültségek maradtak és valóban együtt kérdezhetjük meg a terapeutával, hogy ugyan miért nem válnak már el az előttünk szenvedő felek. Lehet, hogy az ember így működik valóban, hogy jól esik látnia, hogy más is küzd, másoknak is vannak hasonló problémái, mint neki és ez kicsit meg is nyugtatja. Az élénk reakciók azt jelzik, hogy a többség talál kapcsolódási pontokat a történettel és remélhetőleg a többség azzal a gondolattal jön ki a színházból negyed tizenegykor, hogy az ő helyzete ennél kevésbé reménytelen. Az író feltétlenül törekszik arra, hogy a vágyott happy end ne legyen kizárható, ha valaki netán szeretné elringatni magát, tehesse meg. 

Az előadás egy helyszínen, a terapeuta rendelőjében játszódik, a rendező által kitalált díszlet ehhez illően egyszerű, Cselényi Nóra jelmeze úgy szintén - semmi nem tereli el a figyelmet a beszélgetésekről. A rendező "észrevétlen" színészvezetése értékelendő, igyekszik úgy mozgatni a szereplőket, hogy legalább kettőt mindenki rendesen lásson oldalról is, nem túl sok a helycsere, de nem is kevés - végig elhisszük, hogy egy párterápia végbe mehetne akár így is.

Örömmel láttam viszont idén először Debreczeny Csabát, aki elszerződött sok-sok év után az Örkény Színháztól, humorérzéke jól érvényesül most is. Balla Esztert ugyancsak, akit nagyon kevés előadásban láttam korábban, mostanra már egészen kinőtt a naiva-skatulyából. Elhittem nekik a majdnem két évtizedes házasságot, azt, hogy valaha volt közük egymáshoz és még lehet is. A leghálásabb szerep mégis Mészáros Mátéé, akit legutóbb a Pesti barokkban néztem meg. Jó csapat ez, érezhető az összjáték, még jóval hosszabban megérdemelnék a fényezést. Én csak azt mondom röviden: megérdemlik a telt házat.

Nem egyszer írtam le az Orlai Produkció előadásai kapcsán, hogy az előadások közös jellemzője, hogy a néző pontosan azt kapja, amit ígértek neki - színvonalas szórakoztatást jó színészekkel. Nem mondják meg, hogy kellene élnünk, de nem lehetetlen, hogy az előadás közös megnézése a megfelelő partnerrel akár mély beszélgetések kiinduló pontjává is válhat. Semmi sem lehetetlen.

 

 

Címkék: Debreczeny Csaba Belvárosi Színház Znamenák István Mészáros Máté Orlai Tibor Balla Eszter Párterápia Cselényi Nóra

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3512053141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.