Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Magam sem hiszem, hogy tegnap az Operaház egyszerre három premiert tartott és ebből kettőt láttam is. A Shakespeare-fesztivál irgalmatlan tempója (17 féle előadás 31 alkalommal két és fél héten belül) választás elé állítja az érdeklődő nézőt: vagy most, vagy soha ne nézzen meg bizonyos előadásokat, ez itt a kérdés. Mindhárom bemutató ígéretes volt, az Erkel Színházban a „Sly”-jal kezdtem (beszámoló rövidesen következik, igyekszem vele, csak vasárnap nézhető, rengeteg jegy van és nagyon kellenének a nézők!), mégis előrevettem ezt, mert a VIII. Henrik feleségei viszont csak ma éjjel fél 11-kor nézhető meg és nincs benne a jövő évi műsorban sem.

Az Operaház honlapja koncertnek minősíti a műsorában a produkciót, de a részletes leírásból is már kiderül, hogy egy kevert műfajú előadás, amelyben a színészi játéknak és a zenének egyformán súlya van. Színházi élményt ad, némileg emlékeztetve vizsgaelőadásokra, amelyek abból a célból készültek, hogy a résztvevők kvalitásait bemutassák.

Az előadást nézve részben tudatosítottam magamban, hogy az én ismereteim is felszínesek VIII. Henrik feleségei témában, azaz viszonylag jól értesült voltam az első két asszonyra vonatkozóan, valami fogalmam volt még a harmadikról, a négyes-ötösről már ennél halványabb, a hatodikról pedig az maradt meg, hogy túlélte a királyt, ha nem is sokkal. (Éppen ezért ő ebből a gyűjteményből kimaradt, nem volt elég drámai a sorsa, vagy nem akarták tovább húzni az így éppen optimális hosszúságú előadást.)

A wikipédián egy nagyon célszerű felsorolást találtam arról, hogy lehet a feleségekről való tudnivalót summázni: „elvált, lefejezték, meghalt, elvált, lefejezték, túlélt” – ennyi a hat nő rövid története. A négyes számú mellesleg mindenki mást túlélt, neki volt a legnyugalmasabb élete, fél évig volt csak férjnél, azután már csak kizárólag rekreációs tevékenységeket folytatott, talán ő az egyetlen, akit kicsit is lehet irigyelni.

Szerintem nem én voltam a tegnapi nézők közül az egyetlen, aki később rákeresett a szereplőkre, és valamennyire bővítette ismereteit, és aki emellett élvezte az előadás összetettségét, a prózai színészek és az énekes játékát és persze a zenei betéteket is.

A színlap szerzőt nem, mindössze dramaturgot jelöl meg, Molnár Szabolcsot, aki versekből, angol és német nyelven elhangzó dalokból válogatott. Köztük megszólalnak a király szerzeményei és Libby Larsen a témához szorosan kapcsolódó dalciklusa is (Try me Good King – The Last Words of the Wives of Henry VIII - a youtube-on meghallgatható). Előtte és közben felvételről ismertetőt hallunk a király feleségeinek sorsáról, a bulvárlapok benfentességével. (A köztudatban ez maradt meg a királyról, aki az első feleségével 24 évet, a maradék öttel összesen tízet töltött. Ilyen az, amikor valaki elindul a lejtőn…)

A Vörös Szalon hosszanti oldala mellett foglalunk helyet két sorban. Éppen azért, mert a terem alakja nem tűnik nagyon célszerűnek hasonló előadásokhoz, már az sem egyszerű, hogy a kevés szereplő hol legyen elhelyezve. A rendező, Widder Kristóf gondolhatott erre a szempontra, mert míg a király ugyan csak két hely között változtatja pozícióját, a feleségeket rendesen mozgatja, így minden nézőnek jutnak egészen közeli jelenetek is.

A király személye inkább háttér. Pallag Márton egy pók nyugalmával ül hol a trónszékben, hol egy asztalnál vagy annak a tetején, egy olyan stílusú ruhában, amely igazán illik a portréihoz. A kabáttal sikerül a színészt háromszoros méretűre növelni és elhiteti velünk minimális szöveggel is, hogy övé a teljhatalom. Pallag Márton nemrég a III. Richárdban rendkívüli mozgékonyságát és rugalmasságát bizonyította, most pedig a fő eszköze a rezzenetlenség. Egészen finoman reagál mindenre, mind az öt nőre másként. A rendező ezen kívül VIII. Henrik másik fő tevékenységét is jelzi: a király rengeteget evett, különösen az utolsó öt feleség idején, nyilván ő is a fokozott stresszt kompenzálta ezzel, mint annyian. Pallag Márton először gyümölcsöket rágcsál, amíg elkezdődik az előadás és hallgatjuk felvételről az első két nő történetét, később, éppen Boleyn Anna kivégzése alatt, megeszik egy fél grillcsirkét. A csirkének nagyon jó szaga van, ez érződik a kis teremben és ezen a ponton jutott eszembe először az este folyamán, hogy már az Erkelbe is a vacsora kihagyásával mentem. (Nem ettem semmit azóta sem, sőt még a reggelit is passzoltam, hogy ez legyen először kész. Lehet, hogy egy színházi blognál többeket érdekelne egy fogyókúrás blog, de ezek a maratoni operás estéim rendszerint a vacsora elmaradásával járnak. Ez is egy megoldás, ha leköt minket egy előadás annyira, hogy nem jut eszünkbe az evés.)

Nagyon hálás a színpadon az evés – már Molnár Ferenc is megállapította, én csak helyeselni tudok -, és az is remekül jön ki, amikor egy későbbi feleség énekszáma alatt a király nem tud egy csomag mogyorót sehogy sem kibontani. Kifejezetten szerettem, amint a színész mind az öt, valóban különbözőnek is eljátszott asszonyára másként képes tekinteni, hol elutasítóan, némi bűntudattal, szorongva, reménykedve, nyálát csorgatva, elkeseredve, kiábrándulva, stb, még vannak színei bőven akkor is, amikor csak úgy ült és ezzel rendkívül erős támaszt nyújtott az est főszereplőjének.

Csémy Balázs a második számú nagy támasz és aktív játszótárs. Ő jellemzően a Belvárosi Színház előadásaiban látható, de nekem az őszi Mario és a varázsló előadásban tűnt fel igazán, mégpedig a szerepre való alkalmasságával. Itt ő tekinthető játékmesternek, aki a király udvaroncának szerepében a kellékeket is hozza viszi, segít a jelenetek átkötésében. Míg Pallag Márton esetén az a jó, hogy minden arcrezdülése és nem moccanása is kifejező, Csémy Balázs igyekszik neutrálisan fellépni, tanúként, aki mindent átél, de mégis kívül marad. Jó ez a kettősség. Az övé a melósabb feladat, több beszéd, viszont egyértelmű, hogy sokkal hálásabb királyként terpeszkedni, akiről a nézőnek egyébként is vannak hozott előképei, és megörülhet annak, hogy ezeket van kire ráillesztenie. Az nyilván a rendezőt dicséri, hogy ennyire szerencsés jelmezeket találtak és a két prózai színész ilyen jól kiegészíti egymást és emeli az est sztárja fényét.

Zavaros Esztert én nagyon sokszor láttam az elmúlt három évadban, jellemzően Papagenának és Barbarinának, és így eddig 25 írásban említettem ezen a blogon is. Különösen kedves és bájos színpadi jelenség, jó ránézni. Ősszel volt egy nagyobb szerepe is ( Élet a Holdon), de ennyire összetett színészi feladat megvalósítása közben én még sose láttam. A megtekintés apropóját nekem éppen ő adta (azon kívül, hogy a már méltatott további alkotókhoz is jó élményeim tapadnak). Gondoljuk el, nyolcvan percbe sűrítve, a jelmezváltás és átmaszkolás kapaszkodója nélkül, egy fiatal és szép énekesnőnek el kellene játszani VIII. Henrik öt tragikus sorsú asszonyát, úgy, hogy a nézőben ezek a sorsok ne folyjanak össze, érezzük, hogy itt egy férfihoz kapcsolódó öt különböző nőről van szó. Nem könnyű, sőt talán van is annyira nagy kihívás, hogy reménytelensége miatt érdemes belevágni.

Aragóniai Katalinként Zavaros Eszter kap egy köpenyt is, arckifejezésének merevségével sikeresen átérezzük, hogy a 24 évig tartó házasság semmisségének kimondatása mennyire álságos eszköz volt, elutasíttatása pedig igazi megalázás. Éppen ezért talán az a legizgalmasabb váltás az előadásban, amikor egyszer csak ledobja a palástot, meglazítja fürtjeit és az arcán megjelenik már Boleyn Anna kacér mosolya, akinek a rendező a hiúságát és a határtalan ambícióját emeli ki, amely a trónig emelte.

Az előadás közben nyugodtan gondolkodhatunk azon, hogy mennyit számít egy ember életében a véletlen, például: fiú lesz-e egy gyermek vagy lány. Ha történetesen ezek a feleségek képesek lettek volna fiú utódot szülni, akkor nem tették volna őket lapátra – gondolhatnánk, ha nem lenne ott a harmadik feleség sorsa, aki 12 nappal a fiú trónörökös megszületése után meghal. Jane Seymourt együgyű, megvezethető nőnek látjuk, áldozatnak. Az ő esetén nem merül fel, hogy esetleg szintén a nagyravágyás tette Henrik feleségévé.

A rendező talán sejti, hogy a tragikus felhangokkal csínján kell bánni, főleg éjjel 11 után, így a negyedik és ötödik nőnél már a humoros elemek kerülnek előtérbe. Anne of Cleves, a német hercegnő kivételes helyzetben van: nem tetszik a királynak, korábban a képe alapján választotta és első perctől csalódás számára. Viszont meglátjuk, hogy a férfiak és a szexualitás iránt nem különösebben érdeklődő nőről volt szó, akivel beszélgetni sem igen tudott a király, mivel az angolul nem értett, és később örömmel fogadta a válás utáni évjáradékot és a várat. Lehet, hogy VIII. Henrik egyedül őt tudta igazán boldoggá tenni, éppen azzal, hogy magára hagyta. Nagyon jó kis jelenet, amikor a király válás utáni szavait (nővérévé fogadja) az udvaronc tolmácsolja Annának, aki örvendezni kezd. Jót tesz az előadásnak, amikor alkalmanként egyszerre aktív a három szereplő.

Az ötödik nőt, Catherine Howard hűtlenség miatt leli halálát. Nehezen bírt volna el az előadás két komoly lenyakazási jelenetet, ezt a másikat már muszáj poénra venni. (Egy nézőt hoznak hírbe vele, és még az is felmerült bennem, hogy esetleg annak a kivégzésére – szintén felségsértés miatt – is sort keríthetnek.) Zavaros Eszter nyalókát szopogat végig és nagyon úgy tűnik, hogy kevéssé hatja meg közelgő halálának ténye.

Jó ez a folyamat, szerencsés az érzelmek és a hangulat hullámzása, amelyhez a kellő arányban adagolt, összesen kilenc zenei megállás is hozzájárul.Az énekszámokat eleve előadóként, de a királynak szánva énekli Zavaros Eszter, mindig átélve az aktuális feleség szerepét. Jó megoldás, és az is, hogy hol használ kottát, hol meg nem. Nem unalmasodik el az előadás, annak ellenére sem, hogy viszonylag kiszámítható a menete. (Egy dal, egy kis próza - egy sima, egy fordított.) A már említett dalcikluson kívül Mahler dalok is elhangzanak. (Hát igen, másként hallgathatta ezt valaki, aki németül is tud és ismeri az idézett műveket.) Jászberényi Lilian zongorázott, ne felejtsük el őt sem, mert fontos.

Jó este volt, ezt lehetne tartalmas szórakozásnak nevezni. (Bennem az időpont felidézte a most már három héttel ezelőtti legutóbbi operai éjszakámat, a vetélkedőt, már most erősen várom a következőt is.)  Akik látták, feltétlenül megjegyezhették Zavaros Esztert is (ha volt valaki, aki nem miatta jött eleve már a helyszínre), és kíváncsiak lesznek a jövő évadban is rá.

Címkék: Opera Csémy Balázs Pallag Márton Zavaros Eszter Widder Kristóf Molnár Szabolcs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr598753930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása