Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Múlt pénteken, lassan egy hete (!) az Ódry Színpadon ismét vendégszerepelt a Budaörsi Latinovits Színház előadása, amelyre ha valaki beült anélkül, hogy a színlapot is megnézte volna, sose jön rá, hogy nem az egyetem saját előadása.

A produkció résztvevői ugyanis túlnyomó részben egyetemi hallgatók, akik számos más előadásban is nézhetőek, többeket legutóbb két nappal korábban láttam legutoljára a Nyilas Mihály-afférban. (Most már hozzátehetem: és hétfőn az „Utolsó estém a földön"-ben is.) A bemutató november végén volt és azóta számos ismerősöm (szakmabeli és mezei néző) egyaránt emlegette, hogy mennyire jól sikerült. Ez az általános sikere abban is meglátszik, hogy az áprilisi két előadásra (2-án és 10-én vasárnap játsszák) minden jegy elfogyott és valószínűleg csak egy-két igazán elszánt ember az, akit még be tudnának nyomni. (Engem egy „elfogyott” felirat rendszerint még nem tántorít el a megtekintéstől, ha nagyon meg akarok nézni valamit, én mindenkit bátorítanék a próbálkozásra ezúttal is.)

Az előadás a Liliomfi történetét egyértelműen arra használja, hogy ennek az új, éppen most kibontakozó színész-generációnak a helyzetéről beszéljen, amelyiknek láthatóan nem maradtak illúzióik. Már évek óta tudható, hogy a végzősök nincsenek biztonságban, nincs semmi garancia az elhelyezkedésre, arra pláne nem, hogy igazán jó helyekre be tudnak kerülni. A legtöbb diák Máté Gábor illetve Bagossy László osztályába jár a szereplők közül, azaz a Katonában illetve az Örkényben gyakorolhattak, de nyilván illúzió azt gondolni, hogy az összes növendéket fel tudja ez a két színház venni. Már az is jó lesz, ha lesz olyan, akik ott megmaradhatnak tartósan. Kérdéses, lesz-e hely számukra a kőszínházi szférában, vagy valamelyik bejáratottabb, de anyagi biztonságot kevésbé nyújtó alternatív társulatnál, illetve lesznek-e feladatok, amelyek kellő kihívást jelentenek majd számukra, lesz-e módjuk előtérbe kerülni bármely társulatnál. Most ebből (és a többi vizsgaelőadásukból) is érezzük a lelkesedést, az energiát, a tüzet és nagyon jó is lenne, ha minél hosszabban sikerülne ebből valamit megőrizniük.

A színházcsinálás iránti vágyuk és a pályakezdést övező félelmeik kifejezésére nehezen találhattak volna alkalmasabb közeget a vándorszínészekről szóló Liliomfinál. Szigligeti Ede darabját erősen átdolgozta Vecsei H. Miklós és a rendező, az ifjabb Vidnyánszky Attila, sőt Kovács Adrián zeneszerzői közreműködése által zenés darabbá alakult át, a második részben már kifejezetten erős népszínmű paródiává. Az átdolgozás ténye kifejezetten hangsúlyos, az előadásban szerepel egy folyamatosan beavatkozó „Ede” is (Dóra Béla), aki éppen írja a darabot és az előadás vége felé, mintha egyre többször kerülne az előtérbe.

A legelső benyomásunk az Ódry Padlására felérve a szokásostól eltérően kialakított nézőtér. A terem két végében van egy-egy színpad, köztük egy velük egy szintben lévő keskeny emelvény, amelyet szimmetrikusan elfelez egy másik. Ez elég változatos mozgást eredményez, négy helyre is mehetnek a szereplők. A bejárati színpad mellett áll a zongora, az első részben itt játszik a zeneszerző, a második részben e mögé kerül a három „kubai” zenész. Azt hiszem, hogy önmagában a közönség négy részre osztottságának is megvan már az élénkítő hatása, nincs díszlet, de mindenki nézheti a vele szemben ülők reakcióit. A színlapon én nem látok sem látvány-, sem jelmeztervező megjelölést, így feltehetően a rendező munkája ez is.( Nem biztos, hogy túlbonyolították az előadásnak ezt a részét, előszedtek valami „népszínműves” holmit (a második részre).) A hangsúly mindvégig a színészi játékon van. Mindössze három „beérkezett” színész szereplővel találkozhatunk, Spolarics Andreával, akit a sors különös kegyelméből három nappal később egy másik előadásban (Szerelem – Rózsavölgyi Szalon) is egészen nagyszerűnek láthattam, aki mindkét előadásban apró rezdülésekkel és (ebben) nagy, eltúlzott gesztusokkal is képes igazán élővé tenni egy karaktert. Nagyon remélem, hogy hamarosan eljön Spolarics Andrea reneszánsza, ha a Bárka tönkre is ment és lesz még rá kihegyezett előadás, mint amilyen immár sok éve a Zsótér Sándor által rendezett Stuart Mária volt. Kamilla, a vénkisasszony szerepében elhisszük neki, hogy komolyan gondolja, hogy van esélye az imádott Liliomfinál. Ahogy ránézünk, megállapíthatjuk, hogy voltaképp nem is néz ki rosszul, bár a haját szándékosan bohócosra alakították, és ez azért eldönti a kérdést… A figura mégsem lesz egysíkú, még harsánysága ellenére sem. (Ez az előadás alaphangjára általában jellemző, a vándorszínészek ripacskodására feltétlenül utalni akarnak. Tényleg, el tudjuk képzelni a reformkori színészetet ilyesfélének.)

Illyés Róbert szintén jó, de hozzá képest mintha kevesebb teret kapna Szilvai Tódorként. Őt nézve már megkerülhetetlenül eszünkbe kell jutnia – amennyiben láttuk – a jelenleg az Örkényben futó előadást, amelyben Gálffi László szerepe többszörösére van felnagyítva, Mohácsiék jóvoltából. (Az egyik osztályom épp előző nap nézte meg az Örkényben ezt a Mohácsi-rendezést, és most harminc fogalmazásból derült ki számomra meglehetősen nyugtalanítóan, hogy nekik egész másként működött, túl soknak tartották benne a poénokat, a túlzásokat (sőt a káromkodásokat is), így felmerült bennem, hogy talán ebben az általam látott Vidnyánszky - rendezésben sem biztos, hogy mindenki egyformán értékeli a „túlmozgásosságot”, lehet, hogy valakinek ez is sok és hosszú lenne.)

Bregyán Péter csak egészen az előadás végén jelenik meg, id. Schwartz Adolfként, úgy, ahogy az eredeti műben is történne. Számomra ő maga az ifjúságom, ahányszor (nem sokszor) játszani látom, mindig a nyolcvanas évek miskolci színháza jut eszembe, ahol ő volt az egyik főszínész, akire sok Csiszár-rendezés épült. A gesztusai, hangsúlyai túl sokat nem változtak, nekem kész időutazás volt nézni most is. Túl sok régi előadás jut róla eszembe.

Az előadás legvégén szembe is kerülnek ezek a színészek az ifjakkal, akik közül a Mariskát játszó Kiss Andrea nekik szegezi a kérést: Hagyjatok minket játszani. Természetesen minden néző érti, hogy ez mindenkinek szól, akik már a pályán vannak, de bennem mégis némi szánalom ébredt e három színész iránt, akik természetesen egészen ártatlanok és ők egészen biztosan képtelenek is lennének arra, hogy hatalmi helyzetből megakadályozzák a fiatalok szerephez jutását.

Az egyetemistákat, illetve a frissen végzett színészeket szintén jó volt nézni, mert mindaz a lelkesedés és lendület, amiről beszéltek, meglátszott játékukon is. Ez a játékkedv feltétlenül belülről fakad, érezzük, hogy most csupa olyan színészt nézünk, akik nagyon meg akarják magukat mutatni. Kiss Andrea Mariskaként és Rujder Vivien Erzsiként kellően érdekes annak ellenére, hogy ezekben a szerelmes leányzókban rendszerint nehéz egyéni színeket felfedezni. Kiss Andrea nemrég remekelt a Galileiben, Rujder Vivien Az arany virágcserépben és mindketten megjegyezhetően jók voltak a Nyilas-afférban is. Az átdolgozás nagy erényének látom (és a színészválasztásnak is), hogy az előadásban ez a két női főszerep egyforma súlyúnak és ugyanolyan érdekesnek tűnt. Nagyon szerettem még Gyöngyösi Zoltánt fogadósként, még zsenge kora ellenére elhittem neki azt is, hogy felnőtt lánya férjhez adásával foglalatoskodik, hastömését jó poénnak használták ki. Figeczky Bencét a korábbi Nyilas Misi után érdekes volt egy más karakterű szerepben látni. Gyuri pincér szintén tekinthető „lúzer”-típusnak, de másként az, és feltétlenül érvényesült férfias bája, azaz elhisszük, hogy az ifjú Schwarz (Vecsei H. Miklós) helyett Erzsi őt választja, mégpedig szerelemből. Szabó Sebestyén László és Böröndi Bence szintén odatette magát nagyon (Liliomfi és Szellemi szerepében), ők is elsősorban színházat akarnak játszani, de jól élni és jót enni is szeretnének.

Az előadásban frappáns rendezői ötlet volt egyes fogyókellékeket anyagi okokra hivatkozva bemondással pótolni, elhittük, hogy a budaörsi társulat is forráshiányos, nemcsak az egyetem, ugyanakkor nagy meglepetésemre a szünetben teljes ellátással várták a nézőket a színészek. Ezt nem részletezem, maradjon titok. Ezt a szellemes, friss előadást  érdemes megnézni feltétlenül, mégpedig az eredeti helyszínen, Budaörsön, ahol az eredeti ( a Padláson fel nem használható) díszlet is látható….Drukkoljunk ezeknek az ifjabb és kevésbé ifjú színészeknek, hogy szép hosszú szériát érjen meg a darab.

Címkék: Budaörs Ódry Színpad Kovács Adrián Liliomfi Spolarics Andrea Vidnyánszky Attila színész Dóra Béla Vecsei Miklós Ilyés Róbert Bregyán Péter Rujder Vivien Kiss Andrea Szabó Sebestyén László Figeczky Bence Gyöngyösi Zoltán Böröndi Bence

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr498578158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.