Lőkös Ildikó dramaturg szövegkönyvet készített Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényéből és annak színpadi változatából, felhasználva Háy János hasonló című darabját és Móricz leveleit, naplóit. Az előadást nézve mégis az a benyomásunk, hogy az egyetemisták improvizációi is belekerülhettek, sőt egyes mondatok mintha éppen e szerdai nap miatt hangozhattak el, túlságosan is időszerűek.
Reggel egy órás sztrájk volt az iskolák egy részében, sőt elhangzott egy párbeszédnek álcázott monológ is a darabban szereplő iskolaigazgató (Dér Zsolt) szájából, aki Nyilas Misi esete kapcsán a csendben hallgató osztályfőnököt (Medveczky Balázs) keményen rendreutasítja. Ebben a szövegben össze van a legtöbb médiából ismert követelés sorolva, amelyet a tüntetőknek – sztrájkolóknak - elégedetlenkedőknek tulajdonítanak.
Az előadásnak a direkt kikacsintás-aktualizálás miatt ez szórakoztató része, de az egész mégis nem emiatt fest rendkívül kedvezőtlen képet az iskolai élet egészéről. Sikerül úgy bemutatni az iskolát, hogy illúzió nem marad épen a nézőben, legyen bár diák vagy tanár, esetleg valaki olyan, akinek jelenleg semmi köze nincs az oktatásügyhöz. Az adaptáció sikeresen visszaadja – régi emlékképeim szerint – az eredeti mű nyomasztó hangulatát. Ezt nézve egyetértünk Misivel, mi sem szeretnénk sem a gyerekek, sem a felnőttek világában élni, vele együtt ábrándulunk ki. Ebben az esetben fokozottabban igaz, hogy a nézőt nem csak az befolyásolja, hogy mit ebédelt és jól érzi-e magát a bőrében délután háromkor, hanem ennél még inkább az, hogy a személyes iskolai tapasztalatai milyenek, vannak-e olyan emlékei, amelyek most berezonálnak az előadást nézve.
Én a regényt nagyon nem szerettem éppen a nyomasztó hangulata miatt, ehhez képest az előadás – amelyikben van humor is – sokkal fogyaszthatóbbnak tűnt összességében is, némely részletében pedig pláne.
Ennek a színész-osztálynak több vizsgáját is láttam már, így a szereplők egy részét már be is tudtam azonosítani és ennek igazán örültem. Az előadás kétrészes, és sok olyan jelenetet is tartalmaz, amelyekben egy-egy mellékszereplő is kibontakozhat. Mivel az Ódry vizsgaelőadásokat készít, és a hallgatók megmutatkozása a lényeges, megértjük, hogy a dramaturg és Máté Gábor, a rendező, aki egyben az osztály egyik vezető tanára is, miért nem hoz létre egy feszesebb, szikárabb előadást, amely ezt az egyébként érdekes témát (Nyilas Misi meghurcoltatását) nem szorítja össze egyetlen felvonásba, ahogy ez logikusabb is lenne.
Nekem az első rész vége felé már lankadt a figyelmem, nehezen jutottunk el a lottószelvény elveszítéséig. Ha ezt leszámítom, a részleteit lehetett szeretni az előadásnak, az egyes tömegjeleneteket is és élvezni lehetett a már most megnyilatkozó színésztehetségek játékát.
Az előadásban erősen didaktikus, ahogy a regényben is és nagyon terjengősen látjuk először azt a diákközösséget, amelybe nem illik bele hősünk és ahonnan a felnőttek világába igyekszik, amelyben aztán szintén csalódik. A téma választás azért is jó, mert az osztály jeleneteiben valóban csapatként tudnak jelen lenni a hallgatók, de egyéniségük is megmutatkozik közben. Ezekben a jelenetekben talán Olasz Renátó (Böszörményi) az, aki fő rendbontóként a leginkább előtérbe kerül, a többieknek talán több lehetőségük nyílik a felnőtt karakterekben nyomot hagyni bennünk. Gyöngyösi Zoltánt az SzFEntivánéji álomban eléggé megkedveltem, és most sem okozott csalódást két viszonylag kisebb szerepében (gondnokként illetve Sanyikaként, akit Nyilas Misi korrepetált). Medveczky Balázs osztályfőnökként maradt meg, akiről el tudtuk azt is képzelni, hogy a szépasszony (Orczyné – Rujder Vivien) kedvence. Kicsit zokon vettük tőle a lagymatagságot, amellyel legkitűnőbb tanítványát védelmezte, de színészi alakítása „nagyon egyben” volt. Ember Márk nála csak valamivel volt aktívabb állandó felelője védelmezőjeként és csak egy fokkal tűnt alkalmasabb tanerőnek a már említett Olasz Renátó által játszott agresszív tornatanárhoz képest. Dér Zsolt igazgatója kellően korlátolt volt ahhoz, hogy egészen biztosan azt érezzük, hogy nemcsak debreceni diákok, hanem debreceni tanárok sem szeretnénk lenni ebben az iskolában.
Nem mindig szerencsés megoldás, amikor színészhallgatók sokkal idősebb karaktereket játszanak, sokszor maszkban sem igazán élnek meg. Jelenleg ilyen külsődleges segédeszközök nélkül játszotta Baki Dániel Pósalaky urat, aki a lottószelvény megvásároltatásával elindít egy lavinát, és ebben az esetben nem éreztem, hogy igazán sikeresen megszületett volna a figura, bár azt tudjuk, hogy ez a vak ember a legszimpatikusabb szereplőnk. Az egyértelmű, hogy a tolvaj Török János (Georgita Máté Dezső) nem bűnhődik meg a lopásért-csalásért és helyette a mi hősünket hurcolják meg.
Kisebb szerepekben láthattuk Bodoky Márkot (újgazdag fiú), Blahó Gergelyt, és Papp Endrét illetve van három színésznő is az előadásban, akik jó helyzetben vannak ahhoz képest, hogy mind három kis szerepet kapnak, mert semmiképp nem mosódnak össze másokkal jeleneteikben. A már említett Rujder Vivien Misi öregedő édesanyját és kontrasztként egy szép lányt (az elszöktetett Bellát) és Orczynét, a flörtölő szépasszonyt kapja. Az utóbbi kettőben tetszett nekem a legjobban, paradox módon a Misihez fűződő (felületes) vonzalma ezekben jobban érvényesült, az anyaszerep ebben a pár mondatban nemigen mélyülhetett el.
Osváth Juditra Pósalaky takarítónőjeként emlékszem elsősorban, az ő szerepei még apróbbak voltak, Kiss Andrea pedig Sanyika anyjaként maradt meg, akit látni valóan megvisel személyes helyzete, fia hibáit próbálja maga elől is elhazudni – ezt a karakterét éreztem a háromból a legmélyebbnek.
Az előadásban voltak vetített interjú-részletek is, ezeket én szerettem, bár nyilvánvalóan tovább lassították ezt az egyébként is lassú menetű előadást, amely egyes részeknél csak bele-belelendült és a fegyelmi tárgyaláson jutott el a csúcspontra, amelyet túl hosszan vártunk. Ekkor viszont ahelyett, hogy mindenre fény derült volna, meg sem hallgatták a korábbi "éltanuló-jógyerek" álláspontját, a legkisebb hezitálás nélkül pálcát törtek felette.
Figeczky Bencének jó lehetőség volt Nyilas Mihály, alkatához is illeszkedett a szerep, kissé korlátolt, helyenként idegesítő, ámde jó szándékú gyerekké vált, akinek tragédiája, hogy a nagy bizalommal várt felnőttkorban szinte azonnal csalódnia kellett, amint kilépett „a munka világába”. Elhittük neki ezt az egészen valószínűtlenül túlzott fokú naivitást és végig követtük az útján, én drukkoltam is neki, hogy ne bénázzon már, álljon a sarkára.
Az előadásra az említett hiányosságok miatt azt mondanám, hogy még nem lett kész a bemutatóra. Ugyanakkor a túlírt blog bejegyzéseim tömegével nem érezném fairnek, hogy azt hánytorgassam, hogy miért nem húztak. Nem olyan egyszerű az, miközben annyi élvezetes részlet esne áldozatul és általa néhány mellékszereplő karaktere csorbulna.
Az elmondottak ellenére is szerethető volt az előadás, én kifejezettem örültem több színésznek is. Eszembe jutott a Sirály (nem volt nehéz, azt tanítom éppen), benne Medvegyenko, aki azt emlegeti, hogy egyszer a tanítókról is kellene már darabot írni. Hát most ez egy ilyen volt, bár nem hiszem, hogy ez az előadás túl jó fényt vetett ránk, akiknek ez a közeg a napi valóság része....
