Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Harmadik évadjának végéhez ért ma a Parázsfuvolácska, amely most már másodszor is két szereposztásban volt nézhető. Én szombat délelőtt voltam az Erkelben, immár negyedszer, mivel a hét éves fiam rendszeresen emlegeti, így gondoltam, hogy a kedvéért megtekintem még egyszer és ha már így van, válasszuk éppen ezt a szombatot, amikor délután OpeRaport keretében az egyik főszereplő, Cser Krisztián egyébként is terítékre kerül - legalább arra is rámelegítek. (Beszámoló a beszélgetésről itt.) Az idei évadom századik előadása volt éppen, néhány megjegyzés következik.

A megtekintés megtörtént, a neheze most jön: valamit hozzátenni a korábbi három bejegyzésemhez, amelyeket újraolvasva kijelenthetem, hogy a rendezésről írtak tekintetében semmit nem változott a véleményem, bár ahogy az lenni szokott, a sokadik megnézéskor az ember hajlamosabb már legyinteni ugyanazokra a megoldásokra, amelyeken eleinte kiakadt. Nem, most ez egy békés alkalom volt, a produkció összeérett, már az új beállók is megszokták, jól ment minden. Ezt nyugtáztam és közben néztem azt, ahogy a gyerek reagál vagy éppen időnként unatkozik és a világítós tollát piszkálja. (Aki semmit nem tud az előadásról netán és mégis ide kattintott, azoknak az első és a második bejegyzésem átszkennelését javaslom. Majdnem négyezer ember olvasta el azt a kettőt együtt, én ugyan kevéssé szeretem ezt a rendezést, mégiscsak ez lett a legolvasottabb témám, tehát most csak kiegészítek röviden.)

Ezen a délelőttön egészen (a korábbiakhoz képest szokatlanul) tele volt az Erkel, harmincnál kevesebb eladatlan hely maradt az 1800-as nézőtéren. Mivel tollakat csak a gyerek nézőknek osztogatnak, ők pedig világítanak eleget vele, az előadás elején felvillanó fénypontokból megsaccolható, hogy a nézők kétharmada lehet gyerek. Voltak buszos iskolás csoportok is, nemcsak családok, hiába volt ez egy szombat délelőtti előadás.

Ez az előadás nemcsak azért volt kicsit más, mert nem maradtak üres sorok az erkélyen sem (a telt ház mindig más hangulatot jelent, doppingolja a közönség az énekeseket), hanem azért is, mert száz néző eljött Zsombóról, az előadás legdominánsabb szereplője, Bátki Fazekas Zoltán (Papageno) falujából, amint az kiderült a porondmester (Busa Tamás) ez alkalomra átírt szövegéből. Zsombó - ugyan a wikipédián külön lapon sem szerepel - az Alföldi Kék túra egyik állomása, tehát emiatt én is jártam ott, kétszer is. Nem annyira nagy, hogy ne lenne említésre méltó, hogy évente egy hasonló nagyságú csoport felkerekedik, hogy a saját énekesüket megnézze. A Bátki Fazekas Zoltán kapcsán írt harmadik bejegyzésemhez érdemben most sem tudok mit hozzátenni: érti, éli és nagy intenzitással játssza ezt a bohóccá alakított madarászt, megfogja a figyelmünket. A fiam összességében lelkesedett az előadásért (az általam kevéssé szeretett akrobatikáért, a szappanbuborékokért, a hatalmas állatszerű hangszerekért) és a szereplőkért is. Először mindenkitől aláírást akart kérni, de mivel Vilmával már eltöltöttem mintegy hat évet ezen a vágányon, ugyanabba a zsákutcába még egy másik gyerekkel nem tervezek belemenni, így kompromisszum született. Az egy kiválasztott énekes így lett éppen Bátki Fazekas Zoltán, akit a fiam megsajnált, hiszen elhangzott az előadásban, hogy éhezik. Toronykőy Attila rendezése ezt az egyébként is legrokonszenvesebb Varázsfuvola-szereplőt még jobban felerősíti, így ez a kis történés csak azt mutatja, hogy működik a koncepció. Az, hogy milyen hatással volt a gyerek nézőkre abból is jól látható, hogy három aprócska gyerek a nézőtérre vezető lépcsőt kihasználva gátlástalanul felszaladt hozzá az előadás végén.

Elmondható, hogy a napi szereposztás minden ponton erős volt,a névsorra ránézve előre lehetett tudni, hogy ez az előadás amennyire működhet, annyira működni is fog. A régi emberek közül jó formáját mutatta mind a Taminót megtestesítő Megyesi Zoltán, akinek közel sincs annyi játéklehetősége, mint kísérőjének, akivel a próbákat ki kellene állnia, mind a tüneményes Zavaros Eszter (Papagena), aki nélkül meg nincs is Parázsfuvolácska. Cser Krisztiánnak továbbra is a hangja a varázslatos, a korábban leírt véleményem nem változott semmit vele kapcsolatban sem, bár a fiamat erősen foglalkoztatta a szakáll és a haj valódiságának lehetősége is és nem biztos, hogy ő az egyetlen gyerek, aki az énekes megjelenését találta a legérdekesebbnek. A régi szereplők nemcsak rögzítették a rendezést, hanem érezhetően intenzíven, teljes odaadással követik a  koncepcióját, egyáltalán nem vehető észre semmiféle olyan jel, hogy kevésbé igényesen énekelnének azért, mert ez egy gyerekelőadás. (Továbbra is nehéz elképzelni számomra, hogy az alapzaj nem zavaró, de három év alatt megszokhatták már.)

Az új beállók, Rőser Orsolya Hajnalka (Éj királynője) és Keszei Bori (Pamina) egyaránt igazán elsőrangúak. Nem különösebben hálás szerep az Éj királynője, mert keveset van színpadon, akkor viszont hibátlanul kell a koloratúrákat nyomni, anélkül, hogy erőlködésnek tűnjön és a hibák érzékelhetőek. A rendező ugyan az egyik ária mutatvány-jellegét felerősíti azzal is, hogy a magasban szárnyaló pillangónak maszkírozva, kiemelt helyen énekelteti a művésznővel, viszont sajnos közben három lány akrobatikus mutatványokat is előad és ez nagymértékben elvonja azt a figyelmet, amelyet a közönség addig az áriának szentelt. (Ezek azok a pontok, amelyeken korábban leginkább felbosszantottam magam. Most már ezen a fázison túl vagyok, igyekeztem legalább én az áriát hallgatni, amíg a fiam a lányokat nézte és kiesett a történetből.) Rőser Orsolya Hajnalkának bőven megvan a szükséges hangereje is, hogy áténekelje az alapzajt, ráadásul a játékot is élvezi, így nem csoda, hogy legalább negyven gyerek várt arra, hogy az előadás után vele fényképezkedjen. Hatott rájuk, lehet, hogy nem észlelték, hogy ő a gonosz.

Keszei Bori nagyon karakteres Pamina, olyan, aki tudja mit akar, összetettebb lányt sejtet, nem a szokásos naivákat. Olyan, mintha élne. Persze most is sajnáltam, hogy miért nem a sokkal érdekesebb Papagenót választotta, akivel olyan jól érzi magát, de hát a librettó ellen nincs mit tenni, megy a sorsa után. A legutóbb látott Freiája és Susannája után ez nem volt meglepetés.

Összességében jó élmény volt a délelőtt, a több száz gyerek boldogan mehetett haza és a világítós tollukat még most is kattogtatják, ha ki nem merült azóta. (A mienk még működik.)

 

Címkék: Opera Erkel Színház Bátki Fazekas Zoltán Cser Krisztián Megyesi Zoltán Keszei Bori Varázsfuvola Busa Tamás Zavaros Eszter Parázsfuvolácska Dékán Jenő Rőser Orsolya Hajnalka

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr118256784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása