A címben idézett mondatot a még optimista, még nem embergyűlölő Athéni Timon mondja. És ez az, ami megmarad bennünk. Hegedűs D. Géza játéka tanítványai körében jó élmény, örömmel nézzük. Érezzük a játszókat összekapcsoló szeretetet. Hegedűs D. élvezi a játékot, ahogy más Vígszínházon kívüli csatangolásaikor, most is felszabadult, elemében van. Egy örömszínészt látunk magunk előtt, pedig az Athéni Timon egy megkeseredett, világban csalódott emberről szólna. Akárhogy erőlködtem, nem ez jött le a színpadról nekem. Sebaj. Nem muszáj folyton a szerző intencióihoz ragaszkodni. Az elmúlt napok előadásaiban néha az tűnt fel, hogy a rendező negatívabb színben látja a világot, most mintha a fordítottja lenne az igaz. A játék öröme mindenesetre felülírja a mondanivalót.
Az ifjabb Vidnyánszky Attila rendezte osztályfőnökét és társait. Ez a színésznövendék korábbi előadásainak fényében önmagában is figyelemreméltó esemény, amely ma is sok szakmabelit csábított az Ódry Színpadra. Ahogy a Hamlet esetén, most is a színpadon alakították ki a nézőteret, bár most igazi tömegnek érződött a 80-90 fő, a Hamlet 25 fős közönségéhez képest. A színpad hátsó fala elé helyezett dobogón és előtte folyt a játék nagy részben, mi nézők pedig körbevesszük ezt a teret. Kedélyes dolog egymás mellett szorosan mindenféle székeken, sámlikon, padokon ülni. A játék elején mi vagyunk Timon vendégei, aki közénk ül, kezet ráz néhányunkkal, közvetlenül viselkedik. A világ rendben van, már jobban nem is lehetne, mind együtt ülünk és hallgatjuk a színészhallgatók hízelgését és felajánlásait a gazdag mecénásnak.
Amíg Hegedűs D. Géza maga a nyugalom és kiegyensúlyozottság, árad belőle a barátai felé a szeretet, addig a többi szereplő folyamatos mozgásban van. Úgy tűnik, hogy egy percre sem áll le a színpad. Szimbolikusan is érthető, hogy mindenki bemocskolódik az előadás végére - ilyen a világ, és ilyen a színház is. Forró víz helyett fekete festékkel öntetnek le a hálátlan barátok. Pénz helyett aranyszínű papírokba csomagolt csoki eurók hasznosíttatnak - széttapossák őket többnyire. A zenei betétek is változatosak, ellenpontozzák a szöveget, amely - valljuk be - igazán nehezen befogadható. Utóbbit egészen mégsem sikerül izgalmassá tenni: itt-ott óhatatlanul vannak benne üresjáratok. Vecsei Miklós H. fordítása ugyan jól mondható, de így is sok és nehéz ez a szöveg, bár ügyes kiszólásokkal néha sikerül ebből is humorforrást létrehozni. ("most már mi se értjük" - és hasonló megjegyzések hangoznak el a színészek szájából)
Több mint egy óra után - a Hamlethez hasonlóan - szünetet ugyan nem tartanak, de mégis kivisznek minket " a kertbe", amely voltaképp az egyetem parkolója. Itt Hegedűs D. Géza szónoklatot tart, amelyben benne van Athéni Timon egész kiábrándultsága. A helyzet felélénkít minket és azt kell mondanom, megint nem éreztem át a kiábrándultságot, mert kifejezetten jó Hegedűs D. Géza míves beszédét hallgatni.
Ez most ismét a szomorú beismerés pillanata: kevés olyan szereplő játszott az előadásban, akit arcról azonnal be tudtam azonosítani, csak tippjeim voltak, bár korábbi előadásokból többen is ismerősek voltak azért. Az egyetem szórólapjával mintha szándékosan is arra törekedne, hogy megnehezítse a diákok megkülönböztetését (vagy eleve feltételezi, hogy csak belső emberek nézik az előadásaikat), így most csak az összes diákról jelentem ki együtt, hogy látszott, hogy száz százalékosan jelen vannak az előadásban és érezhető volt a csapatszellem.
Ez az Athéni Timon üdeségével, intenzitásával a korai (idősebb) Vidnyánszky Attila rendezések világára emlékeztetett. Nála voltak ennyire együtt a színészek, nem volt jellemző az, hogy egy-két embernél több domináns szerepbe került volna, ugyanígy érződött az egység. És mindig feltűnt, hogy nagy káosz - "szemétdomb" - képződött az előadás végére. De azért ott a különbség - a kísérő zenei világon túl is: ezek a tetőtől talpig összemaszatolt ifjak most az előadás végén elég rendesen lesikálták a falat, nem hagytak túl sok festékfoltot a padlón sem.
A legtöbb nézőben valószínűleg ugyanígy foltszerűen fog az előadás emléke megmaradni, a kellemes színházi helyzet, a közösségi élmény és mindenek előtt a Mester és tanítványai harmonikus együttléte lesz az, amire alkalmanként - valamelyik résztvevőt látva - jó lesz visszagondolni.
