Bernard Slade viszonylag jól ismert kanadai drámaíró nálunk is a "Jövőre veled ugyanitt" miatt. A "Válótársak" című darabját túl sűrűn nem veszik elő ( eredeti cím: Special Occasions, 1982). Ez azért soha nem véletlen. Az első magyarországi bemutatót is Balikó Tamás rendezte 1989-ben, aki ennek is nekikezdett, de tragikus halála miatt a dramaturg, Lőkös Ildikó fejezte be a munkát. Az előadást a Szalon Balikó emlékének ajánlja és valóban nagyon nehéz nem gondolni menet közben is rá. Időnként eszembe jut, milyen lehetett volna ő, akit a Rózsavölgyiben kétszer is láttam egészen nagyszerűnek az utóbbi időben, mégpedig a Valaki jön majd, illetve a Szorul a hurok című előadásban.
A Rózsavölgyi Szalon őszi időszaka horrorisztikus volt, Balikó Tamás nem sokkal Margitai Ági után halt meg. Nem arra gondolok most, hogy milyen anyagi veszteséget és szervezési problémát jelent egy-egy sikeres előadás pótlása, hanem a lelki teherre, amelyet egy ilyen haláleset jelent a színház dolgozói számára. A munkát így is folytatni kell, és szerencsések voltak legalább abban, hogy a legendás beugró, Lengyel Ferenc rövid idő alatt képes volt arra, hogy a készülő bemutatóban átvegye a szerepet Für Anikó partnereként.
A darab dramaturgiailag egészen hasonló felépítésű, mint nagy sikerű elődje. Most egy éppen elválni készülő pár életét követjük éveken keresztül, nagy időugrásokkal. A 15. házassági évfordulón még nagyszabású ünnepséget rendeznek, de másnaptól már nem élnek együtt. Időről időre mégis összefutnak, és mi így követhetjük az életük alakulását. Egyenként nézve jók a jelenetek, de egy idő után óhatatlanul is sablonossá válnak. A kevesebb több lett volna. Én éreztem ezt a kifáradást, amikor kezdtem kicsit unni, akkor jutott eszembe minduntalan Balikó Tamás.
A két színész viszont így is jó lehetőséget kapott és az ugrások ellenére jól be tudták mutatni a folyamatot, amelyen a két szereplő személyisége átment. Érzékelhető volt az érési folyamat. A darab ugyan sablonosnak tűnik sokszor, a színészek viszont képesek arra, hogy egyéniségeket mutassanak így is. (Elég szerencsétlennek érzem azt, ha most elkezdem dicsérni az általam évtizedek óta figyelt két színészt, mert a nevük egyben garancia is, hogy jó az, amit csinálnak, másfelől hasonló alakításokat látva pályakezdők esetén biztos lenne itt még vagy két bekezdés. Ha jó ez, ha nem, én ennyi pozitív tapasztalat után éppen ezt a magas színvonalat várom tőlük és nem is csalódtam sosem.)
Vannak kifejezetten jó mondatok a darabban (pl." eleinte attól rettegtem, hogy nem veled élem le az egész életemet, aztán meg attól, hogy veled"), amelyre élénken reagál a közönség, hiszen a párkapcsolati problémák és a válás témája mindenkit érint, közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba kerülünk vele. Emlékszem, az egyik lányom talán négy évesen kérdezte meg az óvodából hazafelé: "anya, ti mikor váltok el?" És volt kidolgozott szisztémája is arra, hogy melyikük hova kerül...Ennyire mindennapos történet a válás már, semmi szokatlan nincs benne. Láthatjuk, milyen könnyen elszakítható két ember, akik tizenöt éven át együtt éltek és azt is láthatjuk, hogy valami kapcsolat csak marad közöttük. A színészek játékának köszönhetően végig érezzük a lebegést, a különlét és az együttélés mellett is vannak nyomós érvek, mindkét állapotnak vannak előnyei. Egy élet sokféleképpen leélhető, ez az egyik üzenet, amely számomra átjött.
Miután az előadás húsba vágó témát érint és mindenki körül van véve más emberekkel, akik párkapcsolatban élnek boldogan vagy kevésbé boldogan, ennek az előadásnak elég hosszú élete lehet. A néző óhatatlanul is mérlegel, "együtt megy" mindkét szereplővel és az ő helyzetüket a sajátjával is összemérheti. Hazafelé pedig mindenki elgondolkodhat, hogy tényleg igaz-e a darab egyik állítása: "csak a jó házasságok mehetnek tönkre..."
