Nem az én műfajom a musical, és olyan nagyon nem kellene keresnem az alkalmakat, hogy ezt újra meg újra belássam. Erre az előadásra azért mégis kíváncsi voltam, hiszen készült egy film is belőle, melyben a számomra kedves Meryl Streep szerepel. Miután az utóbbi időben fel sem merül, hogy esetleg moziba is mehetnék, még azt persze nem láttam. Lehet, hogy annyira mégsem sürgős.
A másik ok, ami miatt mentem: vezetőváltás volt a Magyar Színházban. Az ilyen helyzetekben természetes, hogy az új igazgatónak más elképzelése van a színház működtetéséről, tehát jó esetben nem erőltetett menetben, de mégis előbb vagy utóbb lecseréli a színház repertoárját. Ennek a gondolatnak jegyében indultam kedden Vadregényt és csütörtökön pedig Anyegint nézni. (Utóbbiról bejegyzés szintén következik hamarosan.)
A premier tavaly áprilisban volt, annyira nem siettem el a megtekintést. Egy jól összeérett, kipróbált előadást láttam, sajnos félig üres színházban, ami mindig lelombozó, akármilyen is az előadás minősége.
Az előadás első részében a modern idők szavára hallgatva, nagyon takarékosan és tömören, sőt pörgősen, egyszerre kezdték el nekünk mesélni a Hamupipőkét, a Piroska és a farkast, Aranyhaj történetét, Babszem Jankóét és végül a gyermektelen pékét is.(Fillár István narrátorként segítette elő a folyamatot, nem túl sok közbelépéssel, szerencsére.) Kicsit kisarkítva, viccesen, de rendben lementek a mesék és viszonylag optimális happy endek vártak minket a végén. Poén volt egyszerre két herceget (Tóth Sándor és Ágoston Péter) is látni, amint mentek a megfelelő kisasszonyok után. Ugyanígy izgalmas volt Tóth Sándor farkasa Kovács Lotti Piroskájával, aki megeszi a nagymamának szánt kalács nagy részét. Általa a pék is jól bekapcsolhatóvá vált a történetbe. (Nem lett volna rossz, ha VAN színlap a helyszínen, bár az is igaz, hogy a honlapról kibogarászható a szereposztás.)
A díszlet nem túl bonyolult, mintha egy képeskönyvből lépnének ki a szereplők, azt a benyomást kelti az összehajtogatható fal, amely három szobadíszletnek felel meg. Amikor a szereplők valóban kimennek - a címnek megfelelően "into the woods", azaz az erdőbe, akkor oszlopok jelzik a fákat és az előadás nagyobb része ezek között bonyolódik. Sajnos, nekem az idő nagyobb részében valóban kicsit vontatottnak tűnt a cselekmény, hiába ment több szálon is a mese előre. Ezek után el nem tudtam képzelni, hogy mi várhat ránk a második félidőben.
A második részben már sokkal többre vállalkoztak a szerzők. Meg akarták mutatni, mi van a happy end után. Minden mese vége, amely kilátásba helyezi "az és boldogan éltek, amíg meg nem haltak"-ot, nem más, mint egy pillanatnyi nyugvópont, ahonnan minden család élete tovább szökell. Kiderül például Hamupipőke történetében, hogy a lány egy rémálomból tündérálomba kerül át, de ez sem az a közeg, ahol otthon lenne. A hercegekről pedig jobb lenne hallgatni - talán az ő történetük az, amely leginkább előtérbe került. Mindkét mesebeli herceg unatkozik otthon, de az egyik az üvegkoporsóba zárt lány, a másik pedig a csipkebokrok által benőtt kastélyban lakó iránt kezd érdeklődni, sőt az erdőben az útjába akadó péknét, akivel semmiféle közös kapcsolódási pontja nem lenne, szintén elcsábítja. A hercegeknek rossz a monotónia tűrő képessége, így is fogalmazhatnánk. Érdekesebb a vágyakozás, a lány elérésének folyamata, mint maga a boldog nyugalom. Mindenki az utóbbira törekszik, de mire eléri, az már nem tűnik olyan kívánatosnak.
Miután a Rajna kincsének megtekintésére készülök már elég régen, lélekben és zenehallgatásban egyaránt, nem csoda, hogy a hercegek és a Rajna Wotanja között elég könnyen megtaláltam a kapcsolatot. Mind ugyanabban a cipőben járnak. Ezeknek a férfiaknak csak egy használna: valamilyen igazi nehézség, létfenntartási problémák. (De nem, ez sem igaz, hiszen jön az óriás is, akitől ugyan félnek, próbálnak ellene tenni, de a nők hajkurászásáról még ez az óriás sem tudja elterelni a figyelmüket. Ebből pedig nem marad más levonandó tanulság: aki mesebeli herceget választ párjául, és nem elégszik meg mondjuk a sokkal hűségesebb alkatú pékkel, az magára vessen és szeresse olyannak a csapodár herceget, amilyen.)
A második rész eltelik az óriás-probléma megoldásával, kissé lassabban, mint ahogy az jól esne. Van néhány haláleset, amely jótékonyan elintéz néhány problémát. Például: Gémes Antos péke mellől kihal a pékné (Holecskó Orsolya), így Ruttkay Laura Hamupipőkéje házvezetőnőként el tud majd helyezkedni és a félárva gyereket, amelynek a születéséért rengeteg akadályt legyőztek a szülei (miatta az első részben begyűjtötték a többi meseszereplő emblematikus tárgyait), most éppen ő nevelheti fel, aki szintén félárva volt.
Az előadás végén viszont van egy finálé, amelyben szinte fenyegetően nekünk szegezik a címben idézett mondatot: Gondold meg, mit kívánsz, mert valósággá válik! (nem szószerinti idézet, de valami hasonló hangzik el.) Épp ráértem, belegondoltam. Ennyi meseszereplő szájából nagyon hihetőnek hangzott az a közhely, hogy az ember a gondolataival valóban befolyásolja az életét és ha nem vigyáz, akkor egészen más vágányra tereli, mint amely egészséges lenne. De képesek vagyunk-e egyáltalán arra, hogy jól megítéljük, hogy mi tesz jót nekünk? Van-e ezáltal esélyünk a boldogságra? Ezekkel a kérdésekkel mehettünk haza. (Még az is kérdéses néha, hogy ki tudjuk-e egyáltalán választani a nekünk való előadást...)
Ez az előadás azok közé tartozik, amelyek már négy nap után is erősen halványodnak. A zenéje nem igazán jellegzetes, nem marad a fülünkben, nem gondolnám, hogy egy hallgatásra bármely részét is akárki megjegyezte. A színészek közül énekesi teljesítményével nem meglepő módon a színház egykori zenei vezetője, Szemenyei János emelkedett ki toronymagasan, Babszem Jankó szerepében. Amikor ő énekelt, érezhetően plusz energiák érkeztek a nézőtérre. Köteles Géza vezényelt, aki rendszeresen látható az Operaházban is.
((A többi, nem emlegetett szereplő nem szerzett különleges pillanatokat nekem, van akit néha harsánynak is éreztem, túl soknak, mást túl kevésnek, így kihasználva, hogy nem vagyok kritikus, pusztán a rend kedvéért nem fűzök hozzájuk egy-egy mondatot.))
Mindenki tisztességesen dolgozott, de mégsem hatott rám Harangi Mária rendezése igazán. Van ez így. Bízom benne, hogy a musicalek kedvelői viszont igazán jól szórakoztak. Két nappal később így is nagy várakozással ültem be a stúdióba, Anyegint nézni. Nagyon sok szereplőt viszontláttam ismét. Az már sokkal inkább nekem való előadás volt...
