Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez az új ötletem: nem menni színházba, de mégis írni blogbejegyzést. Ma este hatkor a FSZEK Zenei Gyűjteményében Csóka Anita operaszakos növendék (aki egyben a könyvtár munkatársa is) szervezésében "Kulisszatitkok" címmel beszélgetéssorozat indult. Fenyő Gábor majdnem két órán át kérdezte operarendezései kapcsán  a rendezőt, közben részleteket is láthattunk nemrégiben bemutatott előadásaiból. Én nagyon élveztem, örültem, hogy erre a napra nem terveztem színházlátogatást. Néhány főbb gondolatot megörökítek, hogy ennek az estének is maradjon nyoma - és hátha van akit szintén érdekel a rendező tevékenysége, csak nem tudott eljönni...

Fenyő Gábor kérdései lényegretörőek voltak és valóban a szakmai kérdésekre szorítkoztak. Ami még nagyon jól hatott: látszott, hogy tényleg érdeklik a válaszok. A Zenei Gyűjtemény földszinti nagy tere teljesen megtelt, nagyrészt operalátogató nyugdíjasokkal. Csak azt sajnáltam, hogy nem adott - időhiány miatt talán - esélyt a riporter, hogy a közönség is kérdezzen. Volt pedig néhány hölgy, akiknek lett volna hozzáfűznivalója a modern operarendezés témához. Az volt a benyomásom, hogy minden jelenlévő nem lett meggyőzve. (Érdekes lett volna egy gyors kérdés a közönségnek is: ki látott már egyáltalán Almási-Tóth rendezést? És hányszor?)

Milyen is "a rendezői színház" az operában? - Ez volt a beszélgetés fókuszában.

Almási-Tóth András prózai rendezőként végzett és úgy is kezdte a pályát, de hamarosan elege lett a zene nélküli próbákból és mind nagyobb arányban jelentek meg feladatai között az operák. Pályája elején is tanított már a Zeneakadémián, színészmesterséget az ének szakon (BA képzésben), ahova öt éve tért vissza, hogy az opera szakon átvegye Kovalik Balázs helyét. Rendezői módszerei valóban eltérnek az ún. "hagyományos" operák világától, ugyanis látnivalóan elhatárolja magát az illusztratív színháztól. Almási-Tóth András előadásaival hozzá akar tenni a műhöz, nem egyszer vitatkozni vele. Köze nincs a "múzeum-színházhoz",  amelyet már csak azért sem hozhat létre, mert a közönség is megváltozott. Több szinten is érvényesnek kell lennie az előadásnak, a nézőnek pedig aktívan közreműködni a mű felfejtésében. Nem várhat egyszerűen kikapcsolódást egy ilyen előadástól, ahogy a legtöbben szeretnék... (Zsótér Bűvös vadász rendezése kapcsán írtam le hasonlókat, sok hasonló vonás van kettejük rendezési stílusa között. Például ez: a nézőnek muszáj gondolkodnia.)

És miért érdekes maga az opera a rendezőnek? Ez is nagyon érdekelte a kérdezőt. (Ezt a kérdést már én is feltettem magamnak nem egyszer 2006 óta, amióta egyre többet foglalkoztat az opera, bár már ez az érdeklődésem nemigen fokozható tovább.)

Almási-Tóth András a műfajba beépített, kiküszöbölhetetlen és kibékíthetetlen ellentétre hívta fel a figyelmet. Össze nem békíthető dolgokat hoz össze az opera, például a jelenidejű hétköznapi történés konkrétságát és a zene elvontságát. A lehetetlenre vállalkozik, és ebből adódik a belső feszültség, amely miatt állandó a robbanásveszély...

Az énekeseknek pedig sok mindenre képesnek kell lenniük - ezt tanulnák a mesterségórákon is. Számukra jelen lenni a színpadon sokkal nehezebb, mint egy áriát elénekelni. A rendezőnek ezt az állítását könnyű alátámasztani akkor is, ha már gyakorló énekeseket nézünk. Sokkal többen vannak, akik el tudják énekelni a szerepüket, mint ahányan képesek a közönséggel elhitetni, hogy átlényegültek. Éppen erre kellenek a Zeneakadémián töltött évek, hogy az énekesek ehhez a feladathoz segítséget kapjanak. Az operavizsgák pedig a fejlődésüket szolgálják, nem az a cél, hogy a közönségnek megmutassák magukat. A tanulmányi idő alatt a hallgatók (akik közül többen eljöttek, hogy meghallgassák az előadását) feladata elsősorban az, hogy saját magukat megismerjék, hogy aztán a pálya során alkalmasak legyenek önmagukat képviselni és a szerepeikbe átjöjjön a személyiségük. Ennek a megtanulására később nem lesz már idő. Az a cél, hogy ne a zene használja őket, hanem ők használják a zenét. Legyen mit beletennie az énekesnek a művekbe - hiszen ő maga az a plusz, akivel számolt a szerző...

Nagyjából ezeket a gondolatokat fejtette ki sokkal jobban és plasztikusabban, sőt szórakoztatóan a rendező.

Közben részletet láttunk A tavasz ébredése c. kortárs operából (Balla Máté), a Don Juan projekt című operavizsgából, a szintén tavalyi La Callistóból és végül a sokat vitatott Varázsfuvolából is az Éj királynőjének áriáját. Utóbbi felvétel a Zeneakadémia honlapján is fent van, bele lehet nézni....

Én örültem ennek a két órának, amely során megint sikerült a hétköznapok problémái helyett inkább az operarendezés problémáival foglalkozni, amely jóval kevésbé nyomaszt. (Leszámítva, amikor éppen egy illusztratív módon megrendezett operát nézek éppen. Na, akkor az nyomaszt a legjobban...)

Végül szó esett a júniusi operavizsgáról is, amely az Erkelben lesz, Goldmark Károly önéletrajzi Téli regéjét használja alapanyagnak a rendező és egy operettet. Utóbbinak a címe még titok maradt...

 

Címkék: Opera Almási-Tóth András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr497113529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.