Az Átlátszó Hang fesztivál nyitókoncertjén jártam éppen egy hete. A négy napos rendezvénysorozat nem kevés olyan zeneszerző művébe avatta be a kortárs zenére nyitott érdeklődőket, akikről soha nem is hallottam. Majdnem mindegyik opusz mellett a magyarországi bemutató megjegyzés szerepelt, így feltételezem, hogy igazán kevesen lehetnek azok, akik számára nem újdonságként hatottak. Otto M. Zykan művészete került a fókuszba, de én nem ezért, hanem Gryllus Samu mono-kamaraoperájáért mentem, amely kíváncsivá tett. Erről következik egy rövid megemlékezés.
Ajánlót már a koncert utáni este is felesleges lett volna írni, hiszen nem említették, hogy szó lehetne bármilyen ismétlésről. A mű bemutatását tavaly is tervezték, az első fesztiválon, de a kísérlet nem járt sikerrel.
Néhány évvel ezelőtt a Theater an der Wien felkérésére született a mű. Mindössze az volt a megkötés, hogy egyetlen énekes szerepeljen (takarékossági okokból?) és valamilyen már meglévő operához kapcsolódjon. Gryllus Samu a feltételeknek eleget tett. Bán Zoltán András librettója, amelyet Wilhelm Droste fordított németre (eddig csak ezen a nyelven hangzott el az opera) nyomokban tartalmaz Bartókot. A zenében is, de a szövegben még érzékelhetőbben ott vannak egészen más kontextusba helyezve a Kékszakállú mondatai.
Amíg a Kékszakállú a férfi-nő kapcsolat megoldhatatlanságáról, törvényszerű kudarcáról szól, addig a Blaubarts (a szerző: Kékszakállúéknak fordította) inkább a születésről, arról, ahogy az ember a férfi és női forrásból létrejön. Maurice Lenhard az egyetlen szereplő, aki a rárótt összetett feladatot végrehajtja. Az operaénekesek között általában kevesebb az olyan, aki teljes mértékben tekinthető színésznek is. Maurice Lenhard viszont ilyen. Mind németül, mind (egy későbbi zeneműben) franciául hitelesen szólal meg és színpadi játéka leköt. Nagy szó: képes prózai szöveget is mondani. Ráadásul nehezített a terepe, mert ugyan egy folyamatot kell érzékeltetnie, de nincs a műnek jól leírható cselekménye, inkább érzések-gondolatok kavargását észleljük, mégpedig úgy, mintha az énekesnek előttünk jutna eszébe. Ez még akkor is így van, amikor kottát néz.
Horváth Balázs vezényelte a THReNSeMBle zenekarát. Sajnos nem jegyzeteltem le a fellépő művészek neveit, pedig megérdemelték volna a név szerinti említést. George Aperghis művében színészként is értékelhető teljesítményt nyújtottak. Csak azt sajnáltam, hogy erre a különleges eseményre, amelyre a szokásos koncertárak töredékét kérték el belépődíjként (mindössze 1200 Ft volt a jegy), még félig sem telt meg a Solti György terem.
Jövő héten jön az operavizsga-fesztivál, meglátjuk, arra mennyi érdeklődő lesz.
