Ma a változatosság kedvéért benéztem az Erkel Színházba, ahol a Bűvös vadász miatt a héten már kétszer előfordultam és holnap ismét arra megyek. A Parázsfuvolácska sorozatnak ez volt az első eleme. Milyen benyomást keltett éppen ma a tavalyról áthozott előadás?
A tavalyi évadban először a földszintről, majd még egyszer az emeletről néztem. A benyomásaimat viszonylagos részletességgel már megírtam és alapvetően most is hasonló gondolataim támadtak.
Most az első részt néztem az emeletről. Mivel késtem, az utolsó előtti sor mellé ültem, a lépcsőre. Nem rossz élmény madártávlatból nézni a teltházat és a világító tollakkal felszerelt gyerekeket. Ugyanakkor ezek a gyerekek nem halkan, hanem szinte folyamatos beszélgetés közben villogtatták a tollaikat. A zaj szinte minden énekest hallhatatlanná tett. Most is, mint korábban, a prózai részek alatt még viszonylag figyeltek a gyerekek, de az akrobatikus mutatványok és az izgalmas hangszer-bábok jelenléte teljesen tönkretett nem egy áriát.Nem a legjobb rendezői húzás volt ez a megoldás. Éppen ellenkezőleg, olyan helyzeteket kellett volna létrehoznia a rendezőnek,Toronykőy Attilának, amikor semmi nem vonja el a gyerekek figyelmét az énekesekről.
Nem tudom, hogy Megyesi Zoltán hogyan volt képes ilyen alapzajban koncentrálni, aki az egyik fő áldozata a rendezői koncepciónak. Őt ugyanis kifejezetten érdemes lenne hallgatni. Mivel jó hosszú várakozás után, a kezdés után ötven perccel került sor Sarastro megjelenésére, Cser Krisztiánt mintha kicsit több figyelemmel hallgatták volna. A szereplők közül neki van a legerősebb hangja, őt a nézőtér legtávolabbi pontján is lehetett hallani.
Gradsach Zoltán emlékezetes Papageno volt, a cselekmény motorja. Most ő nincs, de Bátki Fazekas Zoltán teljes értékben pótolja . (Ő az egyetlen új beálló, de lesz majd egy másik szereposztás is.) Szerethető, intenzív jelenlétű. Igazi bohóc Zavaros Eszterrel együtt, mindketten erősen ki vannak festve, és ez kevéssé hagyja érvényesülni arcmimikájukat illetve az énekesnő szépsége nem mutatkozik meg kellő mértékben.
Az előadás koncepciója - gyerekeknek Varázsfuvolát adni, rövidítve, cirkusszá változtatva - megint kétségeket ébresztett bennem. Ahogy az előadás mostohán bánik a zenével, ugyanúgy sekélyesekké válnak a jellemek is. "Fecseg a felszín, hallgat a mély." Egydimenziósokká válnak a figurák, de az énekesek látnivalóan nem spórolnak magukkal és adják, ami a körülmények között adható.Nem veszik félvállról azt, hogy gyerekeknek játszanak. Kárpótolhatja őket a siker, a gyerekek lelkesedése. A teltház látványa.
Nagyon úgy néz ki, hogy a nézői igényekkel találkozik ez az operajátszási felfogás, mert nem egyszerű rá jegyet venni. Aki gondolkodik, az gyorsan döntsön.