Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez a rövidke bejegyzés csak egyetlen célt szolgál: nyomatékosítani azt, hogy érdemes meghallgatni Földes Imre Kékszakállú-elemzésének utolsó két részét. Ma már kétszer annyian jöttek, mint az elsőre, kezd híre menni...Milyen kár, hogy most már a felénél tartunk és nem hosszabb a sorozat.

(Az első rész, ha valaki nem olvasta volna itt van.)

A mai alkalommal mindössze egy órát tudtam maradni, de így is elhangzott néhány olyan gondolat, amelyet érdemes megfontolni.

Nagyon fontos lenne, de ritkán sikerül a mezei nézőnek az, hogy egy ISMERT darab előadására elvárások nélkül üljön be. Anélkül, hogy egy másik produkció, vagy - zene esetén - egy kedvenc felvétel minőségét-jellegét számon kérjük azon az előadáson, amelyiken éppen vagyunk. Én is szenvedek néha attól, hogy a felhalmozott előképek hatása alól nem mindig sikerül szabadulni. (Emiatt jóval egyszerűbb olyan előadást nézni, amelyikről semmit nem tudunk előre.)

Földes Imre ezzel kísérletezik a beszélgetéssorozatban. Megpróbál mindig az adott motívumból vagy jelenetből kiindulni, és megszabadulni minden előzetes feltételezéstől, amely már általunk, vagy akárki más által rárakódott a műre. Új szemmel nézni. 

Mi lenne például, ha az előadásban Kékszakállú elhagyná mondjuk a negyedik ajtó kulcsát? - Próbáljuk úgy nézni az előadást, hogy akár ezt is el tudjuk képzelni - veti fel az előadó.

Ha bármi talán nem is történhet meg, de a figyelmünket felhívja az előadó arra is, hogy minden szereposztás (és persze a rendezés is) más és más olvasatot eredményez, de még ugyanannak a művésznek is naponta változik az előadása. Igen, éppen ez az élő zene ill. színház varázsa. Egy jó előadásból ezért is érdemes sorozatot nézni, akkor jól látszanak a különbségek és az azonosságok is.

Földes Imre megállapítja, hogy a műben Judit és Kékszakállú alakja nem pusztán "A NŐ" és "A FÉRFI", hanem ennél általánosabban is értelmezhető. Lehetne akár fordított is a szereposztás. Két különböző magatartásformát, embertípust képviselnek. Judit esetén a kíváncsiság a legerősebb motívum, aki hiába látja a vért, hallja a "vár" sóhajtásait. Sőt: már belépés előtt is tisztában volt a mendemondákkal,  mégsem riad meg, nem fordul vissza. Vagy a Kékszakállú vonzása ilyen erős, vagy - ahogy egyre többet halljuk a kulcsok emlegetését - ez a kíváncsiság fog mindent felülírni. És ahogy egyre jobban erőlteti a megismerést, úgy lesz egyre nagyobb a távolság a szereplők között, bár ellenhatásként ezt Kékszakállú egyre inkább tompítaná, mert ahogy egyre több mindent tud már róla Judit, úgy akarja egyre kevésbé elveszíteni. Meglehetősen tragikus, hogy ott feszül az ellentét, minél jobban igyekszik a férfi, annál kevesebb értelme lesz. (Nagyon rossz ez a minta, a végén még a darabot elemezve a férfiakat arra ösztönzi, hogy egyáltalán ne tegyenek inkább semmit.)

Kékszakállú persze éppen Judit ellenpontja, természete szerint maga a passzivitás, aki nem kérdez és nem is mondana semmit el, ha rajta múlna.

Amíg jelen voltam, nem esett róla szó az előadásban, de az én figyelmem most terelődött "a vigyázz, vigyázz miránk Judit mondatra". Ez feltétlenül pozitívum, Kékszakállú agyában ezek szerint az ismeretség elején is létezik már ez a fogalom, hogy értelmezhető a kapcsolatuk. Kettejükre egységként gondol. És nemcsak a vár, azaz a saját biztonsága merül fel. Ugyan az első alkalommal kimondatott, hogy a zene áthidalhatatlan távolságot fejez ki a két szereplő között, a nézőben felmerülhet mégis, hogyha most Judit váltani tudna, akkor meg lehetne a közös jövő mentve. 

Egy óra alatt eljutottunk az "adok neked három kulcsot"-ig, felteszem, hogy a távollétemben is kinyitották a harmadik és a negyedik ajtót. Az ötödiket talán mégsem.

Az előadásról a Jurányiba kellett átmennem, ahol önkéntes jegyszedőként működöm alkalmilag. Út közben persze a változatosság kedvéért a kedvenc Kékszakállú felvételemet hallgattam, újabb apró kis rezdülésket vettem benne észre. És most jöttem rá: az ötödik ajtó éppen a darab középpontjában van, félidőben nyílik ki. Mennyire jó lenne, ha hallgatnánk Földes Imrére és úgy tehetnénk, hogy ott vége is a darabnak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak. 

Meglátjuk, december 2-án a harmadik rész következik.

Címkék: Opera Kékszakállú Bartók Emlékház Földes Imre

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr326933449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.