Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Visszatekintve a MüPa idei Ring-ciklusának egészére (két nap távlatából), ez a harmadik este kicsit kilóg számomra. Egyébként is eltérne a többitől, ha másért nem is, azért mert ha valaki a történet további részeit nem ismeri, akkor happy endes lezárás után távozhat az épületből. Másrészt azért is, mert ennek a legstatikusabb a cselekménye – ha azt a két hőstettnek beállított gyilkosságot nem számítjuk, akkor szinte eseménytelennek is mondható.

Melyek a legfőbb tanulságok, amelyeket az előadás kapcsán levontam? (Most nyomatékosítom ismét, ha valaki nem tudná, hogy itt nézői benyomások és néhány tapasztalat következik majd, szó nincs szabályos kritikáról.)

A legfontosabb: egy Ringre nem lehet „csak úgy” beülni. (Lehet, de kockázatos.) A korábbi években hetekig hallgattam előtte az operákat, igyekeztem nagyjából kialudni magam és amennyire lehetséges volt, a személyes problémáimat is kizártam a Ringnek szentelt időszakból. Most erre a napra nem sikerült magamat optimális állapotba hozni, egyik tekintetben sem. Most csapódott le annak a negatív hatása is, hogy a Wagner-napokat közvetlenül megelőzte a Strauss-fesztivál. Kellett volna némi szünet az átálláshoz. Erre a Siegfriedre nemcsak előkészítetlenül, hanem mindössze 4 óra alvás után mentem, fizikailag kimerülve. Részben ennek tulajdonítom, hogy jóval kevésbé tudtam élvezni, mint a másik három előadást.(Az utolsó estére viszont nagyon koncentráltam. Kilenc és fél óra alvás után az egész operát meghallgattam a délelőtt folyamán, háttérzeneként… Mindenkinek tanácsolhatom, bejött. Ugyanez a következő Tannhauserekkel nem fordulhat elő…

A másik tanulság: néhány énekes számomra annyira eggyé forr egy-egy szereppel, különösen akkor, ha többször is látom őket, hogy ez a kötődés szinte lehetetlenné is teszi, hogy elfogadjak valaki mást helyettük. Ennek az előadásnak a Siegfriedje (Jay Hunter Morris) és a Brünnhildéje (Petra Lang) is új volt és bár elismertem a teljesítményüket, nem tudtam közel érezni őket magamhoz. Hiába tettek meg mindent, ami nem is vonható kétségbe, de a hiány nagyobb volt: NEM Christian Franz és NEM Irene Theorin volt a színpadon. Az évad folyamán néha hasonló helyzetbe kerültem, amikor több szereposztásban is néztem előadásokat (pl. Illatszertár, Figaro, Mario), volt arra is eset, amikor mégis sikerült a nagy mutatvány, mindkét énekes egyidejű elfogadása. Ezúttal viszont nem.

Ha már az énekeseket említettem, akkor maradjunk is náluk.

A főszereplők játéka ugyan nem fogott meg a fenti okokból, a mellékszereplők közül viszont nem egy tetszett. Erda megint Gál Erika, és ismét eszembe jut, hogy miért nem lehet egy félig-szcenírozott előadáson, a hang minél kedvezőbb érvényesülésének kedvéért az üvegajtót kinyitni, hogy jobban hallatsszon. Gál Gabi erdei madárként stabil pontja a produkciónak, nehezen tudnám a szerepet mással elképzelni. (Nemsokára lesz új bemutatója az Operaházban, Iphigeneia Tauriszban. Megnézzük.)

Ebben a részben mellékszereplőnek érződött Wotan is. Amint A walkür kapcsán írtam, Egils Silins alakításának a csúcspontja Brünnhildétől való elbúcsúzása volt. A Siegfried után, immár a teljes három nap után nézve Wotánt, még mindig azt éreztem, hogy ez így is maradt. Wotan talán már túlságosan is rezignált volt ahhoz ezen a harmadik előadáson, hogy jobban átérezzük a személyes tragédiáját. Nekem ez a Wotan nem volt összességében elég súlyos, mintha beleszürkült volna a háttérbe.

Gerhard Siegel Mimeként két éve jelent meg először, korábban tartósan más (szenzációsan jó!) kovács-törpét néztünk. Emlékszem, hogy nehéz volt legutóbb őt is elfogadni, de most másodszor már egészen lenyűgözőnek éreztem a játékát, mind a Rajnában, mind most is. Énekesként és színészként is meggyőz minket, annak dacára, hogy féligszcenírozott az előadás. Hartmut Welker most is Alberich maga, semmi kétségünk nincs felőle. Ha nem csal emlékezetem, mindig is ő volt, reméljük jövőre is ő marad. Másik nagy kedvencünk, a Wagner napok állandó Fafnerje, Walter Fink. Wagner néhány szereplő szövegét erősen túlírta, az a benyomásom, de nem így az óriás-sárkányét. Mindössze néhány mondat, de ez a mélybasszus szólam roppant hatásos.

A sárkány megölésének jelenetét nézve nem tudjuk eléggé sajnálni, hogy nem jött rá Wotan, hogy az állandóan alvó sárkánynál van az arany a legjobb helyen. Az isteni közreműködéssel folytatott hajsza a gyűrű körül, amely a harmadik rész végéig hat halálos áldozatot követelt és hatalmas apparátust mozgatott meg (lsd. walkürök, hősök lelkei begyűjtve a Wallhallába), igazán felesleges és nem kevéssé volt ártalmas. Látjuk, hogy a gyűrű hatalma nem működik, senkinek semmiféle haszna nem volt belőle, esetleg önbizalomnövelő ereje volt. Egyedül Alberich átka üzemel, de az bombabiztosan.

Ez az a része a cselekménynek, amikor a folyamatosan rossz döntéseket hozó főisten, aki legalább nagyjából tisztában van a világ működésével átadja a hatalmat Siegfriednek. Siegfried Parsifalhoz néhány alapjellemzőjében hasonlít, mindketten balgák és rengeteget „bénáznak”, tehetetlenek, viszont a célkitűzéseikhez ragaszkodnak. Az előadás –sorozatban egyedül ebben a részben van némi humor, lehet, hogy Wagner maga is érezte, hogy sok a hőshöz tapadó magasztosság. Itt van egy teljesen képzetlen, mesterséges tudatlanságban tartott, csak a testi erejére büszke fiú, akit mindenki hősnek nevez. Egy napon belül ledöf egy félálomban lévő sárkányt, majd egy fegyvertelen törpét. Valóban bátor, mert átmegy a tűzön, ez nem elvitatható tőle. Meggondolatlan, mert az első nőnek örök hűséget esküszik, akivel összefut. Nem is csodálkozhatunk, hogy nem csak bájital hatására nősül újra két napon belül, hanem még a sellőknek is udvarolgat. Kiforratlan személyiség annyi szent, és nála a világhatalom. Nem érezhetjük magunkat biztonságban, az a benyomásunk. Sorsa viszont csak a következő estén teljesedett be, kap némi haladékot, néhány óra zavartalan boldogságot. de aztán következett Az istenek alkonya....(bejegyzés várható).

Címkék: Egils Silins Opera MüPa Ring Gál Erika Gerhard Siegel Walter Fink Hartmut Welker Jay hunter Morris Gál Gabi Petra Lang

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr556310571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.