Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ha van véletlenül valaki, aki az őszi bejegyzésemet olvasta, joggal feltételezhette, hogy szó nem lesz itt újranézésről. Még ötről semmiképp. (Az előadás mindössze  38 perc, nem a Parsifált néztem meg hat este, ezt azért hozzáfűzném a magam mentségére.)

Hát nem is tűnik racionális dolognak, viszont most kezdem azt érezni, hogy ismerem az előadást. A rendezést továbbra sem tartom jónak, pontosabban teljes egészében énekes-ellenes munkának tudom HAT megtekintés után minősíteni. Nem mondhatja senki, hogy felületesen ítélem meg. Magát az operát viszont kifejezetten megszerettem és ezek után szívesen újranézném másik rendezésben. Alkalmas szereplőket a jelenlegi szereposztásokban is fel tudnak mutatni, nem a játszókkal van problémám, leszögezem előre. Minek mentem vissza? Csakis a három énekes miatt, akik a főszerepet éneklik. Nem tudtam kihagyni, "muszáj volt" mindegyik szereposztást megtekinteni, legalább egyszer, annak ellenére, hogy nem volt egyszerű erre valamennyire is optimális alkalmakat találni, hiába volt tizennyolcszor is kitűzve. Kapunk mindhárom esetben egy-egy vonzó pasast a főgonosz szerepkörben. Miért lettek ilyenek? - a motiváció az nem látszik, ne keressük. Itt következik a "boncolási jegyzőkönyv"...

  1. Cser Krisztián – " a tünemény" - újranézés

Ez volt a harmadik Marióm. Míg az első alkalommal kizárólag a rendezés problémái kötöttek le, másodszorra teljes egészében a főszereplő Cser Krisztián játéka. Nem pusztán arról van szó, hogy igyekeztem elvonatkoztatni minden egyéb körülménytől, egyszerűen működött a szuggesztió és a hatása alá kerültem. Hitelessé vált a mondat: " a vezető sajtó is méltányolta munkám. Tüneménynek nevezett."

Ezen a harmadik alkalommal szintén Cser Krisztián volt Cipolla. Erősen úgy tűnt, hogy masszívan berögzítette az alakítást, nem voltak lényeges, kívülről is észrevehető változtatások. (Ha azt leszámítjuk, hogy az előadás végén a köntöse szétnyílt és látni lehetett a mellényét hamarabb. Ez nemigen zavaró annak, aki most találkozik az előadással először.)

A közönség zajosan reagált a fura figurák bevonulására és érezhetően elcsendesedett, amikor Cipolla is megjelent. A hatás nagyjából ezen mérhető le a legjobban. Most is zavart néhány megoldás, érdekes módon leginkább a táncjelenet kihagyása (elterülnek sorra a szereplők, egészen értelmetlenül), meg persze a vacakolás az álarccal. Erősen úgy tűnik, hogy a szereplők el is akarnak terülni, sorban állnak az öntudat elvesztéséért. Lehet, hogy szeretik az emberek azt, ha más irányítja őket és másé a felelősség? Ezt a gondolatot jól jelzi, de ebben az is benne van, hogy mindenért, ami itt történik csak kis részben felelős a mágus.

Ezen a délutánon módom volt arra, hogy most már a darab, a zene és a rendezés ismeretében kicsit jobban élvezzem a mellékszereplők kis megszólalásait is. Azt kell mondanom, hogy a rendezés által felállított korlátokhoz képest mindenki nagyon a toppon van. Ott voltak valószínűleg kedden is, mert egy főszereplő is csak akkor tud igazán ragyogni, ha alájátszanak, a többiek is erősen részesei a jól sikerült előadásnak.

Ez volt a három alkalomból az első, amikor még a nagy jelenete előtt is többször lekötötte a figyelmemet a másik címszereplő, Szamosi Donáth játéka. Már az első alkalommal is foglalkoztatott az a rendezői megoldás, amely lehetővé teszi, hogy Rezsnyák Róbert Római úrként piknikezzen a műsor közben. Ha valamit nem hagyna ez a Cipolla, hát ez az. Mario éppen mellé telepszik, aki megkínálja, később is érzékelhető kettejük között némi kapcsolat. Mégsincs ez a Mario annyira egyedül, annyira kirekesztve. Nagyjából ő az egyetlen, aki megrettenve, nem kárörömmel nézi a többiek meghurcoltatását. Segítene a bekiabáló fiúnak (Tarjányi Tamás) is vergődése közben, de Cipolla leinti. Egészen kívül marad a szituáción, passzívan, időnként összekuporodva. Később nagy meglepetés lehet a darabot nem ismerőknek, hogy éppen ő az, aki lő.

Érdekes Cipolla technikája, ahogy ezekkel az emberekkel bánik. A legtöbb alkalommal olyan őszinte jóindulatot mutatva, emberien közeledik áldozata felé, hogy már emiatt sem csodálkozunk azon, ahogy ezek megnyílnak előtte. Erősen úgy tűnik, hogy a megszégyenülést a többi ember reakciója, a nevetés váltja ki. És persze ne feledjük a négy öltönyös-napszemüveges biztonsági őrt sem…Cipollának megvan a sikerhez az apparátusa. (Ma figyeltem, hogy az eldugott tárgy keresésénél nem kap-e tőlük segítséget, még ez is előfordulhatott volna.) Cipollának ez a magatartása okozhatja, hogy „halála” előtt Angiolieri asszony (Hruby Edit most is nagyon átélten játszik) aggódva odatérdel mellé. Elmondja korábban a hipnotizőr, hogy ért a szerelemhez, ezt látva gyanakodunk, hogy ilyen mellékhatása is lehetett a szeánsznak.

Összességében jól ment ez az előadás,  de sajnos nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ennyire kevés néző jött össze. Valószínűleg előzetesen kellett volna felmérni az igényeket és ahhoz mérten kitűzni az előadásokat. Nagyon lelombozó egy üres színház látványa, méltatlan ezekhez a nagyszerű énekesekhez.

2. Bretz Gábor - másodszorra - "szakálltalanítva"

Bretz Gáborral láttam az előadást először, és amint azt mindkét korábbi bejegyzésemben kifejtettem, az első nézéskor szinte képtelen voltam arra, hogy a játékát igazán értékeljem, annnyira sok volt a zavaró körülmény a rendezésnek köszönhetően. Csak sajnálni tudtam, hogy ebben a produkcióban kell szerepelnie.

Amikor felment a függöny - pontosabban, amikor NEM ment fel és megpillantottam a tengerbe süllyedő bábeli torony-romot, eszembe jutott, hogy ennek a képnek az üzenete milyen régen nem is jut el hozzám, mert ezt a függönyt pusztán hangfogó tényezőként érzékelem azóta is. A túl sok kusza vizuális benyomás csak zajként hat az operában, de legalább megtanultam mostanra - negyedik alkalom! - teljesen kiszűrni.

Ismét Nagy Ervin Bretz partnere. Alkatánál és koránál fogva sem hasonlítható Szamosi Donáth fiatalabb és törékenyebb figurájához. Más a színész, más az  alkata és más a szerepfelfogása is. Amíg Donáth sokkal sérülékenyebb és törékenyebb, rejtőzködőködő Mario, addig Nagy Ervin öntudatosabb alkatnak tűnik, akit az elejétől zavar a helyzet, de inkább a konfliktusok kerülését vállalja. Odnyúl a földön fekvő fiatalemberhez, de amikor Cipolla elküldi, nem erőlteti tovább a dolgot, nem konfrontálódik nyíltan. A legvégén a személyes inzultus kell, amikor legbensőbb titkát kiszedi belőle a hipnotizőr ahhoz, hogy cselekedjen - akkor már nem óvatoskodik. Ez a Mario nem egy kis fiatalember, hanem egy határozott férfi, aki a hipnotizálás hatására valódi lényegét adja. A falu bikájának tűnik, amikor szinte megerőszakolja a négy Marilyn Monroe ölébe eső Cipollát, akit persze nem sajnálunk. A gatyáját nem tolja le már egészen, a feneke nem látszik. A premieren kisebb felhördülést keltett az effekt, úgy néz ki, hogy a naturalizmusból visszavettek. Így is nagy a röhögés, nem vehető igazán komolyan a helyzet. Én mindkét alakítást el tudom fogadni, de nyilván a néző sokkal jobban együtt tud érezni az érzékenyebb, fiatal fiú megaláztatásával. Az álarc hasznosítása most is őrültségnek, vagy inkább dilettantizmusnak tűnik. Két professzionális színész van a színpadon,gond nélkül eljátszanák a csókot, hitelesen. Cipolla nem külsődleges eszközöket vet be, hanem szugerál. Ezért hat. Negyedszer is végiggondoltam ezt, és negyedszerre sem értem, hogy nem ment arra valaki, akinek tekintélye van és  a függönnyel együtt le tudta volna szedetni.

A mellékszereplők között örültem Bátki Fazekas  Zoltánnak,  akit színigazgatóként ma ismét elblicceltem, de meg kell állapítanom, hogy igazán nem inspirálta a szerep. Rezsnyák Róbert a másik szereposztásban jobban élvezi az uzsonnázást, kapcsolatot létesít a mellette ülő Marióval, többet hozott ki a mini-feladatból. Hruby Editet minél többször nézem, és most volt a harmadik alkalom, annál imponálóbb és annál kíváncsibbá válok rá.

Cipolla szerepében könnyedt Bretz Gábor alakítása. Játéknak fogja fel az egészet, nem ő szenved, másokat manipulál. (Megélhetésből? - Élvezi a gonoszkodást?) Nem érződik, hogy bármely mutatvány erőfeszítést igényelne tőle, laza, ironikus és gúnyos reakciói vannak. Az érződik, hogy kicsit eltartja magától a szerepet, kihasználja a benne rejlő poénlehetőséget. Az első alkalommal ószövetségi prófétának látszott, hosszú bozontos hajjal, hosszú szakállal. Utóbbi miatt arcmimikája is alig volt látható. Szerencsére e szakálltól meg tudott szabadulni, így most egy zavaró tényezővel kevesebb. A lebernyegszerű öltözet és a hosszú haj kapcsán van akinek nő jutna eszébe - mostanában pedig mindenkinek az eurovíziós verseny győztese, Conchita Wurst. Megoszlanak a benyomások, de ez a személy ha tetszik, ha nem sokakat foglalkoztat. Az előadás képei kapcsán is leíródtak már ilyen kommentek...mások a saját képüket alakítják át hasonló módon. Ez a közhangulat lehet a háttérben, Bretz Gábor az őszi premier óta kissé elnőiesedett. Élvezi a szerepben rejlő játéklehetőséget, igazgatja a haját (zavarhatja is), de még a meghajláskor is érezhetünk benne valamit ebből a nőies magatartásból. Jó nagy különbség érződik, ha a Cser-féle Cipollához viszonyítom. Amíg az áprilisi Figarók kapcsán azt írtam, hogy Cser Krisztián a játékosabb, a lazább Figaró, most épp fordítva. (Ez az összehasonlítás nem vonatkozik a májusi Bretz-Figaróra, az valami extrém nagy fordulat volt.)

Cser Krisztián "egy tömbből faragott" Cipolla, aki komolyan, szenvedéllyel csinálja végig az egész estet. (Igazán fontos neki, de miért? - A motivációt nem érezzük.) Minimális mértékben gúnyolódik, és csak a végén könnyebbül meg, amikor az ünneplésben mindenki vele tart. Bretz Gábor virtuóz módon csinálja végig, Cipollája látnivalóan negyedannyi energiát fektet be ebbe a vidéki fellépésbe. Nem érezzük, hogy annyira lényeges lenne a dolog - sőt, azt érezzük, hogy annyira magabiztos ez a Cipolla, hogy tudja, ezt a szedett-vedett társaságot kisujjból is irányítani tudja. Cser Krisztián kihagyja a hosszú haj által számára is adott poénlehetőséget, az általam látott előadásain nem is volt nevetés (a csütörtökin minimális, a keddin semmi) az álarc jelenet közben.

Már most világos, hogy Bretz utolsó előadását sajnos nem fogjuk tudni megnézni, egy hónappal korábban beszerzett fogszabályzási időpont miatt. Kár. Kívánom neki (és magunknak), hogy módja legyen egy másik rendezésben újra találkozni a szereppel.

3. Cser Krisztián - harmadszor - "Superman kimaradt!"

Szervezési okokból Vilma csak ezen a szombaton tudta megnézni az előadást, tehát "kénytelenek voltunk " még egyszer beülni. A bemutató előadást, ahogy az kiderült, teljes idegenkedéssel néztem, ha lehetséges, ő még inkább. Nem gyerekeknek való ez a rendezés, még akkor sem, ha hasonló korúaknak játsszák most nyakra-főre. Mert lehet, hogy akik beülnek, azok Vilmánál két évvel idősebbek, viszont nem járnak nyolc éve rendszeresen operába. Ha a gyerek a Ringet lazán és boldogan tudta nézni sokszor, valószínűleg egy jól megcsinált Marióval is tudna mit kezdeni.

Ahogy immár ötödször figyeltem a közönséget, egészen rossz reakciókat vált ki néha az előadás. Nonszensz, hogy a nagyjelenetet (amikor Mario megcsókolja Cipollát) úgy kell megcsinálni, hogy azon lehessen röhögni. Vilma másodszorra sem szerette, ez a rideg valóság. Viszont, maradt benne annyi nyitottság, hogy ad esélyt Kálmán Péternek is, aki sok más alkalommal már bizonyított neki. Hátha a csoda holnap megtörténik? Meglátjuk.

Az előadás jól ment, jó formában volt a főszereplő is. Néhány új mozzanat jobban megragadta a figyelmem. A legalapvetőbb mind közül az előadás vége. A szövegben finoman, utalásszerűen elég sok hivatkozás van a hazafiságra. A bekiabált számoktól kezdve, Cipolla szónoklatán keresztül érzékeltetik, hogy a főszereplő nacionalista hazafi a harmincas évek Olaszországában. Az előadás ebben a formájában a fasizmus térnyeréséről nem szólhat, ezért is  elég furcsa ez a sok madárijesztő, akarom mondani, filmszereplő, akik mind a győzelmi jelet mutatják, együtt. A megalázottak végül a zsarnokukkal értenek egyet, vele hozsannáznak, miután a merénylő Mariót összerugdosták...Ilyen lenne a manipulált tömeg, amely élteti leigázóját? Ilyenek lennének a hazafiak? Kár, hogy ezt a tömeg-benyomást kevésbé egyénieskedő jelmezekkel jobban el lehetett volna érni, amely mellékvágányra tereli figyelmünket. Ráadásul a színpadi közönség összetétele nem túl optimális. Van jobboldalon egy Superman ruhás férfi is, aki tolócsiban ül. Poén lenne ez, ahogy a másik tolókocsis, Einsteinnek maszkírozva (ő adja össze a számokat). A tömegszuggesztió pillanatában a Superman is rezzenetlen marad, nemcsak Mario - ez viszont látnivalóan nem kelti fel a mágus figyelmét. Valószínűleg nem foglalkoztak azzal, hogy kitalálják, hogy ő hogy reagáljon. Szép nyugodtan végigüli az előadást.

Még néhány mozzanat:

Menjünk vissza a legelejére - a nyelvkiöltögetős jelenethez. Most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a fiatalember (Tarjányi Tamás) nem ölti ki a nyelvét, vagy ha igen, az első sorig már nem látszik el. Fetreng, látványosan vergődik, de úgy tűnik sikeresen ellenáll. Eddig minden alkalommal hiányoltam a librettó utasításának végrehajtását. Ami viszont jó megoldás - ne ragadjunk le a negatívumoknál folyton - Cipolla falusi kakasnak titulálja a fiatalembert, akire a punk-frizura miatt ez éppen ráillik. Tarjányi Tamás ráadásul két Marilyn Monroe közé ül be, ez is passzol.

 

Rögtön ezután jön a szónoklat, a mágus kioktatja a közönségét. De mi lehet a "csekély testi hiba"? Nem követik a látványban Thomas Mann kisregényének leírásait, az énekes megússza, nem lett púpos. De akkor mi van? Nyoma nincs, hogy lenne bármi baja. Az, hogy egyik kezén fekete kesztyűt hord, nem árul el semmit. Ez azért nagy hiányosság, mert az eredeti történetben ez a tényező az, ami indokolja Cipolla embergyűlöletét és egész magatartását. Most van három kifejezetten vonzó férfi a főszerepben és látszólag semmi okuk arra, hogy megalázzák a közönségüket. Ez elég nagy bökkenő.

Hruby Edit személyében ezen a délelőttön is "van valami különös és tiszteletreméltó", sőt a fénykör is láthatóvá vált ismét, most a negyedik alkalommal is. Egyre kíváncsibb vagyok arra, milyen lenne más nagy kaliberű szerepekben. Hívják vissza!

4. Kálmán Péter - a meglepetés

Bevallom, arra számítottam, hogy Kálmán Péter lesz a legjátékosabb Cipolla. A februárban látott Sevillai borbély után szinte biztosra vettem, hogy ami poénlehetőség van a szerepben, az most egészen ki lesz aknázva. Nem én voltam az egyetlen, aki ismerve az énekes korábbi előadásait, így gondolkodott. Persze, több eszem lehetett volna. Ez egy friss produkció, még akkor is, ha ez már a hatodik előadása volt. Túl hosszú próbaidőszak nemigen járhatott vele. (A másik két énekes ezt az ősszel tanulta be, azóta náluk jobban beérett a szerep, ez érezhető volt.) Komolyan vette Kálmán Péter a feladatát, nem tért el a rendezői utasításoktól, nem civilkedett egy másodpercet sem. Jól állt neki a paróka és a kis szakáll - ő is elkerülte, hogy ószövetségi prófétát csináljanak belőle. (Úgy látszik, csak Bretz Gábor inspirálta erre a rendezőt, a többiek nem.) Mivel ez nekem a hatodik alkalom volt és nem az első, bizonyos hiányérzeteim is támadtak óhatatlanul. Most nem Oberfrank Péter vezénylet, hanem Kocsár Balázs. Nem egy, hanem négy-öt alkalommal éreztem azt, hogy Kálmán Péter hangját elnyomja a zenekar. Nem hallatszik eléggé és néhány ponton nem érthető.Négyen mentünk, a többiek is érzékelték a problémát és olvasniuk kellett a feliratot. Két dolog lehetséges: a zenekar volt túl hangos, vagy az énekes hangját nyeli el a borzalmas függöny. A színpadon nyilván elég hangosnak érzi magát, különösen azért, mert a függönyről a játszók felé verődik vissza a hang. Ilyen problémám a másik két énekessel nem volt, ők nyilván többet próbáltak a függönnyel.

Miután ez volt a harmadik Cipolla, óhatatlanul is viszonyítanom kellett a korábban hallottakhoz. Mintha a szerep helyenként magasabb hangon is szólna, a Cser Krisztiántól megszokott dallamíveket és mélységeket hiányoltam. (Még így is Polgár Lászlóval hallottam a legtöbbször a szerepet, aki szintén mélyebb.) Éppen ez a része az az előadásnak, a zenei megvalósulás, amely ugyan nagyon is hat rám, de nem szívesen elemezném, tekintve, hogy a megállapításaim benyomásokra, nem pedig egzakt tudásra alapozódnak.

A mai szereposztásban új szereplők is előkerültek. Szívesen láttam  Farkasréti Máriát annyi év után ismét egy színpadon Bátki Fazekas Zoltánnal, akivel 2006-ban nagyszerűek voltak a Kovalik-féle Cosi fan tutté-ban. Nem rossz most sem az énekesnő, sőt férjével együtt (Hábetler András) intenzíven végigjátsszák az előadás teljes időtartamát. Azt vettem észre, hogy míg az alternatív szereposztás "Einstenje", Egri Sándor viszonylag passzív, eltűri a méltatlan szerepet, addig Hábetler András igazán elemében van, és megmutatja, hogy kis szerepben is lehet tündökölni. Annyiszor megállapítottam a Figaró kapcsán, mennyire virtuóz Hábetler, és ennél ember nem tud abból a szerepből többet kihozni. Ez most fokozottan igaz. Rajta is látható az előadás minden mozzanata, a várakozás, a méltatlankodás, a buzgó jelentkezés a számtani feladatra, később a borzongás, amikor felesége titkát leleplezik, majd a csodálat, amikor Cipolla "feltámad". Kimászik tolókocsijából és valószínű, hogy igazi csodát remél a mágustól - aki éppen Hábetler játéka révén fog leginkább Krisztusra emlékeztetni.  (És nem Sandokánra, Conchitára, vagy egy prófétára. Hanem éppen a megváltóra.) Annyi kis szépséghiba van, hogy itt azért elég rosszindulatú csodák történtek.... Farkasréti Mária viszont kevésbé revelatív, mint Hruby Edit, aki igazán átszellemült volt a másik szereposztásban. Beöthy Kiss László az előírásnak megfelelően kakaskodik, vergődik és szépen ki is dugja a nyelvét, nem kell annyira kapacitálni. Ő is élvezi ezt a kis szerepét, talán ez a legjobb túlélési technika egyébként is.

Vilma úgy néz ki, hogy egészen csalódott lett. Hosszú idő után először döntött úgy, hogy hagyjuk a fenébe az aláírásgyűjtést. És így kicsit szomorúan, simán hazamentünk, ahogy a mezei nézők amúgy is szoktak. Én talán azért még visszatérek a legutolsó előadásra, hátha még valami történik...

 

 

 

Címkék: Opera Nagy Ervin Kálmán Péter Galambos Péter Erkel Színház Bretz Gábor Bátki Fazekas Zoltán Cser Krisztián Szamosi Donáth Hábetler András Farkasréti Mária Oberfrank Péter Mario és a varázsló Egri Sándor Hruby Edit Tarjányi Tamás Rezsnyák Róbert. Kocsár Balázs Beöthy-Kiss László

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr266172316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.