Ha valaki ezt a címet így meglátja, és néha belenézett a blogom korábbi 440 posztjába akár csak futólag is, valószínűleg azt a kérdést teszi fel elsőként, hogy mit kerestem én egyáltalán ezen az előadáson, amely nem igazán illeszkedik a profilomba. A válasz roppant egyszerű.
A Jurányi önkéntes jegyszedőket keresett, be kellett adni motivációs levelet és önéletrajzot is. Én meg jelentkeztem. Nagyon színes a hely színházi kínálata, a független társulatok egyébként is minden támogatásra rászorulnak. Úgy éreztem, hogy ott a helyem. Ráadásul korábbi években voltam Amerikában önkéntes munkatárs színházban (dramaturg-féleség is, és persze jegyszedő) és nagyon szerettem csinálni.(Ott minden színház önkéntesekkel végezteti a nézőtéri feladatokat, akik bizonyos óraszám felett ingyenes jegyeket kapnak, illetőleg a jegyszedők jelentős része beülhet az aznapi előadást megnézni. Ez nagy megtakarítás és jól működő szisztéma.)
Mivel éppen ráértem április másodikán, szerdán, és szükség volt rám, így mentem a Jurányiba. Ezt az előadást tehát jegyszedői minőségben néztem meg, de erről és a továbbiakról is éppen úgy leírok néhány kósza benyomást, mint amin mezei nézőként veszek részt.
A színlap színészként és minden munkatársként három férfi nevét jelzi – Bánki Gergely, Janklovics Péter és Vinnai András közös munkája ez. Nagyjából a tizedik előadás, amint ezt megtudtam. Azaz egy begyakorolt, rutinos produkció már – 80 perc. Írót nem jelölnek meg, amelyből arra következtetek, hogy ugyan ez is közös munka, de nem érezték a szereplők, hogy a jelenet fűzér igazi színdarabbá állna össze. Nem is az, ugyanakkor a zene, az ismétlődő mozgássorok, a kellékek használata (rózsaszín ebonit rudacskák kapják a döntő szerepet, mégpedig a három színész férfiasságát jelképezve – sose jöttetek volna rá, igaz?) egységesíti az előadást. Miután oldalt ültem, elég hosszan volt módom figyelni a közönség reakcióját is. Volt olyan női néző, aki egyszerűen elaludt, a poénok ennyire nem kötötték le, más férfinézők viszonylag rezzenéstelen arccal fogadták nemük leegyszerűsített bemutatását, de a tömött nézőtér (140 néző) döntő többsége azt kapta, amire számított: szórakoztató előadást, tréfákat, vicceket a férfiak szexuális viselkedéséről. A színlap nyolc sora pontosan körülírja azt a kissé leegyszerűsített képet, amely a férfiakat általában jellemzi. Nos, ez fogalmazódik meg az előadásban is. A három, majdnem egyforma testmagasságú és testalkatú színész is kissé az „egyen-férfi” képet erősíti. Kissé lúzeresre veszik a figurát. Én hol szórakoztam, hol nem. Igazából ez az előadás is ugyanazokat a kérdéseket boncolgatja a férfi-nő kapcsolat ügyében, mint pl. Csehov művei, vagy akár a Figaró, csak más nyelvi szinten és kevésbé elemelt stílusban. DE szó nincs itt megtévesztésről, pontosan azt adják, amit ígértek. Ez nem kevés. Utána, ahogy néhány néző megfogalmazta a ruhatári sorban „mehetünk csajozni”, vagy „beülhetünk egy „kocsmába meccset nézni”. Ilyen és hasonló tevékenységekhez jó bemelegítés ez az előadás. Látnivalóan jó hangulatban mentek haza a nézők és biztosan küldenek is maguk helyett másokat a későbbi előadásokra is.