Csütörtök este láttam az előadást, amely már a negyedik-ötödik lehetett az okt.31-i bemutató óta. A Jégszirom a Magyar Színház stúdiószínpadán látható, két részben és három szereplővel. Harsányi Sulyom László rendezte, akihez az előző bemutató, a Holdvilág és utasa is kapcsolódott. A három szereplőből kettő közös, Gula Pétert viszont az ősz folyamán az Ábel és Eszterben láttam. Apró szerepében nagyon jelentős volt, bőven elég volt ahhoz, hogy ezentúl az ő tevékenységét is fokozottan kövessem. Így is, hogy Pál András elszerződött a Radnótiba, maradtak figyelemre méltó fiatal színészek a Magyar Színházban, akiknek kínálnak is kihívást jelentő feladatot, ha máshol nem, akkor legalább a stúdióban.
Ezt a kortárs norvég kamara-darabot nemigen lehetett volna máshol előadni, nagyobb térben kevésbé hatna. Kovács Yvett Alida díszlete a helyszínt, egy norvég erdei kunyhó belsejét elég illúziókeltően jeleníti meg, bár ehhez mindössze néhány tárgyat használ fel. Az ágy, asztal, kályha és az ajtó között bonyolódik a cselekmény, amely az Ibsen és Csehov darabokhoz hasonlóan lelki drámát vetít elénk, beszélgetnek vég nélkül, két felvonáson át. Előkerül a múlt és a szereplők bűnei, erre számítunk is persze.
Az ilyen darabok sorsa teljes egészében azon múlik, hogy mennyire tudják a szereplők a figyelmünket fenntartani. Nagy attrakciók nem férnek be. Ha lélektanilag hitelesek, akkor nyert ügyük van, a néző vevő a boncolgatósdira.
Balsai Mónit éppen egy Társasjáték-epizódban néztem (felvételről), mielőtt elindultam a színházba. A legelső dolog, ami eszembe jutott: ez a színész mer csúnya is lenni. A kontraszt a két karakter között hatalmas, és a színházban tudtam értékelni a színésznő áldozatkészségét, azt, ahogy egy végsőkig elcsigázott nő bőrébe bújva végigkínlódik-végigvánszorog két órát. Mozgása nagyon leszűkült, nagyrészt az ágyban haldoklik, illetve néhány alkalommal a kályháig is elvergődik. Hallottam olyan nézői véleményt, hogy nem elég izgalmas és érdekes a rendezés. Erre a szituációra, amely a szöveg által elég kötött nem sok minden mást lehet kitalálni. Biztos ki lehet, de az valószínűleg a szerző szándékával kevéssé egyezne. Realista előadást látunk, pusztán a történet tartalmaz nyomokban a természetfelettire utaló elemeket is. De nem sokat. Elhisszük, hogy ha valakinek néhány bűn régen nyomja a lelkét, akkor abba előbb vagy utóbb belebetegszik. Ha ezeket egy vadidegennek mondja el (itt nem egy pszichológus, hanem egy "bűbájos" avatkozik közbe, az vallatja az asszonyt), attól is megkönnyebbülhet.
Nem állítom, hogy a történet nem erőltetett, nem sarkított, maradék nélkül elhihetőek az asszony motivációi. Nem hiszem, hogy ez után egy Nordby-hullám fog végigsöpörni Pesten és kapni fognak ez után a darab után más színházak is. Vannak sokkal jobb darabok, de az a tény, hogy ez a darab friss, szokatlan a nézőnek, nem untuk meg a történetet, hiszen ebben a rendezésben találkozunk vele először, ez azért kétségtelenül érv lehet a bemutatása mellett. Kellenek a kortárs drámák, a közönség majd eldönti, hogy meddig kíváncsi rá. Vagy ha a darabra nem is, Balsai Mónira sokan válthatnak jegyet.
Gémes Antos férjként a szerepe szerint is teljes mértékben alkalmazkodik, alárendeli magát feleségének. Ez az alaphozzáállása, csak a darab végére ismerjük meg legalább kis mértékben azt is, hogy mi zajlik a lelkében. Nála ezúttal Gula Péternek jelentősebb, vagy legalábbis látványosabb, több aktivitással járó szerep jutott. Bűbájosként azonnal maximális energiaszinten érkezik meg, változtatni akar a házaspár életén és nem kesztyűs kézzel fog neki a feladatnak. Amíg Balsai Móninak a vánszorgás jut, a csúszás-mászás, Gula Péter érezteti velünk, hogy neki milyen kicsi ez a tér, szinte szétfeszíti a szobát jelenlétével, széles gesztusaival. Mindaz, amit látunk tőle, illik a szerepéhez.
Az előadás első órája után szünet következett. Nem nagyon volt kedvünk kimenni - nekem és azoknak a nézőknek, akikkel spontán módon összeismerkedtem. Mindannyiunkat lekötött az előadás és a történet is. Vártuk, hogyan folytatódik. Nekünk nem volt szükségünk szünetre. Az, hogy a játszók mit éreztek, nekik kellett-e a szusszanásnyi idő, amelyik kissé azért megtörte az előadás ívét, nem tudom.
Ha ezek után valakiben még vannak kételyek, például kíváncsi lenne arra, hogy mi is az a jégszirom (tessék figyelni, elmondják az előadásban és tényleg nagyon fontos!), akkor az váltson jegyet a Magyar Színházba és nézze meg Balsai Mónit, Gémes Antost és nem utolsó sorban, Gula Pétert.
