Nem túl régen, Pintér Béla utolsó bemutatója kapcsán (Titkaink) átfogóan és kimerítően írtam azokról az "elemekről", amelyek népszerűvé teszik Pintér Béla színházát. Jelenleg mindössze az eredetileg 2000 végén bemutatott és most az Átriumban eljátszott, november 18-i előadásról lesz szó, remélhetőleg tömören. (Decemberben újabb két alkalommal látható az előadás!)
Az előadásra az utolsó percben estem be, egész napos lótás-futás, stresszes helyzetek és a délután folyamán megtekintett két gyerekelőadás után (7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle, hat részes beszámoló itt). Ebből bárki is lemérheti, hogy nem színháznézésre optimalizált, állapotban ültem be. De beültem. Mivel december akár Pintér Béla-hónapnak is nevezhető lesz, a társulat fennállásának 15. évfordulója alkalmából majdnem az összes (16féle!) előadást eljátsszák, gondoltam, hogy amit lehet, nem kellene hátrahagyni. Így is maradt öt, amelyeket nem láttam sosem és közülük csak kettőt olvastam a szerző tavasszal megjelent drámakötetében. (Itt jegyzem meg zárójelben, hogy a csapat sikerességét nem is kell külön kiemelni: egy napon belül minden jegy elfogyott a decemberi előadásokra. Januárban csak a Titkainkat adják, akit érdekel, azonnal foglaljon, ahogy a társulat kiteszi a műsort.)
A sehova kapujában a szekták működését elemzi Pintér Béla. Látunk egy csoportot, akik a "harmadik vonalas" Biblia-értelmezést fogadják el és vakon követik a mesterüket, mint a birkák (pontosabban a bárányok, ahogy ki is javítják magukat). Pintér Béla rendszerint a kívülálló szerepét osztja magára az előadásainak döntő többségében. Lehetne most is ő az amerikai vendég-prédikátor (Thuroczy Szabolcs lesz, felesége Enyedi Éva), a mini-bolygó elmélet másik megszállott híve. Ezúttal, mint a későbbi Tündöklő középszerben is, a vezér szerepét vállalja magára. Ezzel is elősegíti azt, hogy párhuzamot láthasson a néző az előadásbeli szekta és a Pintér Béla Társulat között. Némi önirónia látszik ebben, válasz az esetleges bírálatokra, akik Pintér Bélát akár megszállott vezérnek is tekinthették. A színház direktebb módon is megjelenik, felbukkan egy karakter (korábban Terhes Sándor szerepe volt, most Tamási Zoltáné), aki a mozgalomhoz való csatlakozása előtt színikritikus volt, de belátta, hogy tévúton jár. A gyülekezet előtt kicsit szónokol a színház káros hatásairól is. (Szereti Pintér a kritikusokat emlegetni, a már említett Tündöklő középszerben is előkerülnek.)
Az előadás díszlete (Horgas Péter, Tamás Gábor) most is kellően egyszerű,de leleményes. A szín a gyülekezet pesti székhelyéről könnyen átváltozik a székely falu templomává. Most is kevés a bútor, a kellék. Feltehetően ennek a takarékos megoldásnak köze van a forráshiányhoz és a díszlet tárolásának problémáihoz is. Tizenhat előadás díszleteit tárolni nem kis feladat, éppen ezért néhány elem (a forgó a Szkénében biztosan) nyilván több előadást is kiszolgál. A szekta tagjain egyenszürke öltöny van, az olcsóbb típusból. Hozzá narancssárga ingek és biciklilámpák kitűzőként. Utóbbiak folyamatos villogásukkal a minibolygó-veszélyre hívják fel a figyelmet. ( A soha vissza nem térő narancssárga kosztümjei és öltönyei is hasonló hatást keltenek, egy ideig megtévedtem és azt hittem, hogy azonos ruhákat használnak, de nem.) A történet a szekta sikeres és sikertelen térítési kísérleteit mutatja be, látjuk, hogyan lesz a kétkedőből vakhitű aktivista (Friedenthal Zoltán), akinek személyes varázsával majdnem sikerül elkábítania az erdélyi kis falu reményt vesztett "szingli" óvónőjét. Szalontay Tündének nagyon jól áll ez a szerep, egy hetes távlatból (azóta 17 másik előadást is láttam már) az ő alakja tűnik a legemlékezetesebbnek. Egyébként pedig most is érezhető az erős csapatmunka, az pedig nem, hogy hosszú kihagyás után került elő a darab ismét. Nem hétköznapi dolog egy 13 éve bemutatott előadást felújítani.
A történet nem egy didaktikus mozzanatot és jól kiszámítható fordulatot tartalmaz, de mégis sodorja a nézőt, végig szórakoztat - azokat nyilván kevésbé, akik valamilyen módon érintettek. Árnyaltan, de mégis benne van a célzás, hogy a nagy egyházakat is egy kalap alá veszi Pintér ezzel az itt bemutatott harmadik-vonalbeliekkel, bár erre túl erős hangsúly nem kerül. (El tudom képzelni, hogy Pintér Béla törzsnézői körében is lennének, akik ezt kikérnék maguknak.) Az előadásban fontos szerepet kap egy pesti népdalgyűjtő, a táncház-mozgalom híve. Ez a karakter kis (?) változtatással ismét előtűnik a legújabb, 2013-as Titkainkban, most már mint főszereplő. (Nem homoszexuális, hanem pedofil késztetésekkel. Ez egy a lényeges különbségek közül.)
Az előadást nézve ezek a mozzanatok ragadtak meg. A darab olvasva is tetszett, néhány elemében hasonló előadást képzeltem magam elé, mint amilyet kaptunk. Összességében egy jó este volt, egy nehéz nap kellemes lezárása.
