2013. nov. 6.
Az Őfelsége pincére fontos alapmű, ehhez méltó előadást vitt színre Michal Dočekal rendezésében a kolozsvári társulat. Nagyszínpadi nagyprodukció, vélhetően az évad egyik kiemelt bemutatója (bár a teljes évadból sok van még hátra, a színház honlapja szerint jelenleg hat bemutató is előkészületben, közöttük a Sweeny Todd, az Ivanovék Karácsonya vagy Silviu Purcarete rendezésébenRoger Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom c. műve: egyszóval rendkívül erős kolozsvári évad ígérkezik). Olyan rangú és súlyú előadás, amire eljönnek „a pestiek” is. (A ma esti előadáson itt volt legalábbis egy magyarországi színikritikus kisebb kísérő társasággal.)
A Bohumil Hrabal regényéből készült adaptáció szubjektív XX. századi európai korrajz a kisember szemével, aki - kihasználva a szerencséjét, lehetőségeit - a képességeihez mérten naggyá lesz, majd visszazuhan. Megéli a fasizmus és a kommunizmus uralmát, megsemmisül lelkileg, erkölcsileg és anyagilag is, majd önmaga halálát „túlélve” emlékezik vissza. Főhőse Jan Dite, az alacsony növésű és nagyra törekvő cseh fiú, aki eminens pincérből feldolgozza magát az arisztokrácia köreibe, alázatos kiszolgáló személyzetből nagytőkéssé, szállodatulajdonossá lesz. („Nem kell, hogy szeressenek, de eljön a nap, amikor respektálni fognak” - hangzik az életfilozófiája, amelynek szellemében megvalósítja álmait.) Átmenetileg a magánéleti szerencséjét is megalapozza, beleszeret egy „rendes” (meggyőződéses) náci német lányba, ám hiába minden próbálkozása, hogy elsajátítsa ’a nagy német eszmét’, a házasságkötésük nem válhat gyümölcsözővé. („Egész Németországból egyedül téged szeretlek” - ismeri fel Jan keserűen, nézőpont kérdése, hogy túl korán vagy túl későn.) Az eleinte hasznosnak ígérkező házasságból gyermek nem születik (meghal, mielőtt megszülethetne), Jan a feleségét is elveszíti (megözvegyül), utóbb a szerelemnek induló kapcsolata hazaárulásnak minősül. A karrier és a magánélet egyszerre omlik össze, de hátravan még a magányos megöregedés. Túl hosszú (túl sok és túl erős) volt ez a XX. század Európának.
A kolozsvári előadás alapvetően a Jan Ditét alakító Bogdán Zsolt személyiségére épül. Nagyon kell szeretni Bogdán színészi alkatát, egyedülálló hangszínét, stílusát, modorát ahhoz, hogy az előadás feltétel nélkül tetsszen. Kolozsváron érezhetően szeretik, sikere van. Az a színész-alkat, aki - egyénisége súlyánál fogva - megköveteli magának a teljes és szinte kizárólagos figyelmet, ráhangolódást. Ebben a rendkívül erős társulatban nincsenek oda nem való színészek, az előadásban nincsenek gyenge alakítások, mégis a főszereplő egyénisége a meghatározó, ő hagyja a legerősebb benyomást a nézőben. A titka talán, mint minden nagy színészé, hogy belülről játszik, a fejében, gondolatban formálódik a karakter és az ábrázolt sors.
Az előadást végigkísérik az erotikus elemek. Nem csupán az imitált szeretkezés különböző formáit látjuk, hanem a házasélet legintimebb pillanata is színpadra kerül: amikor a nő (Györgyjakab Enikő) és a férfi (Bogdán Zsolt) kölcsönösen a szexuális gyönyör csúcsára jutnak. Az abszurdba forduló jelenet számomra azt mutatta meg elsősorban, hogy a totalitárius rendszer a szó szoros értelmében totálisan működik, a legmélyebb zsigerekig - a szexuális ösztönvilágig - hatol, rombol és deformál. A házaspár akkor jut el a gyönyör csúcsára, amikor kiderül, hogy a férj mégiscsak megfelel a házastársi feltételeknek: az egyik nagyapai ágon van benne valódi germán vér. A szexuális együttlét célja és értelme a jövő megteremtése, a haza szolgálata - vallja a feleség és próbálja elsajátítani ugyanezt az eszmét a férj -, ez pedig csakis megfelelő, tiszta származással lehetséges. Vérfagyasztó színpadi jelenet. Nézőként azokat a pillanatokat keresem minden előadásban, amiért érdemes volt a kifejezésnek ezt és éppen ezt a formáját - a színházit - választani. Ebben a jelenetben minden kétséget kirázóan megvan.
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam. David Jarab színpadi adaptációja, fordította: Vörös István. Rendező: Michal Dočekal, dramaturg: Vajna Noémi.
Szereplők: Bogdán Zsolt, Györgyjakab Enikő, Dimény Áron, Kató Emőke,Váta Loránd, Biró József, Orbán Attila, Bács Miklós, Molnár Levente, Varga Csilla, Albert Csilla, Andrea, Imre Éva, Viola Gábor, Sinkó Ferenc, Buzási András, Bodolai Balázs, Marosán Csaba.
