A Karinthy Színház profiljától némileg eltérő előadással zárta idei évadját már szombaton. A pesti színházak egy jelentős része még két hétig küzdeni fog a nézőkért, akiket már egyre nehezebb berángatni a nézőtérre. A május végi szombat estén mégis majdnem tele volt a színház erre a négyszereplős kamaraelőadásra. Ez önmagában is eredmény.
Ha visszagondolok azokra az előadásokra, amelyeket idén megnéztem a Karinthyban (korábbi cikkek itt), összességében az jut eszembe, hogy a színházat minden esetben kissé felüdülve, esetenként felvillanyozva és némi reménykedéssel feltöltődve hagytam el. Az előadások végén ebben a hagyományos polgári színházban még szokott lenni happy end, amire a legtöbb ember vágyna. Itt megvan. Némi pozitív kicsengés akkor is jut az embernek, ha az előadás maga valódi problémák sorát vetette fel.
A Válás Budán Márai darabja 1935-ből. Polgári szereplőkről szól, egy szalonban játszódik, de semmiképpen nem hasonlítható a színház többi repertoárdarabjához éppen ebből a fontos szempontból. Ha valaki végig figyelt, akkor semmiképpen nem mehet haza megkönnyebbülten és tele reménykedéssel.
A bemutató eredetileg a Pinceszínházban volt, 2002-ben. Ez a tény, hogy már 11 éve megy a darab, feltétlenül jelzi, hogy az alkotók is és a Karinthy Színház vezetője-tulajdonosa is fontosnak tartja a produkciót, szükségesnek azt, hogy a darab által felvetett kérdések eljussanak minél több emberhez. Én korábban valahogy mindig elmentem mellette, pedig Schnell Ádám pályáját figyelemmel követem a József Attila Színházbeli Illatszertár óta. Nem mindig éreztem (erős eufémizmus), hogy a József Attilában tehetségének megfelelő szerepeket kap. Nagyon bízom benne, hogy jövőre a Nemzetiben jobban meg fogják becsülni és méltó feladatokkal halmozzák majd el. A Karinthyban most nem panaszkodhat, ez a szerep illik hozzá és kellően nagy formátumú is. (Korábban Rékási Károly és Rátóti Zoltán is játszották a bírót, Ádám 2006-ban kapta meg.) Botos Évát és Kecskés Karinát is örömmel láttam ismét, amióta az Új Színházból Újszínház lett, nem láttam őket színpadon. Széles Tamás alakítását kevésnek, pontosabban túl soknak éreztem a csalódott férj szerepében, túl harsánynak. (De ez lehet, hogy a rendezői szándékból következik és nem ő tehet róla.)
A történet nem bonyolult és nem is akarják különösebben szövevényessé tenni a színpadraállítók sem.Kőváry Katalin rendezései rendszerint színészcentrikusak, ahogy most is.
Egy válóperes bíró hirtelen szembesül, hogy távoli ismerőseinek ügyét éppen ő fogja tárgyalni és ennek kapcsán felelevenedik előtte az a néhány emlékkép, ami a pár női tagjához, Annához fűzte. A tárgyalás előtti éjszaka pedig betör hozzá a férj, a volt osztálytárs és elmeséli neki házassága megromlásának igazi okait.
Az előadás főszereplője a bíró ( Schnell Ádám) , aki mások ügyeit olyan tisztán látja és ítélkezik is felettük, a saját életét illetően egyértelműen struccpolitikát folytat. Megnősült, mert mindenki megszokott és éli a hivatalnokok szokványos életét. Az előadás során néhányszor áll fel mindössze foteléből és papírjai mögül, egyébként ebből a biztos menedékből hallgatja feleségét és egykori barátját is. Botos Évát és Kecskés Karinát összehasonlítva nem vagyunk biztosak abban, hogy a bíró számára oly fontos kiegyensúlyozottság és nyugalom adott lehetne akkor is, ha a másik nőt választotta volna. Hosszú távon nem jár jobban, az szinte biztosra vehető. A rendkívül zárkózott bíró lelkében végbemenő vívódás a színész apró mozdulatain, arcjátékán érezhető. Nincsenek nagy gesztusok, mert ez az ember minden energiáját arra fordítja, hogy elfojtsa érzelmeit, szabályos polgári életet éljen. Minél kevesebb komplikációval, letudni az élet által kitűzött feladatokat - ez a célja.
Az előadás 70 perce alatt hallomásból szembesülünk egy házasság részleteivel, amely esetén a szereplők beismerték a kudarcot. Néhány villanásban látunk egy másikat, amelyik úgy néz ki, hogy olajozottan működik, de egy kezdő pszichológus is kisütné, hogy nem egészen véletlen az, hogy a férj egész nap a hivatalában ül, és még éjszaka is az aktáit nézegeti. Nagyon úgy néz ki, hogy senkinek sem sikerül ez a házasság nevű kaland, legyen romantikus vagy kevésbé az a kezdés. Mindenki kompromisszumokat köt, hosszabb vagy rövidebb időre, kisebbeket vagy nagyobbakat. Nem tudhatjuk, hogy igaza van-e Annának, neki valóban jó lett volna az élete a bíróval, vagy most ő lenne az, aki a két gyereket fekteti és a férj hozzá nem jönne haza időben.
A Karinthyban most a szokásos kis remény-morzsát nem kapjuk útravalónak a nyárra. Helyette mindenki a saját helyzetével tudja összevetni a szereplőkét és abban bízhat, hogy kimondhatja, az ő házasságát kevésbé a puszta megszokás tartja életben.
