Koltai Tamás kritikus Zsöllyerablét című könyvét ma délután négykor a Rózsavölgyi Szalonban Alföldi Róbert mutatta be. Én húsz éve követem Koltai írásait, aki már idestova 50 éve ír kritikákat. Ebből az 50 év alatt született számos kritikából nyújt a könyv válogatást, mégpedig friss lábjegyzetekkel.
Koltai Tamás személyes ismerősöm, mivel alig járnak más színházi kritikusok opera előadásokra, elég sok szünetet eltöltöttünk különösen a MüPá-ban az egyes előadások megbeszélésével. Ő persze tud Bayreuth-hoz és Salzburghoz is viszonyítani, amit én nem tehettem soha meg, így eléggé érdekel a véleménye és megfontolom, amit mond. A könyveit is olvastam, egyértelmű volt, hogy erre a könyvbemutatóra is odamegyek.
A Rózsavölgyi Szalon egészen megtelt a kezdésre. Várható volt ez, a szerző ismertsége miatt is, de a moderátor személye is vonzott nézőket nyilván. Alföldi kezében volt a kezdeményezés, és végig irányította a beszélgetés folyását. Sokszor tart hasonló esteket, korábban nem hallottam ilyen helyzetben, de Az utolsó óra előadásban is megfigyeltem, hogy Alföldi Róbert nagyon szuggesztíven figyel, valódi érdeklődést mutat (ha netán ez nem lenne igaz, akkor is úgy látszik, mint aki minden porcikájával a beszélőre koncentrál és ezzel segíti). Ez a siker titka.
(Az utolsó óra június 23-29 között 7 nap alatt 12 alkalommal nézhető, ez a kivételesen nagy nézői érdeklődés miatt van így. Akit érdekel, most fontolja meg a megtekintést.)
Alföldi kérdései összességében a kritikusi pályával voltak kapcsolatosak, általánosságban is és Koltaira személyesen is vonatkoztatva. Először azt firtatta, hogy a kritikában mennyire fontos a személyesség és a szakmaiság. A válaszban Koltai nem vállalkozott arra, hogy ennek arányát patikamérlegen kimérje, ugyanakkor kiemelte, hogy a személyesség mennyire lényeges és a későbbi válaszok alapján az is kiderült, hogy számára a kritikus elsősorban író, de a színházi szakma tagja. Alföldi kifejezte azt a vágyát, hogy a kritikusok és a színház közötti ellenséges viszonyt jó lenne megszüntetni. Koltai ezt illúziónak tekintette, más országokban és más korszakokban is így volt ez mindig, hiszen a színházi emberek a negatív írásokat sosem kedvelték, kevesen ismerik be, hogy elolvassák a kritikákat. Alföldi kiemelte azt is, hogy Koltai Tamás cikkein méri le, hogy átjön-e a rendezéseinek a szándéka, megértették-e a munkáit. Zárójelben megjegyzem, hogy a Sirály c. előadást én is kissé más színben láttam, amikor Koltai Tamás elmagyarázta nekem, hogy ő mit lát bele. A bökkenő ott van, hogy azt, amit ő belelátott én minden színháznézői rutinommal együtt sem láttam világosan e magyarázat nélkül és mi van, ha a mezei nézők további 95% éppúgy nem? Akkor most átjön a szándék, vagy sem? Koltai válaszában kifejtette, hogy tökéletesen mellékes az alkotói szándék, előfordulhat könnyen, hogy mindenki más előadást lát, nem ugyanazt, amit éppen ő, aki már eddig legalább nyolcezer előadást megnézett az elmúlt hatvan év alatt, amióta színházba jár. Én becsléseim szerint háromezer fölött vagyok, de még mindig nem mondom azt, hogy csalhatatlanul tudok ítélkezni egy előadás kapcsán, nem is vállalnék fel egy ilyen megmondó-emberi pozíciót.Ez egy nézői blog, nem kritikusi. Nagy a különbség.
Koltai szerint a kritikus mindenkori feladata az, hogy megállapítsa egy előadásról, hogy miért jöhetett létre, mit mond a máról, a mának. Jellemzően én is ezt keresem egy előadásban. Ha van esély arra, hogy semmit nem mond, akkor jellemzően kihagyom.
A szerző többször is kiemelte, hogy egész pályáján minden leírt szót vállal, bár voltak tévedései, mindig azt írta meg, amit gondolt, pusztán annyi változás történt, hogy a Kádár-korszakban burkoltan kellett kifejezni a véleményét, most már lehet nyíltan is szólni. Az áthallásos-utalgatós stílus jobban kedvezett szerinte a kritikának, kifinomította a stílust. Alföldinek látnivalóan imponált Koltai ÉS-cikkeinek harcossága, a szerző kiállása a véleménye mellett. Nyíltan nem hangzott el, de egyértelműen jóleső érzéssel gondolhat azokra a cikkekre, amelyekben éppen az ő Nemzeti Színházának létjogosultságát és értékeit méltatta a kritikus.
Ebben a közel 45 perces beszélgetésben is elmondta Koltai azt, amit február közepén a Katona 30 kiállításmegnyitóján: néha úgy érzi, hogy a színházi világ valódibb számára, mint az igazi világ. Feltétlenül kiszámíthatóbb, el lehet benne igazodni. Még nem unta meg a heti 3-4-5 színházi estét és nem is tervezi azt, hogy abbahagyná kritikusi tevékenységét a közeljövőben. Nem vágyott színészi vagy rendezői karrierre, nem pótcselekvésből lett kritikus. Ne is hagyja abba, kellenek a színházi életbe ezek az emberek, akik segítik az eligazodásunkat és viszonyítani lehet a véleményükhöz. Várjuk a következő könyvet.
