Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Hunyadiról írt szeptemberi írásom (Hunyadi háromszor) olvasható, abban több az elemzés a rendezésről. Itt most először a közönségről, az énekesekről, majd az Erkel Színházba történő áthelyezés miatti változásokról lesz szó.

A közönségről:

A kedd délutáni előadáson jártam, amelyet középiskolásoknak adott ajándékba az Opera, illetőleg áttételesen a magyar adófizetők. Miután ez az érettségi időszak, számos iskola kapott azon a lehetőségen, hogy tanítás helyett Hunyadit biztosítson a gyerekeknek, akiknek kötelező volt a programon részt venni.

Én személy szerint nem örülök annak, hogy bárkinek is kötelező egy előadás megtekintése.Ilyen esetben az illetőben felébred az alvó oroszlán és csak azért is elkezd lázadni, beszélgetni, enni-inni, telefonozgatni. Az előadás alatt. Ez szinte természetes reakció, valószínűleg nem lehet  eléggé figyelmeztetni egy csoportot, hogyan kellene normálisan viselkedni egy opera előadása alatt. Nem fogják fel a gyerekek, hogy másokat zavar egy ária alatt a halk beszélgetés is. (Ez személyes tapasztalat, mint kísérő tanár is számos alkalommal fáztam rá hasonló helyzetekre. Tényleg nem jut el sok gyerek agyáig, hogy ez más helyzet, mint amikor a haverokkal néz tévét. Ott van még kétezer ember.)

Annyira jó lenne, ha nem tömegesen kezelnék a gyerekeket, hanem minden osztály előkészítő foglalkozást is kaphatna, az opera műfajáról, történetéről, az operák látogatásával kapcsolatos szokásokról, magáról a történetről, egyes részleteket meghallgatva. És ha valaki ezek után nem érdeklődik, nem akar jönni, akkor dönthessen úgy, hogy nem jön. Az Örkény Színházban remekül működik az előadásokat előkészítő program. Nem tudnak egyszerre csak egy osztályt megszólítani, de talán hatásosabban teszik, valószínűbb, hogy a gyerekek ismét érdeklődnének és elmennének az előadásra. Egy ilyen minőségi, több lépcsős közönségnevelő programot kellene kiépíteni. Egy Hunyadi kötelező megnézése ezen a módon nem megoldás. Valami, de akár elrettentő hatása is lehet, ha valaki rossz társaságban, rossz helyen ül.

Az előadás botrányosan indult: a karmester érkezésekor a gyerekek vagy öt percig tapsoltak, élvezték, hogy valaki rákezdi, a többi bekapcsolódik, majd leáll az egész és újra elkezdődik néhány másodperccel később. Notis Georgiu vezényelt, vendégként. A fiatal karmestert nagyon zavarta ez, rajta látszott, de a zenekar teljesítményén nem hallatszott az, hogy stresszhelyzetben dolgoznak. Később a gyerekek  már csak alkalmanként tapsoltak rossz helyen.
Én mély részvéttel néztem ezeket a kivezényelt gyerekeket is, akiknek nagyobb része egészen tisztességesen viselte magát. Más részük nyilván unta az egész kötelező programot. A rendezés okot is adott erre, sőt helyenként egy-egy megoldás valóban indokolta, hogy kinevessék. Egy dologban tévedtem csupán: az énekeseket nem izgatta az egész. Azt a két énekest megkérdeztük, akitől Vilma aláírást akart és őket a helyzet nem zavarta. A Gara nádort játszó Kálmándi Mihályt azért sem figyelhette nagyon a közönséget, mert meglepő módon az ő áriája (II. felv. közepe) volt a legelső olyan rész az előadásban, amelyet mindenki feszült figyelemmel hallgatott. Ráadásul az énekes aznap délelőtt is énekelte a rövid szerepet, majd a két előadás között egy térdműtéten is átesett és ilyen állapotban is gyönyörűen megoldotta szerepét. Húzta a lábát, ami a rendezésbe bele is illett, hiszen egy nagyon gonosz ember ez a nádor, imposztor. (A III. Richárd egy másik mű, rá lehetett asszociálni.)

Fekete Attila kifejezetten nagyszerű formáját futotta, az utóbbi időben sokféle szerepet és sokszor énekel, lehet, hogy még inspirálta is, hogy egy barbár közeget kellene meghódítani. Rákérdeztem, hogy mit gondolt a közönségről. Azt mondta, hogy amennyiben az énekesek komolyan veszik az előadást, előbb-utóbb hat a nézőkre is. Egyébként ez a megállapítása úgy éreztem, hogy hiteles is, mert nem tűnt úgy, hogy egy hajszállal is kevésbé koncentráltak volna a művészek, mint korábban az Operában. Attilának mellesleg megvan az a sajátossága - miután 2008 óta figyeljük, ezt az általánosítást elmondhatom vele kapcsolatban, azt hiszem -, hogy ugyanúgy a maximumot igyekszik nyújtani, nem énekel takaréklángon a negyven ember előtt rendezett házi főpróbákon sem. Most romantikus hősként tündökölt, látnivalóan élvezte a neki való szerepet.

Én hiányoltam Pataki Potyók Dánielt, mert az őszi szereposztásban mélyebbnek mutatta V. Lászlót, mint az az énekes, akihez most volt szerencsénk. Meg a hangja is sokkal szebb, ami azért számít. Két erős énekes interpretációjában felfogható a darab úgy is, mint két jószándékú, halálra ítélt fiatal tragédiája, akit a korrupt politikusok tesznek tönkre (Gara és Czillei persze). Hiszen előre vetül a király bukása is. Én azt hiszem, hogy egy jó Hunyadihoz nagyon kell egy karakteres király is. Kedden egyedül Hunyadi László sorsa volt érdekes. Azt az általános tanulságot vonhattuk le a sorsából, hogy az ember, akárhogy igyekszik, hogy megfeleljen a hatalomnak, ha más érdekekbe ütközik, akkor is eltapossák, ha nem tehet róla. Erkel Hunyadija egyáltalán nem akart a király helyébe lépni, nem szőtt összeesküvést, számtalanszor hangsúlyozta lojalitását, mégis kivégezték. Kárhoztathatjuk, hogy nem hallgatott a menyasszonyára és nem menekült el.  Gara Mária szerepében életemben  először hallottam Szakács Ildikót. Mintha egy kicsit jobban figyelt volna jegyesére és hitelesebb volt ragaszkodása, mint korábban Miklósa Erikáé, akiről nehéz volt elképzelni, hogy nem a királyt választaná. A Palotás most is szánalmas volt, nem változtattak rajta sokat. Nem tudom kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy muszáj lett volna a főszereplőknek vezetni a táncot, nem pedig csak ide-oda vonulgatni a balett-táncosok között.

A Szilágyi Erzsébetet éneklő Fodor Beatrix  erősebb volt a szeptemberi előadáson, amikor az ő nézőpontjából érzékeltük leginkább a tragédiát. Megrázó volt az anya sorsa. Most is nagyon jó volt, de nem tudta a figyelmet olyan mértékben magára vonni. Lehet, hogy őt jobban zavarta az alapzaj, ami a nézőtérről hallható volt. Schöck Atala el tudta volna játszani az ifjú Mátyást, ha egyszer Cherubin szerepével boldogul. Nem is akárhogy.  (Most is bosszantott ez a megoldás, hogy Mátyást kettéválasztották hangra és játékra, de minthogy számítottam rá, nem idegesítettem magam.)

Az Erkel Színházba való áthelyezés miatt a díszletet nagymértékben módosítani kellett. Az Operában a cselekmény egy része egy emelvényen játszódik, ami ide nem volt felépíthető. Aki most látta először, az nem hiszem, hogy észlelte volna a hiányát. Egyetlen jelenetben befolyásolta mindössze lényegesen a darab jelentését: a darabot lezáró kivégzés egy hídon van, és az Operában egy másik emelvényen ült a király és Gara. Most utóbbiakat Hunyadi alá tették, azaz a kivégzett feje épp rájuk eshetett volna. Persze a nyakazás a valóságban elmaradt. Ez a szintkülönbség jelképesen is értelmezhető, ami ártani nem árt a produkciónak. Elvileg továbbra is az anya reakciói lennének érdekesek, aki maradt az előtérben.

Összességében felemás élményekkel távoztunk. Visszasírtuk kicsit a hétfői Úrhatnám szolgálót. Holnap a Honvédséget vezénylik ki a Hunyadira. Felnőtt férfiakat. Remélem, hogy valaki ki fogja adnia a parancsot, hogy csendben kell ülni. Valószínűleg ez menni is fog nekik.

 

Címkék: Opera Hunyadi László Erkel Színház Fekete Attila Fodor Beatrix Kálmándi Mihály Schöck Atala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1005292500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.