A vasárnapi MüPa-bejegyzésemben szomorúan állapítottam meg, hogy milyen nehéz jó opera előadáshoz jutni. Kellenek jó énekesek, akik jól is játszanak jó rendezésben és a zenei kíséret is megfelelő. Hétfőn mindez együtt adott volt. A lányom is egészen boldogan jött haza, bár egy szót sem ért az olasz énekesek szövegéből, de felirat nélkül is egészen világos volt számára a történet és lebilincselte.
Mi történt?
Az Olasz Kultúrintézetben fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Cesare Scarton rendezésében két fiatal olasz énekes (Damiana Mizzi, Dario Ciotoli) és egy színész néma szereplőként (Nicola Ciulla). A szereplőkön fekete ruha, kellékként pedig egy szobalány-kötényt, egy fekete leplet és két széket használtak fel. A nagy fekete kalapot el is felejtettem. Ennyi eszközzel, a zenekar előtt (alkalmanként között és mögött is ) mozogva, kifejezetten színészi eszközeiket hasznosították csupán és a nyelvi gátat is áttörték. Egy óra volt mindössze, de az maradandó élmény. Mondanám, hogy feltétlenül érdemes megnézni - de már nem lehet.