A Karinthy Színház által kiadott színlapon ott áll a figyelmeztetés: "kérjük, hogy ne mondják el a történetet ismerőseiknek, hadd legyen nekik is lélegzetelállító a végkifejlet"
Azt hiszem, hogy ezt a tájékoztató 7 sort, amiből az imént idéztem, nem minden néző veszi komolyan, mert a szünetben hallottam egy beszélgetést, amelyben egy férfi néző bennfentesen tájékoztatta partnerét arról, hogy mi várható a végén. Igyekeztem nem figyelni, aztán meg úgy döntöttem, hogy ez lehetetlen, aztán persze nem lett az. Látta már a piszok az előadást, másodszor ült be ezek szerint. (A spoilereket nehéz elkerülni, ennél azért durvább esetek is történtek persze, mint amikor az olasz tévéhiradó a Harry Potter 7. kötetének megjelenését követő napon főműsoridőben hírként bemondta, hogy senki se aggódjon, mert HP életben maradt.)
Az előadásról valóban kihívás úgy nyilatkozni, hogy a történetet ne mondja el valaki és mégis értelmesnek tűnjenek a mondatok. Ami biztos, hogy a két részben játszott előadás teljes ideje alatt csak és kizárólag a cselekmény bonyolódását követtem, nem jutott eszembe semmi, nem kalandoztak el a gondolataim se a saját problémáim felé, se más asszociációim nem támadtak. Nem merült fel, hogy meg kellene változtatni az életemet vagy a másokét, se társadalmi problémák nem kerültek terítékre.
Egy helyszínen játszódik az egész és ami lényeges, teljes egészében a színészek beszélgetéseinek kell minket lekötnie. Ez nem olyan egyszerű feladat, de a szerző (Robert Thomas, A nyolc nő írója) eredetileg színész volt, látszik, hogy ért hozzá, hogyan kell a kollégákat helyzetbe hozni. A főszereplőt nagyon régen láttam játszani, talán valamikor a Kolibriben (na jó, nem mosom el: konkrétan a nagyon jó és még most is műsoron lévő Völgyhídban, ami a diáköngyilkosságok kérdésével foglalkozik). Jó színész, kevés reklámot kap, teljesen uralja a pástot. Én eredetileg abban a hitben mentem, hogy Simon Kornél lesz, akivel eredetileg tavaly januárban bemutatták, de még a villamoson beugrott, hogy szerepátvétel történt, még interjú is született velük ezzel kapcsolatban. Valószínűsítem, hogy nem kevesen vannak, akik Kováts Adél miatt mennek a színházba. Én szerintem most láttam először Adélt nem a Radnótiban játszani, bár rémlik valami régi Merlin Színházbeli előadás is. Adél rendben van, nem mondhatom, hogy nem. Profi. De ez nem az a feladat számára, ami kifejezetten kihívást jelenthetne. (Legutóbb a Vágyvillamosban láttam, akkor a saját átlagos szintje fölé emelkedett toronymagasan, de más esetre, amikor annyira sokat vártak volna tőle, nem emlékszem vissza.) Ujréti László szimpatikus felügyelő és hiteles. Én a hangját is szeretem, ez is egy plusz. Tordy Gézát egy jó ideje csak rendezőként láttam megnyilvánulni, keveset játszik. Jelenleg ez az egy szerepe van, csavargó festőnek lenni színpadon elég hálás feladat, látszik rajta, hogy élvezi is. Szirtes Balázs Charles Bingleyt játszotta a Büszkeség és balítéletben (ugyancsak a Karinthyban megy az az előadás), most is kellemes a megjelenése, neki is sokkal több szereplési lehetőséget kívánnék. Balázs Andrea pedig még friss élmény a Lovagias ügyből, most is a helyén. A szerep kevésbé alkalmas, hogy komikai vénáját itt is kamatoztassa, de majd lesz más esélye is remélhetőleg.
Kőváry Katalin rendezte az előadást, aki nem akart semmi darabtól idegen elemet a színészekre erőltetni - működik a dolog szemmel láthatóan. Az előadásról érezhetően elégedetten jöttek ki a nézők, szinte pont fél10/kor, ahogy az a darabban is elhangzik. A felügyelő garantálja a bűnös kézrekerítését és a közönséget nyíltan is emlékezteti erre. Bár semmi sem úgy történt, ahogy vártuk - mégis minden az ígéret szerint. A színlap 2 részes krimit ígér, azt adja a színház. Szórakoztató kikapcsolódást.
