Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Március hónapban a mai nap lett volna az ötödik este színház nélkül, de  negyed 5 táján ismét átnéztem a Súgót és ezúttal egy be nem tervezett előadás elkezdett foglalkoztatni. Hunyady Sándor novelláit, regényeit olvastam, de az 1935-ben írt Lovagias ügy című darabját még sosem láttam. Ez ment ma este a Karinthyban.

Alapvetően szeretek az utolsó percben dönteni. Néha volt rá eset, hogy az utcára kilépve még mindig három előadás is a fejemben volt, mint lehetőség. Jelenleg nem egészen 3 órával a kezdés előtt határoztam, majd negyed órával később olvastuk a hírt, hogy Karinthy Márton éppen ma kapott Kossuth-díjat. Én ennek kifejezetten örültem, mert a mai színházi helyzetben modell értékű az, hogy valaki saját maga létre tudott egy önálló színházat hozni, amelynek megvan a saját markáns arculata, a népes törzsközönsége. (Ma is minden egyes széken ültek.)  Kell ez a színház a kelenföldi pampákra. Méltán kapta a díjat Karinthy, sokat letett az asztalra, ráadásul úgy, hogy nem lehet azt mondani, hogy széleskörű szakmai támogatás övezné. Talán mostanában már inkább, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy hosszútávon ez a magánszínházi forma lesz az életképes. Nem sok színigazgató van, aki ilyen otthonossággal mehet be a saját színházába, szinte mindenki felett ott lebeg a bárd, láthatjuk, hogy bárki leváltható, az egész csak az éppen hatalmon lévők politikai akaratán múlik. Karinthy a saját pénzét teszi bele a színházba, maga hozza a döntéseket és így talán még a legkevésbé van kiszolgáltatva. Ráadásul számtalan színész van, akinek szüksége van arra, hogy nála is játsszon, így igazán jó erőkből válogathat. Jelenleg 13 darab megy a Karinthyban 120 színész résztvételével.

Na de milyen volt az előadás? Az előadás témájában és a keletkezési idejét tekintve is szépen beleillik a színház fő profiljába. A két világháború közötti válság idején vagyunk, ahogy A templom egere esetén is. Újra itt a főnök-beosztott probléma.  Virág úr kishivatalnok, akit megsért a Főnök úr unokaöccse. Eltűrni a sértést vagy nem? Virág úr előtt ez a kérdés áll, 30 év után veszélybe kerül az állása és családos ember. Ez a dilema és ez a szereplő áll a darab középpontjában. A további részletekről felesleges beszámolni, a cselekmény fordulatai hasonlóak a többi korabeli vígjátékéhoz, ebben is van szerelmes titkárnő például. 

A templom egere kapcsán tavaly elsősorban Kovács Patrícia játékát emeltem ki, aki elhiteti velünk, hogy szerelmes és szerelemet képes ébreszteni a morc főnökében. Miatta érdemes megnézni azt az előadást. A jelenlegi titkárnő (Balázs Andrea) éppolyan kiszolgáltatott, szintén szerelmes és belé is szerelmesek. Van humorérzéke és jó hangja. (Ja, a darab zenés. Élő zene szól, a szereplők dalra fakadnak és Balázs Andreának történetesen szép és magabiztos hangja is van.) De nem  topmodell alkat. Teltkarcsú, hogy finoman fogalmazzak és emiatt szerencsés módon komikussá válik Virág úr epekedése iránta. Most erre van szükség.  Amíg a közönség A templom egerében a szép és fiatal, bár kissé kopott  lánynak drukkolt, jelenleg ennek az 56 éves, munkája elvesztésétől rettegő és a főnöke kövér titkárnőjére féltékeny könyvelővel érez.

Ezt a könyvelőt Bajor Imre játssza. Bajor Imrét én valószínűleg sosem láttam színházban játszani (egyszer lehet, de miben?- nem bírok rájönni), a port.hu-ra ránézve úgy tűnik, hogy kevés színpadi szerepe volt. TV, film és kabaré - ez az eddigi életműve. Nem vártam igazából azt, hogy képes lesz magából kibújni és egy egész más figurát adni. Ma inkább mentem a darabért, eseteleg még Verebes István rendezéséért is, nem miatta vagy akármelyik másik szereplő miatt.

És ezek után milyen kellemes volt a meglepetés. Bajor Imre egészen átalakult egy mérettel nagyobb konfekció öltönyében  könyökvédős kishivatalnokká, aki egészen belefásult a megszokásba. Semmi nem történt vele az életben, 24 éve megnősült, aztán lett egy lánya és kész. A család fenntartása az, ami miatt él. A vígjátékban elég  sok tragikus elem van, hiszen az első felvonásból sokkal valószínűbb lett volna azt az utat levezetni, ami a teljes összeomláshoz vezet. Elég nehezen hihető a nappy end. Ennek ellenére maga ez a szereplő egészen részletesen ki van dolgozva, Bajor elhiteti velünk azt is, hogy szerelmes Gizikébe. Látjuk a feltámadó, majd visszahúzódó önérzetet is. Árnyaltan építi fel a különböző szereplőkhöz fűződő viszonyait. A többi szerepek ennyire nem voltak hálásak, inkább csak egy-egy villanást adtak viselőiknek. Csoma Judit megfáradt, a gyakori szűkölködéstől és a férj oda nem figyelése miatt is elgyötört asszonya sokkal mélyebb alakítás, mint ami egy bohózatban egyáltalán felmerülne. Verebes nyíregyházi működése idején többször láttam őt is, és azóta is hiányolom azt, hogy nincs hangsúlyosabban jelen a színházi életben. Csoma Judit nincs eleget színpadon, Bajor pedig nem volt eleget ott. Így utólag sajnálom, hogy Bajor nem választotta azt a kettős életmódot, ami néhány nagy komikusnak sikerült: játszhatott volna igazi színházat is a kabaré mellett. Természetesen lehet, hogy őt a színház kevésbé foglalkoztatta, mint azok a helyzetek, amikor natúrban adhatta saját magát. Én mindenesetre megállapítottam, hogy többre is képes lehetett volna. Csehov, Molnár Ferenc különböző darabjait mind megszólaltathatta volna. Bajor Imre egész végig megállja, hogy nem utal saját magára, nem ripacskodik - mindössze a darab szövegébe beszúrt egyetlen szókapcsolat az, ami ismerős ("nem vagyok kicsi huszár"). Az, hogy erre a közönség élénken reagál, csak azt mutatja, hogy tudja itt mindenki, hogy ki az a Bajor Imre. A tapsrendnél halljuk először saját hangját: bejelenti a színház igazgatójának Kossuth díját. Ezt az addig is erőteljesen tapsoló közönség igazi ovációval fogadja, majd Karinthy megjelenése után nemsokkal egy értelmes néző feláll, amit pár pillanaton belül az egész nézőtér követett és szép hosszú álló taps következett. Magyar színházban ez nem igazán gyakori. Igazi, megható színházi pillanat ez. Az előadás előtt a színház munkatársai azt hitték (illetőleg azt is mondták), hogy az egyébként jellemzően a színházba minden előadás ideje alatt benéző igazgató ma kivételesen nem jön, mert hivatalos fogadáson van. Nyilván ott is volt, de visszahúzta a szíve a színházába, ahol leginkább meg tudta ünnepelni a hivatalos elismerést is. Lényegében az, hogy mindig tele van a Karinthy elég nyilvános elismerés, de csak jó ehhez egy ilyen díj is. 

http://karinthyszinhaz.hu/eloadas/lovagiasugy.php

Címkék: Bajor Imre Verebes István Karinthy Színház Karinthy Márton Balázs Andrea Csoma Judit

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr655137186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.