Most nem részletezem, hogy milyen új beállításban villantotta meg tegnap a Kékszakállú történetét Komlósi Ildikó és Kovács István a Bartók maraton keretében a MüPá-ban, mindenesetre érdekes volt látni idén 3 eltérő párost és sajnos nyugtázni, hogy Polgár László nagyon hiányzik. Ebben a beállításban egy szegény fiatal pasi reménytelen küzdelmét láthattuk egy primadonnával, aki lenyomja két perc alatt. A zenekar persze fantasztikus, mint elvárható a Fesztiválzenekartól. Megint küzdöttek a fátylakkal (kevesebbet), amiről már a decemberi előadás kapcsán is beszámoltam. Sajnos az opera nemcsak a hangokról szól, a látvány is nagyon számít, és az, hogy megszületik-e kapcsolat az énekesek között.
Ebből a szempontból a Szántó-Bretz-féle páros volt az egyetlen, ahol a kapcsolat akármilyen nyoma felfedezhető volt számomra, tegnap én két egymás mellett eléneklő embert láttam (magas színvonalon, ez kétségtelen!), így ez az interpretáció a lehető legnegatívabb a lehetőségek között. Semmi közük sem volt egymáshoz, párhuzamos életet éltek a színpadon.
A Kékszakállút annyira szeretem, hogy valószínűleg ez a túl magas elvárási szint és a szép emlékek, amelyek korábbi előadásokhoz fűznek, megzavart abban, hogy teljesen élvezni tudjak egy újabb előadást. Ennek ellenére mindig próbálkozom, hogy hátha egy tökéletes előadásba mégis belefutok egyszer. Nem lehetetlen.
(Ezzel az előadással elvesztette számomra a hitelét akármilyen színlap, amin Perencz Béla szerepel - egy éven belül megközelítőleg hat olyan előadáson voltam, amin végül más énekelt helyette. Nem mintha ez az ő hibája lenne.)
Még egyszer utalnék a Thália Humorfesztiváljára, akinek ez az infó elsikkadt a részletek között - ma szegedi vendégjáték, holnap szombathelyi (Mohácsi!), aztán miskolci (Dandin György) és nyíregyházi (Karnyóné) lesz. A stúdiókban stand up - kabaré jellegű produkciók is.
