dec.10.
Rákospalotai Leánynevelő Intézet - FÜGE produkció - "Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!" - 90 perc, egy részben
És végül egy igazi kaland. Mondtam nektek, hogy az izgalmas kezdeményezések a független szférában történnek mostanság.
Rákospalota nekem és lehet, hogy sokatoknak pusztán egy Babits vers kapcsán jön elő. Most eljutottam oda, 42 évesen. 14 perc vonatút a Nyugatitól, visszafelé pedig a 12-es villamos és M3 kombinációját választottam. (Később rájöttem, hogy senki más nem ment oda tömegközlekedéssel, csak én. Autóval lehet, hogy fel sem tűnik a távolság.) Összességében az előadás színhelye nincs messzebb innen, mint a Nemzeti Színház, mégis úgy éreztem, hogy egy egészen más világba csöppenek. Pest külterületei egészen barátságosak, kisváros jellegűek, sőt helyenként falusiasak, Rákospalota is úgy tűnt, hogy egy élhető hely, sokkal nyugodtabb mint itt bent és jó is közlekedése. Már ez is élmény volt, erre rakódott rá, hogy alig néztem körül, máris rátaláltam a Leánynevelőre.
A Leánynevelő egy szögesdrótokkal körülzárt nagy területen van, legalább akkorának tűnik az egész, mint a János kórház. Sok századfordulós jellegű, felújított épület helyezkedik el elszórtan a parkban. Negyed 7-re értem oda, már ketten vártak a portánál. Vártunk és fáztunk és beszélgettünk. A biztonsági rendszer, a kamerák, a kötelező névleadás mind ráhangolt arra, hogy itt csupa olyan gyerek él, akik legszívesebben máshol lennének.
Miután volt idő és a kíséretünkre kirendelt leánykák elég barátságosak voltak, nyilván nem véletlenül választották ki őket. Volt negyven percem egy számunkra kijelölt várakozó helyen, ami az intézet temploma volt mellesleg, így elég sok mindent megtudtam a helyről. Később az interjúmat a többi folyamatosan érkező néző is hallgatta, látszott, hogy mindenkire hat az új helyszín. Egészen addig ment ez, amíg Csáki Judit kritikus ismerősöm be nem lépett és abban a másodpercben átvette a kezdeményezést. Láthattam, hogy csinálja ezt egy profi. Percenként két új kérdés záporozott a lánykákra. (Némi elégtétellel vettem tudomásul, hogy ő is csak ugyanazt akarta megtudni, csak kevésbé hagyta, hogy végig is mondják a válaszokat. ) A teljes közönség körében végül 3 kritikus volt, ami elég magas érdeklődést jelez a szakma részéről az előadás iránt. (Bezzeg, amikor a Karinthyban van egy premier - oda a kutya sem dugja oda az orrát.)
Három csoportban vannak a lányok, akik az előadást létrehozták, azok bűncselekményt nem követtek el, csak valami probléma volt velük v. a környezetükkel. Ezt mélyebben nem kutattam, nem gondoltam nagyon ízlésesnek. 13-17 éves kor közöttiek a fogvatartottak, a legsúlyosabb kategóriában olyan lány is van, aki részt vett valakinek az élve eltemetésében. Egyébként szigorú napirend szerint élnek, 8 fős osztályokat alkotnak és napi 4-5 tanórájuk van mindössze. Vasárnap karatéznak, amit nagyon szeretnek. Ennyit a háttérről. Az előadás az egyik lakóházban volt, a lányok nappalijában, ami 8 lányhoz tartozott mindössze. (Két fős szobákban laknak, havonta cserélhetnek szobatársat.) A hely miatt mindössze 40 ember fér be egyszerre, folyton teltház van. (A január legutolsó előadására van még néhány hely, ha kell, tudok foglaltatni nektek.)
Izgalmasnak tűnt az a kombináció, hogy 15 év körüli roma bentlakó leányok játszották a főszerepeket (terhes kismamákat), és hozzájuk igazodott, nekik asszisztált nagy alázatossággal, empátiával három jó színész: Józan László, Kardos Róbert és Börcsök Enikő. Nyilván kihívás lehetett amatőrökkel és profikkal együtt egy előadást létrehozni, de összességében a környezetvédelmi tragédia (a részleteket nem ismertetném, hátha lesz aki megnézi) hiteles volt. A két leányzó elég sikeresen tudott hátrányos helyzetű harlemi 18 éveseket alakítani, nem tűntek gyereknek.
Az előadásban kétségtelenül voltak jó és kevésbé jó megoldások, volt amikor igazán nagy volt a feszültség, de attól tartok, hogy ez a darab inkább propaganda célzattal íródott, a környezetszennyezés veszélyeire hívná fel a figyelmet és a tragédiákra, amit okoz.Nem hiszem, hogy ennél jóval erősebb előadást létre lehetne hozni belőle, különösen azért, mert a szereplők tragédiája nem a jellemükből fakad, nem döntéseik eredménye, pusztán a körülöttük lévő világ áldozatai.
Az előadás feltétlenül jó arra, hogy a közönség, amelynek valószínűleg minden tagja középosztálybeli, elég jól szituált, eseteg belegondoljon abba, amikor szerencsétlennek érzi magát, hogy van a társadalomnak egy másik rétege, amelynek semmi esélye sincs a felemelkedésre.
A leánykákkal valóü beszélgetésből az kiszűrődött, hogy bent emberhez méltóan bánnak velük, valami szakmát is tanulnak, de semmi garancia nincs arra, hogy visszatérve az eredeti környezetükhöz nem esnek majd azonnal vissza a korábbi életstílusukba. Sok olyan mondatot mondtak, amit éppígy elmondhattak volna az én tanítványaim is, akik legtöbben egyedüli gyerekek, rengeteg figyelmet kapnak a szüleiktől.
Így együtt, ez a komplex élmény feltétlenül emlékezetes marad. Érdemes megnézni.
A héten lesz néhány premier, a Jurányiban szintén független produkció kerül színre "A Dohány utcai seriff", ami a holocaustról szól. Visszaemlékezésekből szedték össze és TELJES SÖTÉTSÉGben játsszák.
Pénteken van az első, Mohácsi-rendezés, remélem, ez mond nektek valamit. (Lesz benne több színész a Nemzteiből is. Nézzétek meg a juranyi.hu-n)
