Örülök, hogy múlt szombaton délelőtt észrevettem a Fb-posztot, amely hírt adott erről a koncertszerű Dido és Aeneasról, azt meg különösen, hogy munka után még időben ki is értem a helyszínre, a Vojnovich-Huszár Villába, amely számomra önmagában is újdonság volt. Éppen ilyen kellemes nyári estékre van szükségünk, hogy jól bírjuk az egymásba folyó munkaheteket.
Szerencsére ez nemcsak egy nyomhagyó bejegyzés: ajánlom a következő szombati koncertet, amelyre már lehet regisztrálni a Villa honlapján.
A Vojnovich-Huszár Villa a Fodor-család tulajdonában van, és immár 25 éve, a 2022 szeptemberében elhunyt családfő, Fodor Tamás szervezésében kezdődtek meg a nyilvános koncertek a kertben és a villában is. A honlapra ránézve az is kiderül, hogy jelentős művészek sora lépett fel itt, és már a Dido és Aeneas is éppen harmadszor hallható. (Úgy tűnik, hogy tíz évente kerül műsorra, a korábbi két alkalom 2003-ban és 2013-ban volt.)
Jó kimenni Budatéténybe (15 perc vonattal a Déliből, de például a 133-as busz is közel tesz le a Villához), jó leülni egy székre a kertben és nézni a parkot, amelyet szintén maga a család gondoz. A székek mennyiségéből sejteni lehetett előre, hogy rendszeresen vannak itt koncertek, és jó sok az érdeklődő.
Most is tele volt a kert, sokkal többen nemigen férhettek volna be, hogy megnézzék a Magyar Rádió Gyermekkórusát, amelyet Dinyés Soma vezényelt, aki egyébként a tíz évvel korábbi előadás karmestere is volt.
Amikor délelőtt az említett Fb-bejegyzésben megláttam a nevét, már ez jó jel volt: nagyon szeretem a magyarázatait, amelyeket a BFZ templomi koncertjein fűz hozzá Bach-kantátáihoz. Emiatt kicsit szokatlannak tartottam, hogy ezúttal a kórus egyik tagjának adta át a szót, aki a felvonások előtt felolvasta a cselekményt, joggal feltételezve, hogy erre nekünk nézőknek szükségünk van a megértéshez.
A Dido olyan gyakran nincs műsoron, bár diákok számára éppen ebben az évadban (2022 októberében) az Eiffel Műhelycsarnokban tartottak egy operakaland-sorozatot, így ez a Purcell-opera zártkörű előadásokon hármas szereposztásban nézhető volt. Az egyetlen nyilvános időpontban egy másik előadásra volt meghívásom, így nekem ez a projekt kimaradt idén, így emiatt is különösen örültem, hogy legalább az egyik Aeneast utólag mégis láthattam.
Kósa Lőrinc októberi szereptudása megmaradt, sokat adott a produkcióhoz, hogy ő, a messziről érkező királyfi, aki Dido vágyainak beteljesítésére hivatott, délcegen és kotta nélkül állt elénk. Ha egy énekes „védőháló nélkül” énekel, nagyobb hatást fejt ki, de persze így kívülről kell a darabot tudni, így koncerteken ritkán lehet hasonló élményünk.
A gyermekkarban éneklők között is volt egy fiú, aki egy szólóra ugyancsak kotta nélkül állt ki, ráadásul a karakter megformálásával is foglalkozott, rövid szólójában érezni lehetett valami olyan pluszt, ami kiemelte a többiek közül. Legyen itt a neve, Zubriczki Ádám – nem lepne meg, ha a későbbiekben még előtűnne színészként vagy/és énekesként.
Az előadás legtöbb szólóját szintén gyermekek énekelték, de Dido társalkodónőjének komolyabb feladata Szili Gabriellának jutott, aki az Operaház énekkari művésze. Jól állt neki a szerep is, el lehetett képzelni a fiatal nőről, hogy mindent megtesz, hogy a királynőt megvigasztalja.
A koncertszerű előadás nyilvánvalóan alkalmazkodott a helyszín adottságaihoz, a ház előtti emelvényen állt a gyermekkar, mellettük a Fodor kamaraegyüttes, amelyben a család zenész tagjai és néhány meghívott kollégájuk muzsikált. A háttérben ültek le az éppen nem szereplő szólisták, innen lépett elő alkalmanként a Dido boldogságát fenyegető Varázslónő, Bakos Kornélia is, akit számos koncerten is hallottam, de az Operaházban is szokott énekelni – neki is megvan az a kisugárzása, amely miatt hosszabb idő után is vissza tudunk rá emlékezni. (Most erről a fellépéséről nem maradtam le, mint egy másik barokk operáról vagy tíz éve...- kevésen múlt.)
Dido szerepére, aki a darab centrális figurája, Pasztircsák Polinát sikerült felkérni, és ezt a tényt túlzás nélkül lehetne szenzációnak is nevezni. Nem láttam túl sokszor énekelni, mert jellemzően külföldön futja be pályáját, de minden egyes alkalomra emlékszem, és miatta éreztem kihagyhatatlannak ezt az eseményt. (Aki valaha Daphné szerepében hallotta, az pláne tudja, hogy miről beszélek.) Jelen esetben is érzékletesen visszaadta szereplője fájdalmát, vágyakozását – Didót láttuk, nem egy énekesnőt, aki éppen Budatétényben lép fel. Fontossá vált számunkra sorsa, drukkoltunk neki még így is, hogy nem volt az előadás megrendezve, és egyes partnerei az énekkarból léptek elő. Nem zavarta meg az élményt a fejünk fölött elhúzó repülőgépek zaja, a néha felerősödő szél, amelyik elsodort néhány kottalapot, sőt összekócolta még a királynő haját is. Ez a szél még jól is jött, rásegített a szélgépre, amelyik a darabban központi szerepet játszó vihart jelképezte.
Kellemes nyári este volt, ültünk a kertben a székeinken, néhányan borral felszerelve, amelyet a kerti büfében vettek magukhoz.
Ebben a teljes idillben sem veszett el a darab lényege, Dido fájdalmas feleszmélése: a világ nem olyan, amilyenre vágyott. Átmenetileg ugyan feltűnik valaki, aki olyannak látszik, mint akivel jó lenne életidejét eltölteni, de ez csak a felszín – ha el akar menni, akkor mégsem az igazi. A hiány betölthetetlen, és egyáltalán nem vigasztaló, hogy Aeneasnak van elég oka/ürügye arra, hogy távozzon. Mindent nem lehet a Varázslónőre és a boszorkányokra kenni.
Purcell operájába beleérezhetjük a mai kor emberének sorsát, aki jelentős és kisszerű célokért, lelkiismeretfurdalással vagy anélkül, de feláldozza legbensőségesebb kapcsolatait, vagy éppen a rátörő magánytól szenved. Pasztircsák Polina záró áriája közben akár ennyire komor gondolatokig is eljuthattunk, de aztán véget ért az előadás, jött a nagy taps, véget ért a történet, de megmaradt a Fodor-család villájának a kertje.
Aki korábban nem járt itt, az a július 1-i koncertre regisztrálhat, élvezheti a Villa harmóniáját és a család vendégszeretetét.
Aki pedig ezt olvasva arra ébredt rá, hogy idén még nem, vagy nem eleget látta Pasztircsák Polinát, azoknak csak azt mondhatom: ki van július végére két Traviáta tűzve az Operaház műsorára, amelyet ő énekel, és mivel a jegyeket csak nemrég kezdték árulni, most még nem esélytelen a bejutás akár az olcsóbb árfekvésű helyekre sem.
Ps. A képeket nagyon köszönöm Fodor Erikának. Akinek van esetleg saját képe a szólistákról, megköszönöm, ha elküldi, utólag még be tudom illeszteni ebbe a nyomhagyásba.
