Nem gyakran fordul elő, hogy egy kétszereplős előadást évekkel később elővesznek egészen más színészekkel, és így játsszák tovább.
Ezúttal ez történt, a Ciróka Bábszínház és a Budaörsi Latinovits Színház 2017-es koprodukciója Kuthy Ágnes rendezésében újjászületett szeptemberben, és azóta havonta néhány alkalommal nézhető a Városi Ifjúsági Klubban. Logikus döntés, az óvodások generációja is megújul, akármeddig műsoron lehet egy ilyen előadást tartani.
Mindenkinek javaslom, akinek 4+-os óvodás vagy alsós gyermeke van. Most is voltak nagyobb gyerekek, akik szintén érdeklődéssel nézték a játékot, ahogy egyébként én magam is. (Nem fognak a szülők sem mártírként ülni negyven percen át.)
Jó kimenni Budaörsre színházba, érdemes még egy kirándulást is hozzákapcsolni az előadáshoz, ahogy rajtam kívül tegnap (legalább) még egy többgyerekes anyuka is tette. Nekem szép szombatom kerekedett ki a két programból.
Ahogy szétnéztem „Ebcsont-témában”, felfedeztem, hogy a szerző, Kolozsi Angéla rendezésében még egy évvel hamarabb bemutatkozott ez a mesejáték a békéscsabai Napsugár Bábszínházban. Ebben a nyulat már akkor is Szőts Orsi játszotta, így csak egy másik rendezést, bábot és játszótársat – Fehér Dánielt - kellett megszoknia. Biztos van, amit a "régi nyulából" épített be. (A tavalyi előadásai alapján a top-listámra is bejátszotta magát, miatta voltam kíváncsi erre az előadásra, akár be is ismerhetem.)
A két színész láthatóan nagyon rutinosan tudja elválasztani a gazdákat és az állatokat, amikor csak az utóbbiak vannak jelen, valóban elérik, hogy csak a nagyon szerethető bábokat nézzük (amelyeket Mátravölgyi Ákos tervezett), átéljük velük együtt a megpróbáltatásaikat. Láthatóan élvezik az átalakulást ők maguk is.
Érdekes lehetne összehasonlítani a most élő előadást akár a közvetlen elődjével, akár az eredetinek számító verzióval, de erre nincs rálátásom, így most csak erről a LEGKÖZELEBB HÉTFŐN LÁTHATÓ produkciót ajánlom, amelyre még néhány jegy maradt is. Utána persze lesznek még Ebcsont-előadások hétvégéken is, hétköznap délelőtt a célcsoport feltehetően óvodában van és nem ér rá színházba menni.
Amit látunk, érezhetően tanmese, a felnőttek tisztán érezni fogják a mögöttes szándékot. Olyan egyértelműen történik minden, hogy egy négyéves valóban tudja majd követni, és nem lesz szükség közben szülői magyarázatokra. Az óvodás nézőket is megfigyelve egy szélső székről, csak azt láthattam, hogy mindenki feszülten figyelt, nyilván ők is drukkoltak a kutyusnak, hogy élje túl ezt a nehéz délelőttöt... Teljesen biztos, hogy erre az előadásra egész csoportokat is érdemes vinni, nem lesz probléma a gyerekek fegyelmezése. (Bár ilyen szépen néznék a külföldi turisták az operákat, ahogy a négyévesek nézték ezt…)
Látunk két nagyon eltérő alkatú gazdát, és a temperamentumukhoz nagyon hasonló állatot: egy szabálykövető kutyát, Tódort, és egy dívaként viselkedő hisztis nyulat, Tildát. Megfigyelhetjük, hogy mi történik, amikor a két állat egyedül marad egy lakásban, kiderül, hogy kinek az akarata érvényesül. Szegény Tódor igazi határhelyzetbe kerül: gazdájától kap ellentmondásos utasításokat is, amelyek egyszerre betarthatatlanok, ráadásul a nyúl is percenként előáll egy újabb kívánsággal. Baj lesz… (Nem szpoilerezem le az összes fordulatot, bár a célközönség nyilván nem olvashatja el úgysem.)
A történetnek ugyan kisebb szépséghibája, hogy a férfi, illetve a női szerepet leegyszerűsíti, a nyúl valóban elviselhetetlenül követelőzik, ennek következtében igazán megsajnáljuk az áldozatát. (Úgy látszik, hogy a női szerző a férfi szereplő mellé állít minket, őt kevésbé érezzük felelősnek a történtekért.) Láthatjuk, hova vezethet a játszmázás az emberi kapcsolatokban: majdnem közös tragédiához, amelytől a kisebb gyerekek meg is ijednek (nem véletlenül négy év a korhatár!), de összességében mégis sokat nevetünk rajtuk, mivel ez azért mégsem A kékszakállú herceg vára, bár a férfi és a nő ebben sem illik egymáshoz.
Szerencsére most a négyévesek a végén happy endet kapnak, és nem azt szűrik le, hogy jóvátehetetlenül elszúrjuk kapcsolatainkat, mert nem vagyunk tekintettel a tőlünk nagyon eltérő másik ember igényeire, és nem is próbáljuk egyeztetni a sajátunkkal. (Ezt nézhették az előadás nagyobb részében.) Helyette láthatják (VIGYÁZAT! EZ MOST ITT SAJNOS SPOILER!!), ahogy a két állat KÖZÖSEN kitakarítja az általuk felforgatott lakást. Ennek a végeredménynek sok szülő örülhet, lehet majd rá hivatkozni később is, hogy „bezzeg a Tódor és Tilda rendet tudott csinálni maga után.” A darab végén a felnőttek is megállapítják, hogy rendesen meg kellene ismerkedniük és többet találkozni, a felmerült konfliktus elsimítható. (Ebből is látszik, hogy a gyerekeknek optimizmust sugároz az előadás, lehet, hogy Kolozsi Angéla még bízik abban, hogy ha időben kezdik a nevelést, az emberiség megjavítható.)
Végül megfontolásra kínálom a szülőknek:
A színház négyéves kortól ajánlja az előadását, és leszögezem, hogy a történet során felmerül az egyik szereplő halála, komolyan is vehető akár (megdermedtem én is, és felmerült bennem: "ez a szerző tényleg képes lenne arra, hogy egy óvodásoknak szánt előadás közepe táján kivégzi az egyik főszereplőjét?", de ez azért mégsem következik be), így hiába a nagyobb tesó, nagyon nem célszerű annyira kis gyereket elvinni, aki még nem tudja a játékot a valóságtól elválasztani. Szombaton két ilyen kicsit ki kellett vinni a nézőtérről, így erre és más bábelőadásra vonatkozóan is hangsúlyosan javaslom, mindenki felelősségteljes döntést hozzon, ne okozzon traumát a túl kis gyerekének, az előadás megvárja, lesz még jövőre is.
És egy nagyon szomorú apropójú lezárás, már nem az ajánló része:
Én nem szoktam szinte soha kihagyni a dramaturgot sem az ajánlóimból, akit csak akkor emlegetnek, ha hiányosságot érzékelnek az előadás felépítése vagy/és szövege kapcsán. Ha minden rendben van, az az ő munkáját is dicséri, de a babérokat a rendező és a színészek aratják le. Aki ezt a pályát választja, az szeret háttérember lenni, nem vágyik amúgy sem a rivaldafénybe, elég neki, hogy tudja, mennyire nélkülözhetetlen része a produkciónak.
Dobák Lívia, aki az utóbbi években a Ciróka Bábszínház munkatársa volt, éppen egy hete halt meg, most pláne nem maradhat ki. Még 1996-ban ismertem meg személyesen (több, mint 26 éve!), de csak 2018-ban beszélgettem vele többször is hosszabban, amikor a Thália Színház Vidéki Fesztiváljának előadásait zsűrijébe mindketten belekerültünk. A leghosszabban akkor is az éppen készülő cirókás projektjeiről beszélt, láthatóan nagyon komolyan vette a bábszínházat, szeretett Kecskeméten dolgozni az ingázás ellenére is. Még mindig nehéz felfogni, hogy ezek után már a kölcsönös odaköszönések és integetések is elmaradnak. Az előadásai még néhány évig túlélik, remélhetőleg ez is.
Ps. A fotókat Borovi Dániel készítette, a színház FB-oldaláról használtam őket fel.
