Hivatalosan 2022. április 1-17-ig tartott idén a Bartók Tavasz, a Müpa szervezésében megvalósuló programsorozat, de ez csak a fővárosi eseményeket illeti, vidéken egészen május végéig lesznek további programok, érdemes ezekre rákeresnie azoknak, akik Pécsett, Győrben, Miskolcon, Szegeden vagy Debrecenben laknak.
A covid óta minden színházi társulat és zenekar ráerősített, a kínálat jelentősen nagyobb, mint amennyire van néző (az igazi teltház egyre ritkább), és ez a fesztivál számos különleges programmal és külföldi fellépővel még tovább bővítette ezt az elmúlt szűk három hétben.
Tizenhárom másik előadás mellett öt fesztivál-programon vettem részt, és azokról következik itt egy nyomhagyó bejegyzés, egy-egy benyomás rögzítése.
I.Várkert Bazár – ápr.3. – Sárik Péter Kékszakáll-verziója a Budafoki Dohnányi Zenekarral
A júniusi rádió-bemutató és az augusztusi sárospataki előadás kapcsán már írtam erről a produkcióról több ajánlót is, és amíg a legtöbb néző számára ez a verzió valódi újdonság volt, számomra már szinte alapértelmezéssé vált, annyit hallgattam azóta is. Ez az átdolgozás számomra is újabb dimenziókat nyitott, és emiatt kezdtem újra foglalkozni a darabbal két év kihagyás után. A Várkert Bazárban is, ahogy mindig a két szereplő közti viszonyok alakulása érdekelt leginkább. (Ez még azonos énekesek esetén is mindig másként alakul, HA koncertszerű az előadás, emiatt is érdekes.)
Aknay Csaba fotója Sárik Péter fb-oldaláról
Miután több ismerősöm véleménye eljutott hozzám utána, most ismét tisztán lemérhettem, hogy hiába ültünk ugyanazon az előadáson, még a történet végkimenetelét is sokféleképpen láttuk. (Igazán szívesen csináltam volna egy részletes közönségvizsgálatot is, amely feltehetően ugyanezt a sokféleséget állapította volna meg csak nagy mintán, nem tíz nézői vélemény alapján.)
Abba, hogy ki milyennek látta ezt az előadást, nyilván nemcsak a műhöz való viszonya, előzetes tudása, hanem az is belejátszott, hogy hol ült, rálátott-e rendesen mindkét szereplőre, vagy sem.
Miután mi a nézőtér jobb szélén ültünk, csak időnként – a karmester, Hollerung Gábor mozgásától függően – láttam Miksch Adrienn gesztusait, akitől nyilvánvalóan az is távolított, hogy kottából énekelt. Majdnem három hét után is nagyon sajnálom, hogy épp a végén nem láttam a reakcióit, így maradtak bennem az előadás után megválaszolatlan kérdések. (De mennyire jól jött volna egy felvétel erről az eseményről…- jut eszembe most is.)
Aknay Csaba fotója Sárik Péter fb-oldaláról
Cser Krisztiánt épp ilyen Kékszakállúnak nem láttam. Mivel nem rögzítette a figurát, így minden fellépésén máshova helyeződnek a hangsúlyok. Sárospatakon a hatodik, ezen az előadáson a hetedik ajtónál éreztem, hogy itt dől el a két ember kapcsolata. A részletes elemzésem közlésével nem fárasztok most le senkit, de akinek maradt erős benyomása, szívesen veszem, ha megosztja velem.
II.Müpa – ápr.7. - Anthony Roth Costanzo koncertje
A kontratenorok nincsenek sokan, de még nekik sincs elég fellépési lehetősége itthon. Számomra ez a férfihang egészen valószínűtlennek tűnik, emiatt is megfog, így kíváncsi lettem erre a hangversenyre.
Anthony Roth Costanzo fellépése a Bartók Tavasz kereteiben megfelelően be lett harangozva, mégis elfért volna még vagy ötszáz további néző a Müpában. A barokk zene valóban csak egy kis réteghez szól, és elég sok hasonló programot hirdettek, amely ezt a kis közönséget valamennyire meg is osztotta.
Az előadó Handelt énekelt az est első részében, mégpedig láthatóan különféle érzelmi állapotokat tükröző áriákat, amelyek között az Orfeo Zenekar további Handel darabok részleteit játszotta Vashegyi György vezényletével.
A műsor valóban remek lehetőséget adott arra, hogy A.R.C. tehetségét megcsillogtathassa, az Orfeo (illetve az est második felében a Purcell Kórus is) remek partner volt hozzá.
Míg az előzőleg említett Kékszakáll kapcsán sokféle véleményt hallottam, ennek a kontratenornak a fellépéséről egyformán, szuperlatívuszokban nyilatkozott mindenki. Most nem kérdőjeleztük meg, hogy miért hoztak ide nekünk egy külföldi fellépőt, az énekes teljesítményéről a tökéletes és ennek szinonimái jutnak eszembe csak. Revelatív élmény volt, hosszan fogjuk még emlegetni. (Egy későbbi alkalommal pont ugyanilyen egységesen vágyták vissza az általam ismert és megkérdezett nézők a külföldi fellépő helyett a mi Orfeónkat és megszokott szólistáit…de még ott nem tartunk.)
Kristóf Réka és Anthony Roth Costanzo - Hirling Bálint fotóján
Ezen az esten lényeges volt Gluck „Orfeusz és Euridiké” című operájának részlete is, amely a szünet után hangzott el, és benne emlékezetes a Purcell Kórusból már ismert Pintér Ágnes szólója mellett Kristóf Réka feltűnése Euridiké szerepében.
Az énekesnőt eddig a Farsangi lakodalom néhány előadásában láthatták már néhányan február folyamán, és júniusban öt alkalommal lesz Susanna a Figaro házasságában. Bevallom, én kicsit ebből a perspektívából is néztem, és remélem, hogy legalább egyszer meglátom majd, miként boldogul majd Galgóczi Judit rendezésében a szereposztás többi, már rutinos tagjaival. Nem lesz érdektelen, az már ebből a két fellépéséből is látszott, hosszú távon vele kell majd számolnunk, nem Anthony Roth Costanzóval.
III. Zeneakadémia – április 8. – Máté-passió - „Collegium Vocale Gent” és Philippe Herreweghe
Közel egy hónappal korábban egy nagyon kitűnő Máté-passiót (szünet nélkül, templomban) láthattam már Székesfehérvárott, így erre a „passió-szezonra” már el voltam megfelelően látva élménnyel. (A Vigadóbeli János-passió pedig biztosította a másik végletet – az egyik legstresszesebb koncert-élményem volt az utóbbi időben.)
A Zeneakadémiára elsősorban azért mentem, hogy Philippe Herreweghét és együttesét lássam élőben, miután nagyon sok youtube-felvételüket meghallgattam.
A Collegium Vocale Gent fotója a Zeneakadémia oldaláról
A találkozás létre is jött, egy elég jó színvonalú (teltházas) koncerten, amelyen a sok jó szólista közül számomra kiragyogott Tim Mead, akit most másodszor fedeztem fel magamnak. (Nem merült fel, hogy koncert előtt a fellépők listáját is elolvassam előre.) Tim Mead felvételeit erősen javaslom, még a youtube-on is hatnak. (Herreweghe már régen túl van azon, hogy ajánlani kelljen…)
IV.Müpa – április 16. – Bach: h-moll mise Ton Koopmannal
Ettől a koncerttől rengeteget vártam, és úgy tűnik mások is: az egyéb régizenei koncertekhez képest többen voltak rá kíváncsiak, majdnem tele volt a Müpa.
Csak néhány éve találkoztam először a művel, de már az első (2016-os) megtekintés előtt is hosszan készültem rá, így mostanára annak dacára elég jól megismertem, hogy élő előadásban csak összesen kétszer hallhattam. Nagyon sokat reméltem ettől a hangversenytől, és ezúttal ebből az eseményből csalódás lett: a Purcell Kórus és az Orfeo 2018-as váci koncertjét vágytam vissza.
A koncertet követő tapsviharból arra következtettem, hogy lennie kellett sok olyan nézőnek, aki ennél jobb h-mollt még nem látott, viszont minden ismerősöm, akivel a koncert után összefutottam szintén arra a következtetésre jutott: sokkal jobb színvonalúak az Orfeo-előadások, és jó nekünk, hogy alapvetően – ha már barokk – velük van dolgunk.
A Bartók Tavasz plakátja, amellyel az eseményt a Fb-on meghirdette - a karmester fotójával
Az előadásból a tüzet hiányoltam, erőtlennek éreztem még a kórust is (a Purcell Kórus hasonló létszámú, mégis jelentősen erőteljesebb), a basszista pedig igazán jellegtelen volt (még akkor is, ha sok nagy előadásban énekelt korábban, az idő már elszállt felette. Jobbak lépnek fel ingyenes templomi Bach-koncerteken is, és egy lapon nem említődhetne azokkal, akiknek a felvételeit szoktam hallgatni. (Már el is felejtettem a nevét, és nyilván nem írom ide ebbe az alapvetően ajánló blogba. - Most örültem először, hogy csak két basszus ária van a h-moll misében, de ez a kettő azért fájt, hogy így szólalt meg.)
Aki netán nem ismeri ezt a darabot, annak az Elbphilharmony felvételét ajánlom (benne Kovács Ágnessel), az még egy számítógépről hallgatva is nagyobbat üt, nem tudom megunni.
V.Operaház – április 17 – Parsifal
Almási-Tóth András újragondolta a Parsifalt, amely a covid miatt éveket csúszott. Nagyon sok előzetes információval ültem be rá, sokféle vélemény eljutott hozzám mire odaértem rá az Operaházba.( Ez a vasárnapi a harmadik nyilvános előadás volt (a főpróbával együtt). Mivel a pénteki bemutatót élőben közvetítette az Opera Vision, és mire eljutottam az Operába, már kétszer meghallgattam (többé-kevésbé) meg is néztem.
Az, hogy VAN FELVÉTEL (még fél évig!) teljesen más perspektívát jelent, és az előadást így könnyebb ajánlani – a potenciális néző jobban eldöntheti majd, hogy szeretné-e látni majd élőben, vagy nem. Nekem eléggé tetszett, rá tudtam hangolódni a zenére, a rendező korábbi munkái alapján a gondolkodásához már hozzászoktam, így nem zökkentett ki sem a zománcos lábas, sem a matracok, sem a félmeztelen statiszták.
Nyilvánvalóan megosztó előadás, akiket a modernizálás minden nyoma zavar, azoknak nem való, hacsak a „csukott szemmel nézni” technikát nem alkalmazzák, amelyet a hagyományos színrevitelhez legjobban ragaszkodók eddig is emlegettek a produkció kapcsán. A zenéből sugárzó magasztosságot ellenpontozzák a színpadi jelenetek, emiatt akár ellenrendezésnek is nevezhető. A Parsifalban megfogalmazódó gondolatok ebben is megjelennek, de ezeknek a tartalmaknak a tálalása az, ami nagyon más: ugyanaz-e egy ebéd Herendi porcelán vagy eldobható műanyagtányéron szervírozva? (Ugyanakkor: vannak helyzetek, amikor egy eldobható tányér a praktikus és korszerű....)
Minden néző eldöntheti maga, hogy a Parsifal neki így elfogadható, vagy sem. Hamarosan lesz a Müpában is...
Erről a produkcióról külön ajánlót fogok írni, tekintve, hogy ez biztosan nézhető lesz még pár éven át, amíg valaki más szükségesnek nem érzi majd az újabb újragondolást.
