Tíz nap gondolkodás után mégis rászántam magam, hogy a margitszigeti Bánk bánról írjak, mégpedig mindössze a főpróba alapján. A Coopera még további 99 alkalmat tervez a Kárpát-medence területén, lesz módja mindenkinek egyet beiktatni a programjába.
Molnár Levente és Mester Viktória
Ritkán tipródom azon, hogy egy előadásról legyen-e beszámoló vagy sem. Hét és fél év alatt ez a 2791. posztom (ez kb. 2500 előadás-leírást jelent), és elmondhatom, hogy nincs tíznél több olyan, amelyiket megnéztem, de mégsem írtam róla. Amikor a nem mellett döntök, akkor 99%-ban arról van szó, hogy egy általam nagyon szeretett társulat/alkotó/szereplő vegyes benyomást tesz, és nem érzek vágyat arra, hogy velük kapcsolatban lebeszélőt írjak. Olyan előadásra, amelyikről nem feltételezem, hogy találni fogok benne elég anyagot egy ajánlóra, oda se megyek – ez alapelvem. Azért nem megyek, hogy elmondhassam, „lám, igazam volt, ez tényleg nem működik”.
A gaz merániak...
Jelen esetben öncenzúrát akartam gyakorolni, mert:
1, nagyon másként gondolkodom a főszereplőről és a történetről, mást látok Bánk bán alakjában, mint a megszokott, bár tudom, hogy Erkel operáját egyszerűbb lenne a hagyomány szerint nézni, egy nagy nemzeti hőssel a címszerepben. A színpadi változatok közül hozzám legközelebb eddig éppen Vidnyánszky Attila legutolsó, a Nemzeti Színház kamaraszínpadán bemutatott rendezése állt, az különleges érzékenységgel mutatta be a címszereplő és a körülötte pulzáló világ összeütközését.
2, Éppen azért, mert az opera szinte szobortalapzatra állítja a főszereplőt, kevésbé szeretem nézni, hiszen folyamatosan azt érzem, hogy a lényeg máshol van, mint ami előtérbe kerül. (Az előadáshoz kapcsolódó nyilatkozatokból kiderült, hogy valóban szakadék van az alkotók és az én Bánk bán képem között, nem túlzás ezt állítani.)
Ajánló bloghoz az a szerencsés, ha az előadás célközönségének érzem magam, és eleve azt tételezem fel, hogy a látottakat szeretni fogom, nem pedig azt, hogy olyan élesek az előzetes fenntartásaim, hogy az előadás ezeket – már csak a darab miatt sem – fogja tudni áthidalni.
A fenti alaphelyzetet még két személyes tényező bonyolította:
1.Az a Vidnyánszky Attila az előadás rendezője, aki a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezője, az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntés-előkészítő testületének, a Színházművészeti Bizottságnak elnöke, a színházművészet szakmai érdekeinek védelmét ellátó Magyar Teátrumi Társaságnak elnöke, a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának művészeti képzésért felelős rektori megbízottja, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője, a Déryné program szakmai bizottságának tagja nemsokára, azaz 2020. szeptember 1-től a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonosi jogkörrel felruházott, korlátlan időre kinevezett kuratóriumának elnöke is lett. Pályáját magyarországi megjelenése óta érdeklődéssel követtem, első kisvárdai vendégjátékán gimnáziumi osztályommal voltam jelen, és sose kérdőjeleztem meg rendezői képességeit, de azt viszont el nem tudom hinni, hogy a fent felsorolt minden tevékenységét minőségi módon tudja végezni, és jó megoldás bárki számára az, hogy még ezt a legutóbbi felkérést is elvállalta. (Egy énekesnél mennyivel tisztább a helyzet: két színpadon egyszerre nem énekelhet, ha meg halmozza a feladatokat, rövid távon tönkreteszi a hangját, és előbb-utóbb eltűnik. Ehhez képest vezető pozíciók jobban halmozhatóak…)
Kálmándy Mihály - Molnár Levente - Petur és Bánk a szigeti világítótorony árnyékában
2.A rendező a Cooperával egyetértésben hármas szereposztást hozott létre, és a margitszigeti bemutatóra, augusztus 19-re több olyan énekest is felkért, akiknek a pályáját régen követem, köztük olyanokat, akiket darabtól és rendezőtől és egyáltalán bármilyen külső körülménytől függetlenül – mondhatni „tűzön-vízen” át nézek, ha a körülmények lehetővé teszik. Túl jó volt ez a szereposztás ahhoz, hogy ki tudjam hagyni, még úgy is, hogy a darab egyáltalán nem vonzott.
Miután egy, az előadás kitűzése előtt már korábban lefixált családi program eleve nem tette lehetővé az augusztus 19-i premier megtekintést, csak a főpróbát láthattam. Ez sosem pótolhatja az előadást, de már látni bizonyos irányokat, és nagyjából azért sejthető, hogy alakulhat a produkció sorsa, de kritikát mégsem szerencsés írni egy ilyen alkalomról. Persze, azt eleve nem is szoktam, ez AJÁNLÓ blog, és annak azért nagy akadálya nem lett volna, ha a fentiek miatt eleve nem álltam volna ellentmondásosan a produkcióhoz.
Mi változott? Miért írok le néhány dolgot mégis a Bánk bán kapcsán, ha egyszer a főpróba idején még beértem egy rövid ajánló poszttal?
Azóta megjelent egy nagyon körültekintően megírt kritika, amely alapján valaki nagyon jól el tudja dönteni, hogy kell-e neki ez a Bánk bán, de van benne néhány mozzanat, amelyre szívesen reflektálnék, már csak azért is, mert nem vettem észre a fb-on, hogy bárki akármilyen kommentben megtette volna ezt. Törzsolvasóimat szívesen beavatom a darabbal kapcsolatos gondolataimba.
Jelen esetben talán még előnynek is tekintem, hogy a szövegeimet nagyon ritkán osztják meg, még azok sem, akikre nézve kifejezetten kedvezőek, és így kicsi az esélye, hogy szélesebb tömegekhez eljut. Így talán nem találnak meg a bármilyen oldali trollok sem, és nem vész el a lényeg. Jelen helyzetben egy Vidnyánszky-előadásról akármilyen előjellel megnyilatkozni feltétlenül azt jelenti, hogy az illetőt besorolják, miközben a magyar színházi élet rákfenéje éppen az, hogy a szakmaiság, a konkrétumok háttérbe kerülnek.
Nem szeretném, hogy ha most azt mondom, hogy egyes jelenetekben túlzsúfoltnak éreztem a színpadot, akkor ebből bárki azt vonná le, hogy ezt csak az SZFE-ügy miatt írom le, - NEM, azt a bejegyzés elején már külön előrebocsátottam, hogy az SZFE kapcsán nagyon nem örülök Vidnyánszky Attila szerepvállalásának és pozícióhalmozásának, de a két kérdés független.
Nagyon örültem ugyanis annak, hogy ebben az előadásban Molnár Levente volt Vidnyánszky választott Bánk bánja, még akkor is, ahogy a belinkelt kritika mondja, Erkel maga nyilvánvalóan tenorban gondolkodott.
Mondhatnám, hogy Erkel se gondolkodott volna tenorban, ha ismerte volna Molnár Leventét, és szerintem ez fedi is a valóságot. Molnár Levente most is elementáris energiákkal van jelen a színpadon, még a messze ülőket is képes bevonzani. Gyönyörű ez a bariton, nekem nem hiányzott Simándy.
Bartók módosította Székely Mihály miatt a Kékszakállút, és ez nyilván arra vall, ha van egy alkatilag nagyon alkalmas énekes, akkor hagyni kell, hogy az játssza a szerepet. Mostanában is észleltem egy operaházi szereposztásban, hogy egy kontratenor szerepet basszistának adtak, feltehetően szintén azért, mert az adott énekes ALKATILAG olyan, amilyet a rendező szeretne – ennek fényében nem ütődtem meg a bariton-változaton. Vidnyánszky Erkel színházi rendezésében már korábban is Molnár Leventét, illetve bariton-Bánk bánt használt, nem tekinthető ez olyan meglepő fejleménynek.
Én ugyan, ahogy fent próbáltam körvonalazni, sosem érdeklődtem igazán a Bánk bán, illetve a tablószerű történelmi operák iránt, tehát ennek az előadásnak nem én voltam a célközönsége, és emiatt talán annyira nem is érdekes, hogy rám miként hatott, de azért nem zenekritikus operanézőként is érzékelem, hogy jelentős a különbség a tenor és a bariton hős között.
A tenor jellemzően „tiszta hős”, aki meghal/elbukik az „opera seriákban”, a bariton pedig sok esetben intrikust jelent, azaz olyan személyek énekelnek ezen a hangon, akik más emberek boldogságát feldúlják.
Ez a leegyszerűsített, mezei nézők számára is ismert közhelyszerű felállás.
Mondhatni sarkítva:
ha Bánk bán tenor, akkor tiszta hős, ha bariton, akkor nem feltétlenül az. Tragikus és nagyformátumú, de nem ártatlan áldozat, akit szobortalapzatra kellene emelni.
Az én Bánk bán képemhez, amelyhez leginkább az adott hozzá, hogy magyartanárként 1994 óta rendszeresen tanítottam és elemeztem a darabot, EZ a bariton-változat így közelebb áll, nekem teljes mértékben IGAZI Bánk bán volt Molnár Levente, bár valószínűleg mást láttam benne, mint akár ő maga.
"Hagyományos" díszlet plexifallal
Bánk bán, aki nádorként a király helyetteseként működik a történetben, egyszerre szembesül azzal, hogy még a hatásköre sincs tisztázva (nincs kimondva, hogy a királyné alá- vagy fölérendelt személy), az országban körüljárva nagy szegénységet lát, míg az udvarban megosztottságot a magyar urak és a merániak között. (Az előadásban a két csoport éles elkülönülése nagyon kifejező, az előadásba ékelődő plexifal így nagyszerű megoldás Cziegler Balázstól, emellett Berzsenyi Krisztina többségében korhű jelmezei kontrasztosan hatnak - Ottó furcsa fejdísze pedig mintha hasonlóképpen azt jelezné, hogy valami nem odaillő tolakodott be ebbe a világba.) A nádor érzi a pattanásig feszült indulatokat és feloldhatatlan ellentétet, és a legsürgetőbb feladatot: a királynét fenyegető összeesküvést le kellene szerelnie. Közben futólag megpillantja feleségét is válságos helyzetben, de mégsem lép oda hozzá – az országos bajok elhárítása számára az elsődleges. Ekkor üt be a mennykő, Ottó udvarlása formájában, feleségét „party-drog” bevetésével elcsábítják, megbecstelenítik, és neki hirtelen kellene a felgyűlt bajokat egyszerre kezelni, most már személyes sérelmét is.
Bocsár Gergely és Ludovik Kendi (Ottó különleges fejdísze mindenképp szemet szúr - a plexifalhoz hasonlóan "elidegenítő" hatást kelt)
Bánk bán ebben a helyzetben csődöt mond, nincs ezen mit szépíteni. Beleroppan a kezelhetetlen helyzetbe, fiát indulatból megátkozza, felesége ebbe beleőrül, a királynét heves vita után indulatból megöli, és ezt nem tekinthetjük önvédelemnek. Nincs ebben magasztosság, hatalmas indulatok viszont vannak, politikai rövidlátás, de annak a tudatával, hogy neki van igaza, és „nincs a teremtésben vesztes, csak ő”.
A mű ötödik felvonásában épp annak a királynak képes ezt a mondatot kimondani, akinek megölte a feleségét. Ez a mondat aláhúzza, hogy Bánk bán végletes érzelmi állapotban van, még magát sem tudja irányítani, és teljességgel alkalmatlan az ország sorsának kezelésére. Lehet, hogy más sem az, de a király legalább az önuralmát nem veszíti el még most sem.
Bánk bán jelképe lehet mindazon VALÓBAN jószándékú politikusainknak, akik tényleg hittek abban, hogy ők majd megoldják a magyarságot szétszabdaló évszázadokra visszanyúló ellenségeskedést, és majd ezt a kizökkent világot helyre tolják, eközben pedig mégis rontanak a helyzeten.
Nagyon fontos elemnek érzem, hogy Bánk bán valóban hisz abban, hogy alkalmas, de ez a hit és a jószándék mégsem elég, sőt eredményét tekintve annál rosszabb.
Tragikus ez a figyelmeztetés, és Molnár Levente alakításában ennek a Bánknak a fájdalma monumentálissá válik, kudarca valóban megrázó lesz, és azzal együtt is szeretni fogjuk, hogy tudjuk, hogy nincs igaza. Még nagyobb bajba sodorta az országot Gertrudis megölésével, mint amilyenben az korábban volt. Hiába volt minden, nem tudott semmit jobbá tenni, miközben családját is tönkretette , ugyanakkor áldozatnak hiszi magát. Mi nem tekinthetjük egészen annak.
Ilyennek láttam ezt a Bánkot, nem „nemzeti hősnek”, de megrendítőnek.
Melinda: Fischl Mónika
Őt nézve az a meggyőződésem támadt – és ez nyilván megosztó gondolat lesz, de 10 nap gondolkodás után mégis leírom annak a maroknyi embernek aki idáig eljutott: Vidnyánszky Attila nem véletlenül rendezi meg a darabot olyan sokszor, hanem elsősorban azért, mert saját magát látja a címszereplőben, bár feltehetően más megvilágításban, mint ahogy én. Valóban érzi a küldetést, hogy a magyar színházi világ átformálására elhivatott, és akkor lesz minden rendben, ha a teljes struktúrát egyedül irányítja. Nem megélhetési politikussal állunk szemben – ahogy Bánk bán tetteiben sem játszik szerepet a személyes érdek -, hanem egy olyan személlyel, aki annyira hisz abban, hogy neki van igaza, hogy ennek következtében „a nagyobb jó érdekében” bárkit és bármit feláldoz. Ez nem jó hír nekünk, jobb lett volna, ha "csak" jó előadásokat akar rendezni, de ettől még ez lett a legfontosabb észrevételem, és ennek a tragikumát észlelve már előre sajnálhatom őt is, és a színházi élet minden érintett szereplőjét, akik ebben a jelenlegi csapdában vergődnek. Még a pálya széléről is rossz nézni, ahogy sorban mennek műhelyek veszendőbe, és az SZFE nem is az első, és nem is az utolsó.
Nagyon jó lenne, ha lennének kételyei a saját alkalmasságával kapcsolatban, de nincsenek, ahogy Bánk bánnak sincsenek…Teljes lendülettel rohan mindkettő a falnak.
"gondold meg, és igyál"
AZ ELŐADÁSRA VISSZATÉRVE:
Molnár Levente Bánk bánja az, ami miatt mindenképp nézendőnek éreztem ezt az előadást.
Amit még nagyon szerettem benne: roppant erős volt Molnár Levente és a királynét éneklő Mester Viktória kettőse, már ezen a főpróbán is hatalmas indulatok feszültek, és nyilván a későbbi előadáson ez még fokozódhatott. (Nagyon sajnáltam, hogy néhány nappal később Gyulán nem tudtam Carmenként megnézni az énekesnőt, bár elképzelni így is el tudtam legfontosabb szerepében, amelyben ettől a Gertrudistól eltérő személyiségű nőt játszhat. A közös tényező így is ott van: a megalkuvás nélküliség. Jól állnak számára ezek az erős nők, ahogy nemrég még Szegeden illett hozzá Agrippina is.)
Kettejük viszonyának alapvető tisztázatlansága a kulcs – ki a főnök? – ezt észlelte a fiam is, aki várakozáson felül nagyon szerette az előadást, sokkal jobban, mint azt, amelyiket korábban az Erkelben látott. (Nálam sokkal inkább célközönség ő, nem operarajongó, a reakcióiból az adott előadás hatásossága jobban lemérhető, nála még kevésbé játszik az a lényeges tényező, hogy egyes énekesekhez milyen korábbi tapasztalatok társulnak.)
A nyugodt király: Bakonyi Marcell
A király szerepében Bakonyi Marcell szinte kívülálló, higgadtsága miatt a kontraszt még erősebb közte és Bánk bán között. Túl hosszan nincs jelen, de a helyzete ehhez képest mégis előnyös. II. Endre voltaképp nagyon jó szerep, most is ezt erősítette meg ez az előadás, sokkal inkább, mint Peturé, aki bordalát az előadás elején énekli, és utána szinte elfelejtődik. Kálmándy Mihály (az általam legrégebben megfigyelt énekes, akit 1988 óta folyamatosan főszerepekben látok) pazar formában volt most is, és jól állt neki az ősz haj is, sármjából sem veszített. Valóban sajnáltam, hogy több időt nem adott neki Erkel. Ugyanezt mondanám Ludovik Kendiről (Biberach) – neki is szerencsésebb, ha nagyobb szerepet énekel, és igazán ki tud bontakozni. (Különösen a legutóbbi Sevillai után jutott eszembe, hogy vele szívesebben néztem volna.)
Kováts Kolos
Kováts Kolos mostanára már valóban emblematikus énekes, és óriási nyereménye a produkciónak, hogy Tiborcként fellép benne. Ha ránézünk, akkor több évtized magyar operajátszása is eszünkbe jut róla. Apám kedvenc énekesei közül az egyik utolsó, aki még él és színpadon van, felvételei legelső éveimtől végigkísérnek, a főpróbán is nagyon jó hangi állapotát mutatta, örültem, hogy láthattam.
Boncsér Gergely Ottója és Fischl Mónika Melindája mindkét énekesnek más szerepkört jelent, mint amihez hozzá vagyunk szokva, így a kétségtelenül létező rajongói bázisuknak érdemes őket megnézni, még akkor is, ha a további alkalmakhoz vidékre kell utazniuk.
Ami a főpróba hangulatát illeti: nagyon nem mellékes körülmény, hogy már az előző nap elmosta az összpróbát a viharos eső, és pontosan a kezdés időpontjában elkezdett szemerkélni ezen a kedden is, és a teljes első felvonást egy átlátszó nejlon ponyva alatt játszotta végig a debreceni zenekar Kesselyák Gergely irányításával. Mi esőkabátban ültünk a nézőtéren, néhányan esernyő alatt, és örök emlék lesz ez a felvonás, mert annyira erősen átjött, hogy a szereplők (köztük a Honvéd Férfikar is) mennyire nagyon meg szeretné valósítani ezt az előadást. A szólisták így szükségszerűen megszorított helyzetben énekeltek, nem tudtak eltekinteni a ponyvától, amely korlátozta őket abban, hogy jól lássák a karmestert, és nagy fellélegzés volt mindenki számára, hogy elállt az eső. Nagyon megérdemelték, hogy a viszontagságok után a premiert már nem fenyegette semmi, és azt kívánom, hogy a tervezett további 99 előadás se kerüljön veszélybe, se a vírus, se más miatt.
PS. A bejegyzést Éder Vera most is nagyszerű fotói miatt is érdemes volt megírni, most jobban érezném magam, ha néhány nappal később a sárospataki Don Giovannira is meghívják...
