Megyesi Zoltán és Bucsi Annamária után Miksch Adrienn-ajánló következik, aki a Grófné szerepét énekli majd az Operakaland hét előadásán.
Miksch Adrienn 2014 tavaszán ugyancsak Grófnéként volt látható az Operaház Galgóczy Judit-féle rendezésében.
Számomra 2006 óta állandó kérdést jelentett a darabbal kapcsolatban a katartikus zárójelenet, amely elvileg az általános megbocsájtásról, harmóniáról szól. A bonyolítások után kapunk egy igazi happy endet, és feltételezhetjük, hogy miután a Grófot a személyzetének két tagja többször is megpróbálta átverni, sőt végül sikerült a feleség kezdeményezésére nyilvánosan megszégyeníteni, leleplezni, most majd jön a teljes amnézia, a Gróf is egy csapásra megváltozik, nem akar majd más nők után futkosni, és a csalódás után nem fogja kidobni a szolgáját sem… Minden szereposztásnál évekig ezt tekintettem fokmérőnek, hogy mennyire hihető el az adott Gróf-Grófné kettősről, hogy képesek az újrakezdésre. (Addig foglalkoztatott ez a kérdés, amíg Dinyés Dániel egy Cosí fan tutte-beavatón egy mellékes megjegyzésben oda nem vetette: ez a zárójelenet nem A-dúrban szól, és Mozartnál az igaz szerelem MINDIG A-dúrban van, tehát ő sem gondolta komolyan, hogy akármi is változna, pusztán egy átmeneti tűzszünet tanúi is vagyunk. Mozart nem volt naiv...- erről ennyit, mi azért elandalodhatunk az utolsó jelenet alatt, amely Hábetler András rendezésében is emelkedett, és nem akar minket a zene hatása alól kivonni.)
Miksch Adrienn már első látásra is elvarázsolt Grófnéként, megvan benne az a vonzerő, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy elhiggyük neki ezt a varázslatot, de aztán még többször is néztem, és mindig meg is erősítette ezt a benyomásomat. írtam is egy néhányszor már az ő Grófnéjáról, igazán tudtam érte lelkesedni.
Kevés énekes van, akit hallgatva az a benyomásom, hogy igazán tökéletes, hibátlan, de ez a Grófné nekem minden alkalommal az volt. Finom eleganciáján is átjött a fájdalom, aztán pedig az elszánás is, ahogy kezébe vette sorsának az irányítását. Ha soha semmi másban nem láttam volna azóta, akkor is nagy énekesnek tartanám, de természetesen volt több. Ahogy ez lenni szokott, amikor valakivel kapcsolatban egy revelatív élmény ér, azonnal elkezdtem figyelni.
Azóta eltelt még három évad, és azt kellett megállapítanom, hogy az Operaházban a jelentőségéhez-minőségéhez képest különösen kevés fellépése van Hol itt, hol ott turnézott, többször Amerikában is játszott hosszabb sorozatokat ebben az időszakban, Pesten látható volt koncerteken is, de az Operaházban kevés jelentős szerepben volt nézhető. (Nem is tudom, hogy magyarországi fellépéseihez képest sok-e vagy kevés a 22 blog-említés…Én igyekeztem minél többet nézni, az biztos.)
Nagyszerű volt Dohnányi Ernő A tenorjában (ebben a most sorra kerülő énekesek közül sokan benne voltak, akik szintén kifejezetten jó formát mutattak – jó előadás volt, jó rendezés, jó énekesekkel). Az Armel Fesztiválon tavaly Judit volt a Kékszakállúban, nagyszerű, illetve ezen kívül nagyon kedveltem a Ruszalka-keresztmetszetben, a Müpában, még szintén 2014-ben. Az Idegen hercegnő szerepe is egészen ráillett, egészen taszító volt jégcsapszerű eleganciája, teljes ellentéte annak a szeretetéhes Chrysothemisnek, amilyen az Elektrában szokott lenni. (Ebben láttam legutóbb.) Miksch Adriennek sok arca van, és még többfélének is láthatnánk, ha láthatóbb lenne itthon is.
Idén szerettem volna a pécsi Macbethben is nézni, de éppen a kiválasztott előadás idején betegedett meg. Természetesen ez számomra elkeserítő hír volt, de nagyra becsültem azért, hogy képes volt hosszú távon gondolkodni és lemondani az előadást – elég kevesen képesek erre, tapasztalatom szerint a legtöbb énekes inkább erőlteti magát és küzd, miközben ki tudja, hogy a hangszálai miként reagálnak erre. (Amikor van váltó sokkal jobb a csere, mert nem igazán jó élmény a közönségnek egy szenvedő énekest hallani.)
Minden szerepében átjön az igényesség és maximalizmus, a legteljesebb mértékben igazodik a darabhoz és a rendező elvárásaihoz is.
Igazán kíváncsi leszek, hogy Grófnéja milyen átalakuláson megy át, ahogy Hábetler András rendezésében kétszázvalahány évet visszafiatalodik és a egy kormánypárti képviselő, Gróf Richárd csokoládé-függő nejeként látjuk majd viszont.
Róla is kevés youtube-felvétel van, nagyon úgy tűnik, hogy nem akarja magát ő sem túlzottan reklámozni (ez a Figaro 2.0 szinte minden résztvevőjére igaz, keveset foglalkozik velük a sajtó), így az Opera Café műsorba készült portréját linkelem be (7 perc).
