Szeretem az operavizsgákat követni, nagyszerű látni a folyamatot, ahogy a hallgatók kibontakoznak és később - ha nem szipkázza el őket valamelyik külföldi operaház - és fel-feltünedeznek mindenféle koncerteken, előadásokon, lehet nekik örülni és visszaemlékezni a kezdetekre, másrészt azért, mert a rendező, Almási-Tóth András sosem vesz elő olyan darabot, amelyre a legtöbb hallgató (és néző) nyíltan vagy titokban vágyna, szó nem lehet az "ABC operákról", viszont minden évben hallunk új szerzőkről, akiket a mezei néző még véletlenül sem ismer. Így ezeknek a vizsgáknak az a mellékhatása is megvan, hogy kissé szolidabbak leszünk, aki azt hiszi, hogy jól ismeri az operairodalmat, az most kijózanodhat.
Heinrich Marschner Vámpírja saját korának sikerdarabja volt, és nem lenne kizárt, hogy a mai közönség szélesebb rétegeit is lekötné. A vámpírok, vérfarkasok ma is divatosak, vannak köréjük épülő sorozatok, bár engem mindig egészen hidegen hagyott a téma, nem sikerült kapcsolódási pontot találnom hozzá.
Ezúttal üres térben zajlik az előadás, a fekete tónusú színpadot helyenként baljós kékes fény világítja meg és egy nagy szürke hold (jól látható kráterekkel) dominálja, amely néha helyet változtat. (Látványterv: Képzőművészeti Egyetem) Elég ez nekünk, hiszen a történet a vámpírról és áldozatairól leköt minket végig. Romantikus balettekre emlékeztető széles mozdulatokat kap a táncos, Földesi Milán (a koreográfustól, Barta Dórától), aki ezúttal az egyik kedvenc szereplőm volt.
A táncos is és több énekes is kénytelen prózai szöveget mondani, amely most kevésbé zavart, mint jellemzően szokott. Az operaénekesek nemigen részesülhetnek megfelelő képzésben, amely kifejezetten erre készítené fel őket, megfigyeltem, hogy sokaknak probléma egy mondat természetes kimondása a színpadon, ráadásul németül, jobb is lenne, ha nem kellene ezzel küzdeniük.
A baljós történet, a "gonosz életveszélyben" motívum, a prózai szövegek és a zene stílusa mind-mind Weber A bűvös vadászára emlékeztettek, amelyet 2014-ben mutatott be hetven év kihagyás után újból az Operaház és én éppen most elevenítettem fel magamnak, bár semmi aktualitása nem lett volna. A már belinkelt wikipédia cikkben nagy megelégedéssel olvastam, hogy a szerző Weber utódjának és Wagner előfutárának számít, éppen ez a párhuzam az egyik legfontosabb tudnivaló a Vámpírról.
Almási-Tóth András nemcsak elővesz régebbi műveket, de némileg át is szokta igazítani. Most is húzott, összevonta a két felvonást eggyé, kihagyott szereplőket. A zenei átirat készítője Lustyik Ákos volt.
A hallgatók között most is, mint mindig túlsúlyban vannak a szopránok, így a szokásos megosztással dolgozik a rendező - ugyanazt a karaktert is többen játsszák. Összesen kilenc szoprán neve van a színlapon (Horti Lilla, Nagy Zsófia, Havár Vivien, Molnár Tímea, Farkas Judit, Kiss Diána, Bojtos Luca, Szigeti Karina, Zuzana Kohutova), nem mindenkit tudtam még beazonosítani, de néhányukat korábbi előadások miatt igen (Horti Lilla, Kiss Diana, Szigeti Karina). Ez az előadás módot ad mindenkinek arra, hogy megcsillogtassa a tehetségét, van benne elég zárt szám, amely jól használható vizsgára, de a három fiatal leányzó karaktere kevésbé különül el, sokkal inkább a közös pontok válnak fontossá (fiatalok, szerelmesek, hiszékenyek, áldozatok). Tanmeseként hasznosítva: ne higgyünk idegen férfiaknak, akik igyekeznek eltéríteni bennünket napi rutinunktól. Jól énekelnek a lányok, bár egy kis idő után már nem lesz újdonság a következő vámpír-támadás és kissé bele is szokunk a történetbe, de éppen azért, mert mindössze ketten vannak, sokkal nagyobb figyelmet szentelünk óhatatlanul is a férfi énekeseknek.
Pataki Bence már végzett énekes és vendégként lép fel. Basszistaként jobb ha felkészül korán az apaszerepre, amely jelenleg még önmagában is poénként hat, mivel egy-két évvel lehet idősebb leányainál. Sajnos nem derül ki, hogy miért olyan sürgős neki lánya férjhez adása, de ahogy ez lenni szokott, ő is megjárja az elhamarkodott döntést.
A címszereplő, Erdős Attila évek óta fellép már a vizsgákon, most már valóban régi ismerősként üdvözölhetjük. Ez most akkor is az ő napja, ha a projektjét nem sikerül száz százalékosan végrehajtani és vámpírként leleplezik. Végig viszi a vállán az előadást, igyekszik mindent megtenni, hogy 24 órán belül meglegyen a három leányzó...Kicsit még szimpatizálunk is vele, mindenesetre megértjük a lányokat, hogy hisznek neki.
A leányzók közül ketten osztoznak egy eredetileg tenorra írt szerepen (Szigeti Karina, Zuzana Kohutova), és számomra ők voltak a legfigyelemre méltóbb énekesei a vizsgának. Aubry szerepe talán egy kicsit összetettebb, hiszen le van kötelezve a vámpírnak, aki egykor az életét megmentette, és most cserébe ő is segít neki, ugyanakkor megváltozik a helyzet azonnal, ahogy a férfi éppen az ő szerelmesét szemelte ki következő áldozatnak. Meg lehet-e szegni ilyen helyzetben a titoktartásra tett esküt? Célszerű-e? Mindkét énekesnő szerepformálásán érződött a belső vívódás, és ez ebben a kiélezett helyzetben nem is ártott.
A Budapesti Vonósok fúvósokkal kiegészített együttesét Errico Freiss dirigálta, és volt egy kitűnő zongorista is, aki névtelen marad, mert nincs a színlapon, pedig a nagy sikerben neki is jelentős szerepe volt. A közönség majdnem teljesen megtöltötte a Solti termet, remélhetőleg így lesz ez az Operavizsga fesztivál további napjain is. Pénteken és vasárnap az Ír királyi zeneakadémiával illetve a Ljubljanaival ismerkedhet össze az, aki nyitott az új művekre. Még bőven van hely mindkét alkalomra.