A fura, az Orlai Produkció, a FÜGE és a Jurányi Inkubátorház közös előadása első alkalommal a "B32" fantázianevet viselő galériában került színre tegnap este. Benedict Wells regényét Fekete Ádám alkalmazta színpadra, Fehér Balázs Benő rendezte, a főszereplő pedig Rada Bálint (az ő képe van a szórólapon, és igen, ez nem véletlen - körülötte forog az előadás valóban), ezek a nevek pedig bevonzzák mindazokat, akik valamennyire is figyelték az elmúlt évek színművész-hallgatóinak előadásait és azóta pedig az ún. "alternatív szférát".
Ahogy a héten megnézett másik két előadás esetén (Párterápia, Valami csajok) a szórólap nyolc sorban tömören ismerteti a darab témáját, nem vezet minket félre, valóban egy gondolat és egy személyiség körül forog az egész: látunk egy 25 évest, aki a "kéne kezdeni valamit az életünkkel" hangulatban van. Korosztályos előadásnak mondanám, ha nem tudnám, hogy ez az életérzés nyugodtan előjöhet előbb is, később is és nem kizárt, hogy magára ismerhet a Rada Bálint által megszemélyesített figurában néhány korombeli néző is.
Az előadásban hősünket, aki maga "a fura" számos helyzeten kísérhetjük végig, barátokkal, ismerősökkel beszélgetve látjuk, amint végig rosszul érzi magát. Sajnos, még az előadás elején megfigyelhetjük némán, meggörnyedt testtartással ülni, és önmagában ebből a képből, néhány másodperc alatt minden átjön. Ehhez képest később sem mélyül a kép. A másik baj: szinte azonnal kiderül, hogy a kallódó hős nemrég fejezett be egy nagyregényt. Nem tudjuk megítélni, hogy milyen lett, de maga a tény, hogy valamit ténylegesen létrehozott, ráadásul kitartó és hosszú munkával, már önmagában ellene mond a központi problémának. Azt érzékeljük, hogy van itt valaki, aki nyavalyásan érzi magát, de mégis képes az erőfeszítésre, a koncentrációra - esetleg az a baja, hogy környezete nem ismeri el, más nem.
Közhelyes a történet, a jelenetsor is, amelyet a rendezői ötletek és Izsák Lili leleményes látványterve (fekete alapon fehér neoncsövek dominálják a teret, amely egy fekete bútorokkal berendezett lakásnak néz ki, de minden más helyszínt is ez a tér jelképez - lehet, hogy az alkotók nevéből indult ki?) feldob és persze a színészi alakítások. Utóbbiak miatt érdemes odavetődni és megnézni az előadást, mert szórakoztat.
Rada Bálintnak el lehet hinni a nyamvadást, a cselekvésképtelenséget, a kitartó írói munkát már kevésbé, a baráti kapcsolatokat viszont szintén. A többiek mind csak a vele kapcsolatos viszonyuk miatt érdekesek, néhányan több szerepet is kapnak, és mind közül a legemlékezetesebb Rába Roland, aki nekem eddig mindig a "fiatal színész" kategóriába volt elmentve, most vettem észre, hogy ezekhez a majdnem-pályakezdő társakhoz képest már jó régen "öreg róka". A főhős ismeretségi körének tagjait játssza Radnay Csilla, Bán Bálint, Nagy Dániel Viktor és László Lili, utóbbi "a" szerelem, amelybe hősünk véletlenül botlik bele.
Végiggondolva sok jelenetről éreztem azt, hogy működnek, viszont az egész még mintha nem forrt volna ki a bemutatóra, mintha még kellene valami, ami összerántaná. Ennek ellenére tényleg nagyon jó helyzetekben mutatkozhattak meg főleg a férfi színészek, különösen lehetett élvezni Bán Bálint és Nagy Dániel Viktor kettősét. Kicsit eszembe jutott a Tajtékos napok is, amelyet részben ezek az alkotók hoztak létre, de egy jobb irodalmi alapanyagból. Hiába, az alapanyag is számít, amiből kiindulnak és lehet, hogy ezt is kicsit mégis érdemesebb lett volna jobban tömöríteni. (Mondom én, aki mindent túlírok.)
Összességében mégis elmondható, hogy a színészek miatt érdemes volt erre a viszonylag új játszóhelyre elvetődni, de meg lehet majd nézni később ugyanezt a produkciót a Jurányi Inkubátorházban, már nemsokára január folyamán is.
