Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A cím idézet Puccini Köpenyéből, a férje és szerelme-szeretője között őrlődő nő sóhajt fel így, nem pedig FB-bejegyzések és pszichológiai tanulmányok végső megállapítása. Igen, ha csak az idei opera előadásokat nézzük, nehéz azt mondani egy előadásra, hogy ennek tényleg lehet örülni és jól sikerült. Nekem nemrég várakozáson felül négy ilyen élmény is összejött viszont, az Élet a Holdon, a Poppea, a Farnace és a "Don Giovanni a la Schrott" szintén, és most miközben ezt a Triptichon főpróbát néztem, akkor is az jutott eszembe, hogy ennek az előadásnak sokkal több erénye van, mint ami zavar benne, tehát ez a pohár is inkább tele van (és a premieren illetve a későbbi előadásokon ez még inkább így lesz várhatóan), mint amennyire üres. Határozottan megy felfelé az évad, bár az is igaz, hogy az Otello után valószínűleg rendkívüli nehézségbe ütközne egy rosszabb előadás létrehozása. Talán ez is volt a küldetése, pozitív opera-látásra hangolt minket és már annak is örülünk, ha egy előadásban a rendező megadja az esélyt, hogy az énekesek jól érvényesüljenek .

Most Anger Ferenc előadásában (Kesselyák Gergely vezényelt) nagyon sok énekes kap villanásnyi, de néhányan kiemelkedően jó lehetőséget, ahogy összeszámoltam, tizennyolcan azok közül, akiket a blogomon emlegetni szoktam. Ennek lehet, sőt muszáj is örülni. A legutóbbi monstre Don Giovanni bejegyzés után a körülményekhez (és a résztvevők nagy számához képest) most igyekszem tömör ajánlót írni.

Puccini trilógiája együttes játszásra íródott, de nem egyforma gyakorisággal állították őket színpadra. Mindent elárulnak az adatok a különbségről: A Gianni 27, A köpeny 16, az Angelica nővér pedig mindössze 7 magyar rendezésben készült el mostanáig. Jelenleg mindhárom opera kizárólag a bemutatón (dec. 12-én) látható együtt, a későbbi időpontokban a Gianni Schicchi előtt hol A köpeny (dec.16, 20, 29), hol meg az Angelica nővér (dec. 19, 26, 30) lesz. Ez nyilván praktikus okokból történik, talán azt gondolják, hogy a nézők inkább szeretnének hazamenni, mint még egy szünetet és még egy egyfelvonásos operát kibírni. (Tagadhatatlan, hogy színházban nem kevésszer érzi úgy az ember, hogy a nézők szinte menekülésszerűen távoznak az előadás után, mintha csak kényszerűségből ültek volna ott három órát. Egyébként is divat lett az egyrészes, maximum másfél órás darab.)

Az előadás látványtervezője Zöldi Z Gergely, aki ugyanazt az alapdíszletet formálta át mindhárom részre. A köpennyel kezdődött az előadás, akkor szembesülünk ezzel először. A látvány leginkább egy operadíszlethez hasonló, kicsit sok, szájbarágós és ezt a mű-anyagot, amelyből készültek a bálák, a falak, én egyszerűen nem szeretem. Ez nyilván ízlés kérdése, lehet, hogy az operanézők tömegei örülnek majd az ismerősség érzésének, hiszen már a nyolcvanas években is hasonló gipszkartonszerű anyagból készültek a díszletek és ettől megnyugszanak, hogy most egy "hagyományos" előadásra ültek be. (Lényegében igen.)

Amíg az első rfelvonásban a középső részt egy bárka, az Angelica nővérben egy lépcsősor uralja - ez esetben a mű-érzetet a nagy mennyiségű műanyag növényzet idézi elő. Ez sem tetszett, de valamivel egységesebb látványt hoztak létre és ezt én fejlődésnek értékeltem. Végül a Schicchiben mindezek helyére kerül a nagy ágy - és ezt az utolsó látványt már kifejezetten megfelelőnek gondolom, talán ez volt a kiindulópontja az egész koncepciónak.

A jelmezek esetén is hasonló benyomásaim voltak, egyre elégedettebb voltam a látvánnyal, csak azt tartottam egészen feleslegesnek, hogy ugyanaz az anyag jöjjön elő minden részben, amelyet az elsőben hat statisztára is ráadnak (a későbbiekben egy hercegnőn, majd egy gazdag firenzei polgárasszonyon). Ez apróság, ugyanúgy mint az Angelica nővérben az a sárga műanyagtálka, amely ott fityeg minden nővér övére akasztva és kellően megbontja a látványt. (A történethez egyre van szükség és egy megfelelő edényke (pohár) akár ott lehetne a szökőkút mellett is.) Az utolsó felvonás jelmezei kifejezetten tetszettek, ízlésesek, szépek, a törzsközönség ezeket hasonlóan fogja emlegetni, mint például a Don Carloséit.

A rendező nyilatkozataiban kifejezte azt a szándékát, hogy a látvánnyal is ezeknek az operáknak az összetartozását akarta erősíteni, amelyek között mindenképp észrevehető az a kapcsolat, hogy csapdába, kényszerhelyzetbe került embereket látunk szenvedni, küzdeni, bár az utolsó vígopera és így az előző kettőhöz képest nem lesz tragédia a vége. (Ha jobban megkaparjuk, akkor a bemutatott család tagjainak igenis az lesz, hogy az örökség egy nagyobb hányadát egy csaló örökli, akit ráadásul le sem tudnak leplezni, mert akkor magukat is lebuktatják.)

A köpeny hatszereplős, és dramaturgiai felépítése az ellenpontozásra alapul. Van három más-más karakterű rakodómunkás, közülük egy részeges-mulatozós (Szerekován János), egy "rendes" férj (Gábor Géza), aki ugyan szintén a kocsmába menne legszívesebben, és megy is néha, de a pénzt mégis azonnal hazaadja az asszonynak (Wiedemann Bernadett), akivel harmonikus a kapcsolata. Ezt a tényt a rendező kellően kiemeli, egy egész jeleneten keresztül dédelgeti-masszírozza utóbbi a szerencsés basszistát, aki a színpad fókuszában ül. (Némi kompenzáció a sorstól ez a szerep a Rajnáért, pontosabban annak az extra-kényelmetlen jelmezéért.) Fekete Attila szintén nincstelen rakodómunkást játszik, akibe a főnök (Kálmándy Mihály) felesége (Sümegi Eszter) beleszeretett. Ez a házasság viszont idő közben romlott el, a beszélgetésből kiderül számunkra az alapvető ok is: a feleség nem szeret a hajón élni, különösen azóta, hogy gyermekét elvesztette, és a férjénél most már közelebbinek érzi a rakodót, Luigit, aki ugyanabból a külvárosi közegből származik, mint ő. Ami nagyszerű a műben, és ami ebből a főpróbán is látszott már: mindhárom főszereplő vágyait és cselekvésének mozgatórugóit megismerjük és indokoltnak is érezhetjük. Az asszonynak hiányérzete van és érzékeli, hogy van iránta érdeklődés, így könnyen választja az új szerelmest. A férj bizonyítva látja, hogy felesége megcsalja, első indulatában meg is öli a csábítót - akár sértett hiúságból is. Luiginak nincs semmije, és ott a közelében a főnöke felesége, aki érezhetően boldogtalan, így egymásra találnak. Puccini operájának így valószerű a vége, bár legszívesebben mégis visszatartanánk a férjet a késszúrástól. (Ugyan nem lett volna ennyire kereken lezárt a mű, mint egy gyilkossággal és ennyire sötét sem, de egy fokkal felemelőbb megoldást sem tarthatnánk kizártnak ugyanerre a helyzetre: talán a férj belenyugvása mégis egyszerűbb lehetne, a szerelmesek elengedése. Akkor jöhetne csak számukra az igazi megpróbáltatás: kibírná-e ez a szerelem a titkolózás helyett a nincstelenség súlyát. Ez már kevésbé lenne romantikus helyzet persze...) A hangsúly mégis a férj drámáján van leginkább. Keserűsége és csalódottsága nem kevésbé mély, mint Otellóé.

Kálmándy Mihály alakítása által megrendít minket a boldogság elmúlásának szükségszerűsége és a folyamat megfordíthatatlansága. Nem lehet a pillanatot megállítani, tartósítani - ha mélységében sikerült megélni, ha nem, elmúlik kérlelhetetlenül. A szerelmes halála az egyetlen, amely ezt az illúziót megmentheti, de az ugyanígy nem megoldás az életre.

Én a felsorolt énekesek által felvázolt egyéniségeket kellően érdekesnek találtam, de ezt a felvonást kevésbé tudtam a másik kettőnél élvezni - nekem sok volt a háttércselekmény, túl sok a rakodás is, rövid időre megakadtam egy-egy rendezői ötleten (pl. a hajóra hurcolt nehézkes babakocsin, amelyben mindössze egy kisebb szatyornyi rongy van) ,de elvonta a figyelmem a statiszták kávéházi akciójának követése fél szemmel. (A színpad jobb oldalán van egy öngyilkos is, aki kővel a nyakában ácsorog, majd később lekuporodik...) Ezek a pótcselekvések számomra inkább zavaróak voltak, nemkülönben fennakadtam a hajó oldalára felrakott muskátlis ládákon, bár ezekből mégis kicsiholható valamiféle üzenet: talán az asszony így szeretné egykori vidéki otthonához hasonlatossá tenni. Felfogjuk belőle, hogy a saját életmódjának-közegének feladása volt az eredendő tévedés, és a szerelem elmúltával ennek a hiánya lesz igazán elsődleges élmény. (Megállapítottam, hogy szépen rímel ez a hétfőn nézett Sybillre, amely egy ilyen helyzetet előre látva inkább a még nyiladozó szerelmet áldozza fel, nem megy bele zsákutcába a főszereplő.) Másodikra már biztos túl fogok ezeken az apróságokon is jutni, nem kétséges.

Az Angelica nővérben a kolostor lépcsősorán 15 szólistát látunk, akik olyan színes egyéniségek az "egyenruhában" is, hogy most már egyáltalán nem foglalkoztam a díszlettel. Kiragyognak a kisebb karakterek is, a szertartásról elkéső két nővér (Magassy Júlia, akit még a Bűvös vadász nyoszolyólányai közül megjegyeztem magamnak és Bolya Papp Nikoletta), később pedig néhány jó pillanata lesz Vörös Szilviának, Markovics Erikának, Haris Nadinnak, Bazsinka Zsuzsannának és Zavaros Eszternek is. Rajtuk kívül még vannak többen is, de ők azok, akiket megjegyeztem, akikre - korábbi élmények miatt - egy nappal később is visszaemlékszem. Farkasréti Mária főnökasszonyként jóval hangsúlyosabb, ő képviseli a szigort, a vágyak elutasítását, amelyet a fiatal nővérek szinte már kizárólag jelenlétükkel is megkérdőjeleznek, annyi életvidámság árad egyikükből-másikukból, mintha mindennek ellenére örülni tudnának ennek a korlátok közé szabott életnek. Emlékezetes az, amikor egyikük (Molnár Ágnes) visszagondol korábbi életére és mindössze arra vágyik, hogy egy kis báránykát megsimogasson.

A bevezető után a figyelem egyre többször terelődik a címszereplőre, Angelica nővérre, akinek múltját titok fedi és éppen ezért mindenkit ő érdekel. Létay Kiss Gabriella pályáján nem először, megint kapott egy nagyszabású szerepet, amelyben az anyai szenvedés középpontban van. Ugyan a próbán helyenként markírozott, de még így is megrendítően hat. Aki látta akár a Pillangókisasszonyban, akár a Mefistofelében, az készüljön valami hasonlóan megrázó élményre. Egyetlen rövid epizód erejéig van jelen a színen Komlósi Ildikó, aki az egyetlen kívülállót játssza, a hercegnőt, aki Angelica nővér sorsát irányítja. Szerencsés találkozás tanúi lehetünk - már amennyiben a szerep és a művész viszonyáról beszélünk. Hercegnő a javából Komlósi Ildikó, hiába készült ruhája részben azonos anyagból, amelyet A köpeny statisztáin láthattunk előzőleg. Kegyetlensége és ridegsége, Angelica sorsa iránti érzéketlensége minket is lefagyaszt - sminkjét igazgatja, miközben Angelica siratja gyermekét, kilel tőle a hideg és ennek eredményeként őt látva még jobban megsajnáljuk a főszereplőnket.Ez a párjelenet az, amelyik tegnap rám a legerősebben hatott az egész előadásban.

Az előzőek után nagyon jól esik a Gianni Schicchi, amelyben remekül együtt van a meghalt Buoso rokonságát játszó nyolc szólista - Wiedemann Bernadett, Balczó Péter, Szerekován János, Mitilineou Cleo, Kiss András, Szüle Tamás, Farkasréti Mária. Közülük a címszereplő lányába szerelmes Rinuccio, Balczó Péter a többiekénél kiemeltebb szerepet kap és lírai tenorját szépen érvényesítheti. (Most is remekelt, mint nemrég beugró-megmentőként Kolonits Klára koncertjén, még annak az emléke is friss...) Megfelelő partnere Laurettaként Sáfár Orsolya, aki mégis a darab, sőt valószínűleg az este, leghálásabb, legfülbemászóbb áriáját kapja. Nem sok az énekelni való, de annál emlékezetesebb. Szintén örültem, hogy látom - mindössze egy jelenetben, jegyzőként - Bátki Fazekas Zoltánt.

Kálmán Péter a címszerepben kellően érzékelteti különállását, azt is, hogy tudatában van, hogy az előkelő firenzeiek csak szorultságukban fordulnak hozzá, de az apát is, aki látva lánya vonzalmát, miatta is rászánja magát a veszélyes játékra. Az, hogy mennyire nehéz, sőt egyenesen lehetetlen feladat az elhunyt szerepének eljátszása világosan kiderül a rendező szó szerint legnagyobb gegjéből, amelyet véletlenül sem lőnék le. Aki megnézi, valószínűleg épp erről a központi ötletről fogja azonnal informálni ismerőseit, vagy pozitív vagy negatív előjellel. Nekem ezzel a megoldással nem volt bajom, vígjáték ez, színházban vagyunk, bármi elképzelhető.

Az más kérdés, hogy még mindig nem jöttem rá, hogy miért volt olyan nagy ötlet egy elektromos vezetéket a címszereplő oldalára tekerni - esetleg azért, hogy a XIV. század elején játszódó történet hőse a zsinórt a díszletben található telefonra ráerősítse majd, ha megszerezte az ingatlant?  Az erotikus festménykivágásokkal is dekorált telefonfülke szintén nem tűnt túl szellemes ötletnek, de mivel a szólisták annyira szépen érvényesültek a különböző karakterekben, egytől-egyig, így egy vállrándítással elintéztem az egészet, a kevésbé adekvátnak tűnő ötletekkel, amelyek mégsem tették lehetetlenné az előadás élvezetét. Ezt a hozzáállást javaslom a mezei nézőknek, ezzel lehet legjobban élvezni a játékot és a zenét.

Ha már nem kerülhet minden alkalommal sor mindegyik részre, kiváló gondolat, hogy a két tragédiát önmagában nem játsszák - az után egészen a betonba taposva menne haza a néző, amennyiben jól sikerült az este. Márpedig a kezdeményeket látva jó este jósolható, amely igazolja, hogy érdemes volt ezt a három egyfelvonásost ismét elővenni.

 

 

 

Címkék: Opera Kesselyák Gergely Kálmán Péter Erkel Színház Gianni Schicchi Fekete Attila Komlósi Ildikó Bátki Fazekas Zoltán Sümegi Eszter Létay Kiss Gabriella Gábor Géza Wiedemann Bernadett Farkasréti Mária Molnár Ágnes Balczó Péter Triptichon Anger Ferenc Kálmándy Mihály Haris Nadin Vörös Szilvia Busa Tamás Zavaros Eszter Sáfár Orsolya Markovics Erika Kiss András Szüle Tamás Szerekován János Kovács Annamária Zöldi Z Gergely Bazsinka Zsuzsanna Angelica nővér A köpeny Magassy Júlia

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr818153188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása