Tavaly februárban írtam utoljára - két haiku formájában - a blogom célkitűzéseiről (három is van). Úgy néz ki, hogy a február közepe inspirál és ilyenkor szoktam átgondolni, hogy mit is akarok, merre tartok. Most is így történt, ez a hétvége módot adott erre. Akit érdekel, pár sort itt elolvashat a témáról. (Nem szívesen terhelném meg sem a milánói bejegyzést, sem a Kékszakállúról szólót ezzel, elég hosszúak lesznek azok enélkül is.)
A blogot - immár két éve három, jól elkülöníthető célból írom, amely szerencsés esetben egyszerre is jelen tud lenni egy-egy bejegyzés írásánál.
1. AJÁNLÓ
Repertoár-előadás esetén működik a legjobban. A legtöbb előadás hosszan van jelen, az operák esetén is gyakori a sorozat. Elolvasva az ajánlót, elméletileg elképzelhető, hogy ennek hatására valaki kedvet kap és megnézi.Egyszeri eseményeknél - mint amilyen ez a hétvégi Cser Krisztián által énekelt Kékszakállú is volt, amely kapcsán átgondoltam, hogy miért is írom a blogot - ugyan nem lehetséges, hogy valaki megnézze ezt, ami már nem lesz többet, de az énekes további fellépéseihez, vagy magához a darabhoz így is kedvet csinálhat. Vagy akár egy felvétel meghallgatásához. És nagy tapasztalat: mindenkit addig kell nézni, amíg lehet, akárkinek fordulhat az élete, aztán már csak külföldön vagy vidéken lesz nézhető, nem itt köztünk Pesten....(Természetesen ez vonatkozik mindenkire, aki a magyar színházi életben jelen van, sőt társulatokra is - a frissen megszűnő Szputnyik előadásaira is gondolok most. Sőt Margitai Ági utolsó, általam nem látott alakítására, amelyet halogattam és így sose láttam.)
2. VISSZAJELZÉS
Premierekre szép számmal menni tudnak kritikusok, de repertoár-előadások új beállóit már kevesen nézik. Még kevesebben tudnak - idő hiányában is - egész sorozatokat végig követni. Mivel én nem függök senkitől, ha úgy tetszik, én ezt is megtehetem. A hétvégi két Kékszakállút ugyanazok énekelték, és mégis nagyon eltért a kettő. Talán nem rossz látni egy szereplőnek, hogy egy bizonyos néző, aki követi, aznap éppen milyennek látta.Adhat egy támpontot, ami alapján következtetések levonhatóak. Ugyanakkor a véleményem, amelyik itt nyilvánossá válik semmiképp nem kinyilatkoztatás, a sok száz néző közül én is egy vagyok csak. Nem a minősítés a cél, sokkal inkább az, hogy megpróbáljam azt visszajelezni, hogy én milyennek láttam az előadást és benne a szereplőket - így óhatatlanul személyessé is válik, ezt viszont vállalom.
3. NYOMOT HAGYNI
"Ezer este hull ezer estre" - de jó lenne ha valami nyoma is maradna a múló időnek és az előadók teljesítményének. Most már vannak profi videó- és hangfelvételek, vannak fotók is, de az előadás kapcsán ébredő gondolatokat, asszociációkat ez nem pótolja. A felvétel sem ugyanaz, mint az élő előadáson jelen lenni...Már lassan tíz éve ez foglalkoztat, pontosan Kovalik Balázs Mozart-maratonja óta (2006) hogy lehetne minél jobban megragadni a hangulatot és a benyomásokat. Valószínű, hogy elleszek ezzel a projekttel még egy darabig, bár reménytelen a lehetetlen és így elbukásom garantált....(mennyire ünnepély, az kérdéses, de mivel háromszor annyian kattintanak ide, mint egy évvel ezelőtt, talán érdemes próbálkozni).
Ha más nem is történt, most már nagyjából hétszáz színházi estémről marad valami nyom, mit gondoltam és milyennek láttam a szereplőket. Színházban töltöttem az életem egy jelentős részét, havi átlag 17 estét több mint húsz éve és közben egyre több színészt megszerettem, akiknek a pályáját követem is (kiemelten is azokat, akik az említett Maratonban részt vettek, amely nagymértékben megváltoztatta az életemet).
Megjegyzés:
tisztában vagyok, hogy nem korszerű, nincsenek fotók (még mindig nem találtam ki, hogy kellene jogtiszta fényképekkel érdekesebbé tenni), ugyanakkor az utolsó két funkció miatt az a cél, hogy amennyire lehet, ne maradjon a felületen. De tervezem a szöveg rövidítését, vagy legalább a jobb tagolást.
Ez az összegzés most történetesen a Kékszakállú kapcsán jutott eszembe és inkább leválasztottam, nehogy valaki már megunja az olvasást, mire a koncert leírásáig eljutna...lassan oda is eljutok.
