Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Budapest Music Centerben, amely lassan egy éve nyílt meg, tegnap jártam először. Maga az épület is vonzó, a koncertterem otthonos, a székek kényelmesek - itt is ugyanaz a XXI. századi levegő érződik, mint ahogy a MüPában. Mivel jellemzően havi 20-25 estét színházban (illetve az Operában) töltök, csak néha jutok el koncertre, mert ritkán érzem azt, hogy vonzóbb lenne számomra, mint egy színházi előadás. Az Óbudai Danubia Zenekar tegnapi koncertjének is megvoltak a riválisai, amelyekre ehelyett mehettem volna. (A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy  az egyik előadás utolsó felvonására azért mégis odavetődtem, miután ez  véget ért.) Így visszagondolva igazolódott, hogy jó döntést hoztam, ezt a koncertet, amelynek egyetlen szólistája Cser Krisztián volt, muszáj volt megnézni. Már csak azért is, mert (még) nem hallottam olyan elképzelésről, amely egy későbbi ismétlés esélyét felvetette volna. (El lehetne azért gondolkodni ezen is.) És most jön a laudáció, ha valakit a részletek is érdekelnek.

Nem kis kihívás egy egész szimfonikus zenekarral egyetlen szólistaként fellépni. Nemigen szokásos. Az énekesnek nehéz dolga van, minden szempár rá irányul és nem tudja a felelősséget megosztani, mint ahogy egy koncertszerű operaelőadáson történne. Marad a karmester és persze a közönség, rá-ránk támaszkodhat. Ráadásul sokkal bonyolultabb a helyzet, mintha ugyanezt az áriát egy operaelőadás keretei között énekelné, hiszen akkor meglenne a kontextus, a drámai helyzet elő lenne készítve, lennének partnerek, kellékek, díszlet, súgó...és persze a közönség tudná, hogy miről is lesz szó. Most nem ez a helyzet. A művész kénytelen civilben bejönni és előttünk kell, hogy megtörténjen az átváltozás. Oda-vissza. Civilből átlényegülni, majd ismét visszaváltozni fellépő énekessé, fogadni az ovációt. Mindezt négyszer. Ehhez alkat kell. El tudom képzelni, hogy sokan ezt nehezebb feladatnak találnák, mint az operai szereplést egy hosszabb szerepben. És ilyen helyzetekben jön az jól, ha valakinek lassan 16 éves koncerttermi tapasztalata van...Mint például Cser Krisztiánnak.

Egy ilyen kivételes kaland részese voltam tegnap a Budapest Music Centerben.

Ez volt a zenekar három részes Mozart koncertsorozatának utolsó estéje. Hámori Máté vezényelt. (A következő hármas Beethovenről szól, a bérleteket most kezdték árulni.) Látszott az a törekvés, hogy a szerző legismeretlenebb darabjait akarták választani, hogy a közönség ismereteit szélesítsék. Ez a közönség vevő is volt erre, sokkal figyelmesebben hallgatott, mint ahogy azt a prózai színházban vagy Operában megszokhattam. Furcsa is volt kicsit az a feszült várakozás, amely megelőzte a kezdetet. Házigazdaként Eckhardt Gábor beszélt az egyes zeneszámokról, előkészített minket a várható élményekre. Nem volt rossz a kivetítés sem, összehasonlítgathattuk Mozart különböző portréit is. Mivel egy Kovalik-rendezés nyomán az életemből nagyjából másfél-két évet a Mozart irodalom olvasgatásával töltöttem, az elhangzott életrajzi adatok és nevek számomra ismerősek voltak még mindig, de érdekes volt így is meghallgatni. Különösen azért, mert látszott, hogy mennyire érdekli Mozart az előadót és ez a lelkesedés könnyen átragad a közönségre is. Lehettek olyanok is közöttünk, akik a szerzőre váltottak bérletet, Mozartra voltak kíváncsiak. A zenekar játékát hallgatva azt sem tartom kizártnak, hogy sokan ülhettek a közönség soraiban olyanok, akik a Danubia törzsközönségét képezik. Sokan  bizonyára a Nemzeti Színházban ismerték meg a zenekart - bennem is élénk emléke maradt az Ármány és szerelem c. Alföldi-rendezésnek, amelyben a színpadon ülő zenekar aktív közreműködő volt. ÉS ne feledkezzünk meg azokról sem, akik kifejezetten az énekest akarták hallani. (És persze ezeknek a motivációknak a kombinációját se zárjuk ki.)

A hangversenyen valóban ritkán hallható Mozart számok hangzottak el, leszámítva talán az utolsó számot, a  C-dúr szimfóniát. Élőben ritkán hallani az Idomeneo nyitányát vagy balettzenéjét, bár talán a köztudatba az már beépült, hogy létezik egy ilyen című opera. Bízom benne, hogy a tegnapi koncerten legalább egy olyan szakkritikus részt vett, akinek van viszonyítási alapja és releváns módon méltatni tudja a zenekar teljesítményét. Én, aki az operát is színházként nézem, csak azt tudom megállapítani, hogy nekem a zenekar játékát hallgatva átjött a mozarti világ, amely a felszínen derűsnek látszik, de a fények mellett az árnyak is burkoltan, de mindvégig jelen vannak. Jól éreztem magam ebben a zenében, és nem foglalkoztam már egyéni problémáimmal...Ez önmagában is legyen elég méltatás. A zenekar látnivalóan könnyedén birkózott meg a feladattal, a színes blúzok-ingek szintén inkább informális helyzetre utaltak, nem egy komolyzenei hangversenyre. Mozart világához talán ez a jelmez jobban is illik. Lehet, hogy a művészek is élvezték, hogy most nem kell az "egyenfeketét" magukra ölteni.

A koncert mindkét részében 2-2 basszus hangra írt koncertária hangzott el. Miután korábban ezeknek a létezéséről sem volt fogalmam, első dolgom volt, hogy utána néztem. Az angol wikipédia elég precíznek tűnik, megtalálhatjuk a Köchel-jegyzék sorrendjében a műveket, de műfajonként is kigyűjtötték őket, sőt a kottájuk-szövegük is elérhető. Ezek szerint éppen kilenc basszus-ária létezik, amelyek közül ezen az estén négyet énekelt el Cser Krisztián. (A youtubon ezek mind megtalálhatóak néhány verzióban, nem volt rossz gondolat a koncert előtt ráhangolódásként ezeket többször meghallgatni. Ha kíváncsiak vagytok, néhány perc befektetéssel könnyen elérhetőek.)

A négy énekszám közös vonása, hogy egyik esetben sem zenésítette meg Mozart a teljes művet, és mindegyik esetben valamiféle szenvedélyt, erős érzelmet fejez ki az ária. A szövegeket megnézve könnyen érthető, hogy mi vonzotta bennük a művészt.

(Január folyamán egy érdekes kísérleti operát hoztak létre a Zeneakadémián (Almási-Tóth András rendezésében The Don Juan project címmel), ebben többnyire szoprán hangra írt koncertáriákra építettek. Jelen esetben nem írt sem Mozart, sem utólag más átkötő zenét ezekhez a számokhoz, önmagukban maradtak, bár már a koncert alatt eszembe jutott, hogy érdekes lehetne ezekhez  is írni egy összekötő történetet, mert a legtöbb könnyen megjegyezhető, be lehetne őket vinni a köztudatba is akár. Metastasionak ennél kacifántosabb librettói is vannak, mint amit erre a négyre írhatnánk.)

Az első szám Metastasio Themisztoklész c. librettójának (1736) egyik áriája 1783-ból. Xerxész (az egyetlen basszus hangú szereplő) énekli szerelmének (?), feltehetően azért, mert azt hiszi, hogy az illető elárulta. Gyakoriak az operai félreértések, és nincs is szebb, mint amikor a sértett fél felháborodik (Cosí dunque tradisci disleale principessa...-Elárulsz engem hűtlen hercegnő?), ezzel kifejezi szerelmét, háborgó lelkének bánatát. Kár, hogy nem akadtam a történet pontos leírására, de a szövegből erősen úgy néz ki, hogy az elárult uralkodó maga is "elviselhetetlenül keserű lelkifurdalástól" szenved, "magában hordja hóhérját". Van önkritikája, "panaszkodni mer az áruló?"- kérdezi magától.  Saját árulása, bűnei nyomasztják a legjobban, a lelkiismeretfurdalás gyászos hangjai üvöltenek keblében. ( "Hova menekülhetnék magam elől?") Az sajnos nem derül ki, hogy mivel (és ugyan méltán?) vádolja magát Xerxész, aki egy a számos jó és kegyes uralkodó közül, aki a zenetörténetben fordul elő. A hercegnő pedig miért került hűtlenség gyanújába? A szerelmeséhez vagy az uralkodójához vált hűtlenné? Vagy mindkettőhöz? Mi van akkor, ha a méltatlankodó az áruló? (Párhuzamként eszembe jut Fülöp áriája a Don Carlosból.) Ezek a kérdések megmaradnak nekünk az ária után is, de abban a néhány percben, ami rendelkezésre áll mégis lezajlik egy sűrített előadás, minden feszültségével. Hozzánk szól, mi leszünk a partnerei és akár hűtlen hercegnőnek is képzelhetjük magunkat 4 percre. Előadását hallgatva feltétlenül vágynánk arra, hogy átéljük a feloldást is, ami elmarad. 

Az önmarcangoló belső hangok meghallgatása után a második áriában egy könnyedebb helyzetbe kerülünk. A "Per questa bella mano" Mozart utolsó évében született. Ez a dal nem köthető egy konkrét operai történethez, mindössze egy szerelmi esküt hallunk. Az éneklő örök szerelmet ígér, amelyet bárkitől kétkedve hallgatnánk - az örök szerelem ígérete mindig gyanús. Mindenestre megnyugtatóbb a helyzet, úgy látszik, hogy a félreértés eloszlott és már nem vagyunk árulók többet...

A második rész az "Alcandro, lo confesso..." áriával indul, amely Metastasio több mint hatvan zeneszerző által megzenésített operájából készült, az Olimpiadéból. A történet jó zavaros, tele van félreértéssel, átöltözéssel, eltitkolt szerelemmel. A történet kezdete előtt egy atya, Cleisthenes egy jóslat miatt eltaszította a fiát, akinek persze maradt egy ismertetőjele (egy lánc). Az előttünk megjelenő jelenetben ezen atya barátja beszél arról, hogy furcsa módon gyengéd érzelmeket táplál egy bizonyos ifjú iránt. Aztán majd később lesz persze ráismerés is. Az érzelmek áradása az, ami most is megfog minket, jobb nem bolygatni a részleteket. (Alcandro az egyetlen basszus szerep az operában. Ezek szerint magát szólítja meg...Furcsa. Ha ez az apróság nem lenne, azt gondolnám, hogy az atya számol be érzéseiről. Vagy mégis?) Cser Krisztián előadása közben ilyen dolgokon nem gondolkodunk persze, hatnak ránk az áradó érzelmek. Egészen olyan, mintha egy romantikus áriaesten lennénk, nem pedig a bécsi klasszika egyik mesterének estjén.

Az utolsó ária a legkésőbbi mind közül, csak az 1791-es évszám maradt, további részletek nem ismertek, a szöveg eredetéről sem derült ki semmi. "Io ti lascio, oh cara" érdekes. Erősen úgy tűnik, hogy itt is egy "helyzetdallal" van dolgunk. A szereplő bejelenti szerelmesének, hogy  elhagyja, megkéri, hogy felejtse el,  sőt törölje ki még az emlékét is. A miértre nem derül fény, de sejthető - az illető férfi már továbblépne a következő hölgyhöz. (Ha nem láttam volna már hasonló helyzetre példát, akkor azt mondanám, hogy életszerűtlen.) Ez minden. Mi vagyunk a megszólítottak most is, és ez alatt a rövid idő alatt csak úgy záporoztak ránk az intenzívebbnél intenzívebb érzelmi hatások ettől az elvileg derűsen kiegyensúlyozott szerzőtől Cser Krisztián közvetítésével.

Most mi van? Csak nem bebizonyosodott, hogy mégsem ismerjük eléggé Mozartot? A koncert után ez talán kicsit változott persze. El vagyunk bizonytalanodva. (Én biztosan.)  És most beteszem még egyszer a négy áriát... közben eléggé megszerettem őket, bár tegnap élőben jobban szóltak, ez kétségtelen.

Ps. 2020.11.25. Ismét elővettem ezt a most már hat évnél régebbi, de még mindig különlegesnek számító élményemet, mert a Budafoki Dohnányi Zenekar egy különleges "Don Giovanni Pasticcio"-ra készül, amelyben hallható lesz néhány koncertária is. Ezek közül csak egy. Ez is valami...Mozart koncertáriáit tényleg jó lenne többször elővenni: bár sok mindent másként látok, mint a cikk megírása idején, de ez a vágyam megmaradt.

Címkék: Opera BMC Cser Krisztián Óbudai Danubia Zenekar

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr315830723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása