Számomra egy kiemelten stresszes és nehéz nap igazán felemelő lezárása volt a mai Szerelmi bájital az Erkelben.
Palcsó Sándor rendezése még 1995-ből származik, hagyományos előadás, hagyományos díszletekkel ( olasz terecskét látunk szökőkúttal, sőt benne vízzel) és igényes jelmezekkel. Nem tűnik úgy, hogy különösebben modernizálni akarták volna a darabot, mindössze a bájital áránál emlegetnek egyszer eurót, de ennyivel beérik. De ezt jelen esetben nem fájlaltam túlságosan. Az előadás minden részlete összhangban volt egymással, vitt minket a történet, élveztük az énekeseket és a zenés színházat, amelyet a darabból létrehoztak. Én nagyon szeretem, amikor az énekesek akkor is jelen vannak a színpadon, amikor a partnereiket hallgatják, nem civilben várják a sorukat.
A mai estén Hajnóczy Júlia megbetegedése miatt Kertesi Ingrid énekelt, aki már 1995-ben is fellépett a bemutatón és van egy érzésem, hogy egyetlen próba nélkül is bármikor eljátszhatná, annyiszor lehetett Adina. Ennek ellenére nem éreztem, hogy a ma debütáló Pataki Potyók Dániellel rutinból adta volna, kifejezetten érződött a lány bizonytalansága, az érzelmi hullámzás a férfiak és a szabad élet választása között. Pataki P. Dániel Nemorino szerepében pedig az első perctől az utolsóig intenzíven hozta a vívódó balekot, aki magára talál a bájital hatására. Nagy áriája (Una furtiva lagrima), amelyet ahogy az egész operát is, magyarul énekelt, megkoronázta az alakítást. A szokásosnál érezhetően hosszabb tapsot kapott az előadás közben, lehet, hogy sokan várták, hogy hátha megismételi. (Lesznek még előadásai, 2 másik Bájital jön a napokban, most még időben vagytok, ezért is írom most azonnal ezt az ajánlót: a művész előadásait lsd itt) Ha valaki megnézte a listát, annyira ne élénküljön fel, sajnos ma megtudtam, hogy az Arabellákat mégsem ő énekli, mert csak az egyikre érne rá. Ez azért az estémre némi árnyékot vetett, készültem az Arabellára, menni is fogunk, de az egyik fő erőssége a produkciónak éppen ő, nagyon nagy kár volt kivenni. Én még mindig reménykedem, hogy valami csak történik és mégis ő lesz.
Legutóbb - 2011. aug. 6-án egy sárospataki előadáson láttam ezt a darabot, amelyet a nyári egyetemen (Crescendo) résztvevők hoztak össze. Egyenetlen volt a produkció, de a két főszereplő (Nagy Silvia, Gál Máté) igazán tehetségesnek tűnt. Abból az előadásból Belcore nem tűnt fontos szereplőnek. Jelen esetben Szegedi Csaba igazán előtérbe helyezi Nemorino vetélytársát. Temperamentumos a kapitány, el lehet hinni neki, hogy terebélyes alkata ellenére is a nők kedvence. Azt már jóval kevésbé lehet elfogadni neki vagy akár az ifjú titánnak, hogy amint a színpadon szétnéznek nem akad meg a szemük azonnal a Gianetta szerepében tündöklő bájos Zavaros Eszteren. A fiatal énekesnő Papagéna szerepében tűnt fel nekem a Zeneakadémián decemberben és pocsék névmemóriám ellenére is berögzítettem, azonnal. Kétszer is néztem, meggyőző volt. Jól énekel és gyönyörű. Roppant jó lenne, ha itt ragyogna, nekünk, nem szívná el őt is valamelyik német operaház. (Bár meg tudom érteni az elmenőket, csak nagyon rossz megszokni, sőt megszeretni egy énekest, aztán pedig éveken át várni, hogy 1-1 alkalommal mikor láthatjuk.)
Csak vendégként, hébe-hóba látható magyar színpadon Kálmán Péter is. Még vasárnap is énekelt egy Don Pasquale-t, én pedig ezt néhány perccel ezelőtt fedeztem fel. Abból már nem lesz több. Még soha nem hallottam abban a szerepben, és ha erre időben rájövök, akkor biztos megnézem. Neki is lesz még Danihoz hasonlóan két Bájital is hátra, aztán február közepén egy Sevillai borbély.( Aki arra vágyna, még időben van. Bretz Gábor, Molnár Levente, Klein Ottokár - valami egészen kiváló szereposztás lesz febr.15-én. ) Kálmán Pétert más szerepeiben látva biztosra vehető volt, hogy elemében lesz és élvezni fogja Dulcamara, a bájitalárus alakjának felöltését. Egészen lazán és oldottan komédiázott, amikor a súgólyuk felé kacsintgatott, az is a szerep részévé vált. Beszerzett magának egy kis cuki fiúcskát, segédnek, akivel legalább cinkosan összekacsinthatott és mint az egyetlen racionálisan gondolkodó egyed, kiszúrta magának ő Gianettát és aztán magával is viszi a léghajóján. Ő az igazi nyertes. (Ha jobban megkaparjuk a csapodár Adina előbb-utóbb csak el fogja magát unni az írástudatlan Nemorinóval....De ne kaparjuk meg jobban.)
