Én történetesen az vagyok. Valaki, aki időről időre (huszonnégy éve évente vagy háromszor) megjelenek a Vígben, mindig reménykedve, hogy most aztán látni fogok egy valóban jó előadást, aztán többnyire (értsd: majdnem mindig, de nem mindig!) ez a kósza remény elillan és hoppon…