Idén nem állt le az Operaház nyáron sem, három népszerű Verdi opera összesen 39 alkalommal ment. Sem a Rigoletto, sem a Traviata sorozat idején nem voltam Pesten, de a legutolsó Álarcosbál-t még el tudtam csípni – erről következik beszámoló. A darab legközelebb 2025 június-júliusában nézhető, részben azonos szereplőkkel, arra számíthat, aki erről lemaradt. (A műsorral kapcsolatos minden információra ott van az opera.hu.)
augusztus
13.
„Lásd, akiket én szerettem…” - Évadértékelés 2023-24 – III. Prózai színház (117 előadás)
| | Szólj hozzá!A megtekintett 117 prózai előadás erős többségéről írtam külön ajánlót, mert a repertoár rendszer miatt remélem, hogy az említett produkciók még évekig aktuálisak lehetnek - jobban bízom ezek hasznosulásában. Újabb indoklást nem feltétlenül tartok szükségesnek – az emlegetett nevek és címek magukért beszélnek ajánló nélkül is.
A lista nyilván nem teljeskörű – a legfőbb célom, hogy ezekre a produkciókra én is újra felhívjam a figyelmet: a legtöbb színház már árulja a szeptemberi és októberi jegyeit. (A címek között van néhány régebbi bemutató, azokból válogattam, amelyeket idén láttam.)
Aki tudja, hogy ez melyik előadásról készült kép, az szerencsés, hogy láthatta... ;)
Címkék: Stohl András Péterfy Bori Alföldi Jankovics Péter Ötvös András Bányai Kelemen Barna Mucsi Zoltán Szabó Zoltán Csonka András Mészáros Máté Csákányi Eszter Vida Péter Széles László Nagypál Gábor Pető Kata Balsai Móni Szilágyi Csenge Klem Viktor Ficzere Béla Szalontay Tünde Laboda Kornél Fehér Balázs Benő Évadértékelés Pál András Takács Kati Spilák Lajos Grund Pallagi Melitta Zayzon Zsolt Hartai Petra Wunderlich József Ujvári Csaba Pataki Ferenc Gyöngyösi Zoltán Fila Balázs Tarnóczi Jakab Rohonyi Barnabás Szaszák Zsolt Dino Benjamin Erdős Lili
Szólj hozzá!
augusztus
11.
„Lásd, akiket én szerettem…” - Évadértékelés 2023-24 – II. Operák (40 előadás)
| | Szólj hozzá!Az Opera idei évada megint főleg a frissen felújított Operaházra koncentrálódott, amely kapcsán ugyanaz az előny, mint a hátrány: sok olyan külföldit bevonz az épület, aki nem szokott hozzá a műfajhoz....
Címkék: opera Opera Szabó Máté Carmen Don Giovanni Olasz nő Algírban Arabella Bretz Gábor Kékszakállú Komlósi Ildikó Balga Gabriella A sevillai borbély Nyári Zoltán Horváth István Schöck Atala Palerdi András Évadértékelés Ring Váradi Zita Sebestyén Miklós Pasztircsák Polina Kálnay Zsófia Haja Zsolt Szemere Zita Piotr Beczala Ruszalka Brassói-Jőrös Andrea Sándor Csaba Pelléas és Mélisande Topolánszky Laura Aigul Akhmetshina Rajna Martin Jean Klára Fra Diavolo Az ezred lánya
Szólj hozzá!
augusztus
11.
„Lásd, akiket én szerettem…” - Évadértékelés 2023-24 – I. Bevezető, Koncertek
| | Szólj hozzá!178 esemény – prózai és zenés színház, opera, koncertek, kezdtem írni az értékelést egy hónappal ezelőtt. Azóta jött még hozzá néhány (köztük egy Skorpió, hat Delila), így végül ennyi csúszás után már 188 este alapján fejezem be.
Címkék: Sebestyén Márta Falusi Mariann Évadértékelés Sárik Péter Grund Haydneum Szent Efrém Kórus Bán Balázs
Szólj hozzá!
augusztus
1.
Szigliget Várudvar – Centrál Színház – Válságkezelés a la Molnár - A Delila hatszor - 2024. 07. 30.- 08.04.
| | Szólj hozzá!A Centrál Színház idén egy régi és egy egészen új Molnár-előadását hozta el Szigligetre: a jövő évadban (a várható hat bemutató miatt) műsorra nem kerülő, de nagyon népszerű Delilá-t hatszor, majd az új bemutatót, a Játék a kastélyban-t nyolcszor adják egymást követő napokon (Alföldi Róberttel és László Zsolttal!). Ezt még csak egyetlen zártkörű főpróbán játszották közönség előtt, MOST még minden időpontra be lehet jutni - a nézőtér 697 férőhelyes.
A Skorpió után visszatértem ide, és a Delilákról lesz ebben a folyamatosan bővülő bejegyzésben szó, az előadásokról és a nézők reakcióiról egyaránt. Ezúttal különösen sok nézővel volt módomban megbeszélni a látottakat, és minden tapasztalatom egybehangzóan ahhoz a következtetéshez vezet: érdemes volt ezt a hat előadást eljátszani, összességében biztosan 90%-nál nagyobb telítettséggel mentek le az előadások, nagyon kellemes estéket szerezve a közönségnek.
Hasonlóképpen napról napra írtam ehhez hozzá, ahogy ezt márciusban a Don Giovanni esetén is tettem. Utolsó frissítés időpontja a megnézett hat előadás alapján: 2024.08.08. Ez már a véglegesnek szánt verzió.
Címkék: Stohl András Trokán Nóra Centrál Színház Balsai Móni Vári-Kovács Péter Puskás Tamás Játék a kastélyban Cserna Antal Ódor Kristóf Delila Endrédy Gábor
Szólj hozzá!
Szigliget igazán jó hely, nemcsak a betérő utasokat köszöntő reklámtábla szerint - még egy kevéssé komfortos bázison lakva is csak ezt mondhatom. Ami pedig már valóban non plus ultra: a legtöbb napon színházba is lehet menni, a várudvaron van egy kb. ötszáz néző befogadására alkalmas nézőtér, ahol sokféle előadás vendégeskedett eddig a nyár folyamán. (Ezen a héten a képlet megváltozik, a Centrál Színház két sorozatáé lesz a terep: a Delila hatszor, az új premierként bemutatkozó Játék a kastélyban nyolc alkalommal lesz megnézhető augusztus 20-ig.)
A múlt héten jártam itt életemben először, hogy másodszor is megtekintsem (a sajtóbemutató után több hónappal) Kerékgyártó István darabját, a Skorpió-t.
A bejegyzésben Szokodi Bea képeit használom, aki még a premier előtt fotózott.
Címkék: Csonka András Máté Gábor Mészáros Máté Kerékgyártó István Orlai Tibor Járó Zsuzsa Ullmann Mónika Schruff Milán Kovács Andrea Zöldi Z Gergely Pataki Ferenc Szokodi Bea
Szólj hozzá!
július
6.
Budapest Park – Örömzene színészektől - GRUND 50! – ÉLJENAGRUNDÉLJENAGRUND!!! 2024.06.30.
| | Szólj hozzá!Feledhetetlen szép ünnep volt a vasárnap este 10-12 ezer néző számára, akik a 36 fokos kánikulai hőség ellenére is kilátogattak a Budapest Parkba, hogy meghallgassák a Vígszínház fiúzenekarának 50. koncertjét.
A szó szoros értelmében is felhőtlen szórakozás volt, önfeledt boldogsággal vett benne részt mind a rajongótábor, mind a Grund öt zenész-színésze: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron. A vígszínházi ültetett koncertek is óriási élményt adhattak mindeddig, de be kell látni, ez a 2017 májusában alakult zenekar már a Budapest Parkig nőtte ki magát.
Az 50. estéről 5000 karakterben:
Címkék: Vígszínház Dés László Fesztbaum Béla Tóth András Budapest Park Zoltán Áron Grund Wunderlich József Ember Márk Medveczky Balázs
Szólj hozzá!
június
30.
Müpa Wager-napok – Walhalla-projekt IV. A walkürök alkonya – Brünnhilde: Iréne Theorin, Waltraute: Láng Dorottya 2024.06.23.
| | Szólj hozzá!A Siegfried után a Ring utolsó estéjét több új énekes jelenléte élénkítette fel, amelyben ettől még a Stefan Vinke – Iréne Theorin kettős dominált ezúttal is.
Címkék: Az istenek alkonya Fodor Gabriella Müpa Fischer Ádám Ring Gál Erika Kálnay Zsófia Sáfár Orsolya Németh Judit Iréne Theorin Horti Lilla Brassói-Jőrös Andrea Stefan Vinke Magyar Rádió Énekkara Budapesti Stúdió Kórus Láng Dorottya Jochen Schmeckenbecher Birger Radde Johan Schinkler
Szólj hozzá!
június
29.
Müpa Wager-napok – Walhalla-projekt III. A fiatal Siegfried története? – Siegfried: Stefan Vinke - 2024.06.22.
| | Szólj hozzá!A Rajna és a Walkür után eljött a harmadik este, amelyben ugyan mindhárom felvonásban felbukkant Wotan, azaz Johan Reuter (Mime, Alberich, Erda és Siegfried partnereként), de a főszereplő már nem ő, hanem a gyűrű jövendő birtokosa és áldozata, a „fiatal Siegfried”. Ez az este mindig a címszereplő kiválasztásán múlik, így előre sejthettük, hogy milyen lesz az este. Azok számára, akik eddig (szinte) minden évben nézték a Ringet, ez volt az egyetlen, amelyik nem hozott újdonságot – valóban azt kaptuk, amire számítani is lehetett.
Címkék: Müpa Nyári Zoltán Fischer Ádám Ring Gál Erika Kovácsházi István Jürgen Sacher Iréne Theorin Siegfried Stefan Vinke Zemlényi Eszter Johan Reuter Varga Mihály Zoltán Jongmin Park Magdalena Anna Hofmann Magnus Vigilius
Szólj hozzá!
június
29.
Müpa Wager-napok – Walhalla-projekt II. A walkür – Sigmund, az áldozat – Magnus Vigilius! 2024.06.21.
| | Szólj hozzá!A walkür a tetralógia legnépszerűbb darabja, erre fogytak el legelőször a jegyek idén is – aki Rajna másnapján ezt is bevállalta, jól járt. Az előadás közvetítése a Bartók Rádióban még legalább három hétig szintén visszahallgatható a mediaklikk.hu-n!
Iréne Theorin