Mezei néző

Ezért az előadásért meg fogom próbálni a lehetetlent – írni egy rövid ajánlót, amelytől csak azt várom, hogy október 10-én, azaz holnapután kedden szerez még néhány nézőt a második és egyben utolsó alkalomnak. Most még 96 hely van szabadon a Zeneakadémián. NE legyen!! Nehéz elhinni, hogy nincs a városban egy teljes Solti teremnyi ember, akit érdekelne egy fiatal magyar zeneszerző új operája, amely ráadásul rövidebb másfél óránál.

Kilenc előadás:

12 előadás:

1. Jurányi - 18.30 - Szociopoly

2. Jurányi - Egyasszony

3. Katona - Háztűznéző

4. Katona - 19.30 - A borbély

5. Katona - Sufni - Pali

6. Kolibri - 17h - Nincsenapám, seanyám

7. Örkény Színház - Anyám tyúkja- 2.

8. Pesti Színház - A testőr

9. Radnóti - Futótűz

10. Szkéné - A fajok eredete

11. Thália - Csoda korban élünk

12. Maladype - A balkon

„Minden halat kifognak egyszer, a legnyavalyásabbat is” – jegyezte meg apám minden esetben nem kis kárörömmel a hangjában, amikor arról hallott, hogy valaki nősülésre szánta el magát. Hiába, 48 évig kitartott az agglegény életmód mellett, majd a testvére unszolására mégis rászánta magát a házasodásra, amely eléggé meredek lépés volt részéről. Még további negyven éven át lélekben továbbra is agglegény maradt.

Ez a kis apróság jutott eszembe, amíg néztem Rajkai Zoltán erőfeszítéseit, aki ugyan röviden, de mégis határozottan tudtunkra adta, hogy kevéssé érzi boldog férjnek magát, és ezért nem a világon, nem a házasságszerzőn (Fullajtár Andreán), de legjobb barátján áll bosszút (majdnem), őt akarja ugyanabba a verembe taszítani, amelyben ő is szenved. Hatalmas lendülettel viszi előre barátja ügyét, aki mellette úgy viselkedik, akárcsak egy báb – egy ideig.

Nehéz megszólalni Molnár Piroska önálló estje után, mert egyszerre annyi minden jut a néző eszébe. Időutazáson vettünk részt, nem én lehetek az egyetlen, akiben az elénekelt dalok saját korábbi „molnárpiroskás” emlékeket is ébresztenek, valószínűleg így van ezzel a többi mezei néző is a Rózsavölgyi zsúfolásig megtelt nézőterén.

Nyolc előadás:

Azt hiszem, hogy nem kell ehhez különösebb szakértelem, hogy valaki magabiztosan kijelentse, hogy hatalmas és tartós siker lesz a Thália új bemutatója.  Az volt 2007-ben a Nemzetiben, amelyiket én is láttam, illetve nyilván az lehetett azóta Kaposváron, Zalaegerszegen és Szombathelyen is.

I. A Figaro 2.0 - operakaland:

A Magyar Állami Operaház 2013 tavasza óta rendszeresen lehetővé teszi, hogy évadonként két alkalommal több tízezer diák megismerkedjen az opera műfajával, kifejezetten azzal a céllal, hogy később kedvük legyen más előadásokra is visszajönni, és ezzel az operajátszás jövője biztosított legyen.

Jelenleg egy, a szokásostól eltérő előadást vettek elő, amelyet Hábetler András 2013. augusztusában a Városmajorban mutatott be mindössze hat zenésszel, majd a későbbiekben (2015 őszétől) 12 fős zenekarral hét vidéki színházban volt látható „Gördülő –előadásként”. A produkció idő közben több módosuláson esett át, de az alapszemlélete változatlan maradt: a mába helyezett cselekménnyel és az eredeti Mozart zenébe néhány ponton beillesztett változtatásokkal a nem operalátogató közönséget is szeretné bevonzani. A rendező célja pontosan az, ami az Operaház szándéka: a modernizálástól azt reméli, hogy új közönséget is hoz a műfajnak.

A szokásos klisének tűnő mondattal kell kezdenem megint: pótszékes teltház volt a Belvárosi Színházban ma is. Ez eddig semmi extra, ahányszor bementem, ez volt a helyzet korábban is, DE most annyi a hajszálnyi különbség, hogy a színház jellemzően a szórakoztatást IS felajánló repertoárjába kevéssé illeszkedő darabról van szó.

Már megint rosszul jött ki a lépés, és a premier előtti utolsó előadást néztem a Vígben, a negyedik nyilvános megmérettetését Eszenyi Enikő rendezésének, de ezúttal nem csúsztam vagy másfél évet, ahogy ez néha megtörténik, így minden előadási nap ajánlójába be tudom majd ezt a szövegemet linkelni, hátha valaki kedvet kap hozzá. Remélem.