Mezei néző

Rényi Ádám a 6Szín-ben már kétszer is sikert aratott, és most harmadszor -  A hosszú élet titka és a Kapuzárási pánik - után most nem sok kis rövid történetet fűz össze nekünk egy-egy este keretében, hanem mindössze egy kétszereplős jelenetet mutat, amely egyetlen hosszú találkozásról szól. "Egy férfi és egy nő. Egy taxisofőr és az utasa a reménytelen budapesti dugóban." - ez a színlapról is egyértelmű alaphelyzet. Ebből bármi lehet még... (Feltehetően nagy siker.)

Következő alkalom: március 9-én, amelyre még vannak jegyek.

Menetidő: 70 perc

Az előbemutató alapján néhány benyomás, miután már a müncheni bemutató is megvolt:

Csak nemrég tekintett vissza Borgula András a Gólem fennállásának 20. évfordulója kapcsán az átélt viszontagságokra a Rendezői változat-tal, és íme, egy újabb bemutató ismét saját rendezésében, amely a hagyományőrzésről szól, de azért a színház utánpótlásáról is.

A Dibuk teljesen biztosan másként érinti azt a nézőt, aki a zsidó vallás szabályait ismeri és betartja, mint aki csak felületesen ismeri - nem is beszélve azokról, akik csak  a színlap vonzó ajánlója miatt kaptak kedvet a megtekintéséhez. Utóbbiak egy távoli és zárt világba fognak éppen csak bepillantani, aztán később vagy elmélyülnek a zsidó kultúra tanulmányozásában, vagy nem.

Az előadás közel száz perc, szünet nincs - aki akar, a kellemes hangulatú kávézóban előtte és utána is megpihenhet, megbeszélgetheti a látottakat is...

Ha jól tudom, éppen a 120. Gatsby-re kaptam az ajándékjegyet az előadás egyik top-rajongójától, aki ezen a szombati estén éppen 94. alkalommal volt jelen, én pedig először. (Ez még az Eszenyi-korszakból megmaradt három utolsó vígszínházi előadás egyike a Pál utcai fiúk és  A diktátor mellett, amelyeket a közönség azóta is szeret.)

Köszönöm az élményt, amely valóban nem mindennapi volt – teljesen megértem ezek után, hogy sokakat a bemutató (2019.09.07.) idején  annyira bevonzott az előadás világa, hogy azóta is minden hónapban bele akarnak merülni legalább egyszer. Amint megtudtam, néhányan a duplázást különösen szeretik: erre legközelebb április 26–án lesz esély, de jegyek már csak az esti előadásra kaphatóak.

Menetidő: három óra, egy szünettel.

Meg szoktam fontolni, hogy mit választok megnézésre épp Valentin-napra, mivel ezen a napon kezdtem el a blogírást épp 13 éve - ezt a születésnapot ünneplem. Az első választásom Az utolsó órá-ra esett, amely azóta is műsoron van a Rózsavölgyiben, a mai pedig Márfi Márk nagyon izgalmas Trilógiájának második részére, a Lassan-ra Bagossy Júlia rendezésében, amelyet most újabb női főszereplővel mutattak be. Ezt az eseményt igazán jelentős mérföldkőnek tekintem Márfi Márk művészi pályáján, és más megvilágításba helyezi ezt az évek óta sikerrel futó projektet is.

A következő hétvégén már érkezik a harmadik rész is, a Tovább, amelyből ennek a családtörténetnek újabb szereplőit is megismerjük majd. Az Apát és a Fiú1-et…

A Lassan március 14-én látható legközelebb, jegyeket ezen a linken lehet rá venni.

Ha jól számolom, ma volt a negyedik előadása a Spinoza új bemutatójának, amelyre azóta készülök, amióta meghirdették. Rendkívül fontos a kérdés, amit tárgyal, feltehetően mindenkinek eszébe jutott már a holocaust kapcsán, hogy miért nem menekültek el legalább a leggazdagabbak, és miért várták be azt a pillanatot, amikor őket is elhurcolták valamely munkatáborba. Előzetesen azt feltételeztem, hogy ez lesz az este központi kérdése.

Tévedtem.

Az előadás ennél is messzebb ment a kérdezéssel: küzdött-e a zsidó nagypolgárság a zsidótörvények ellen, mindent megtett-e, amire az anyagi források és kapcsolatrendszerük lehetőséget adott, vagy csak bízott abban Goldberger és a többi nagytőkés vele együtt, hogy érdemeikért ők maguk érinthetetlenek lesznek? 

Jó ez a cím, sőt még a műfaji minősítés „zenés dühmonológ” is felkelti a figyelmet, és akkor még a szokatlan helyszínről nem is beszéltünk…

Tavaly február végén nyílt meg a Margit negyedben a Dugattyús, amely nappal kávéház, este pedig kulturális programok színtere – Facebook-oldalukon látható, hogy az elmúlt közel egy évben mi minden történt náluk: folyamatos a pezsgés.

December 11-én bemutatták ezt az előadást is, amely (tudtommal) az első színházi produkció, amelyik célzottan ide készült.

Anne Haug darabjának menetideje Gryllus Dorka rendezésében hatvan perc. Fordította: Závada Péter, játssza: Nagy Dóra.

Tavaly sok év szünet után újra visszatért a Filmszemle, és egy teljes hétre beköltöztem a Corvin moziba – 22 vetítés alapján tudtam írni. Most elsősorban a 2024-25-ös legfrissebb filmekből válogattak, és csak elvétve jelent meg egy-egy korábbi alkotás, és nekem is kevesebb időm volt,  így idén a rövidfilmek mellett döntöttem - melléjük csak két játékfilm fért be. Évtizedek óta tapasztalatom, hogy később szinte lehetetlen a kihagyott rövidfilmeket pótolni, így nem a legjobban reklámozott nagy produkciókra hajtottam.

Néhány gondolat a látottak kapcsán:

Munkából egyenesen színházba rohanás és szinte utolsó perces beesés esete forgott fenn ezen a pénteken, bár néhány perc sorbanállás is jutott a harmadik emeleti kamaraterem előtt az Eötvös 10-ben, amelyik a Radnóti Színház alkalmi játszóhelyévé lépett elő.

Praktikus tudnivalók: a Hűtlenek már NEM érkezési sorrendes, a nézőtér emelkedik, mindenhonnan jól látni, és a kezdés előtt csak egy-két perccel van a beengedés. Most már biztosan nem érdemes nagyon sokkal korábban megérkezni és beállni a szűk folyosóra.

 Az előadás 110 perc, nincs szünet. A február 12-13-i időpontokra mutatóban van még néhány jegy, aki mellette dönt, annak gyorsan kell lépnie, mert mindig megtelik és nincs pótszékezési lehetőség.

Talán túl jól sikerült Alföldi Róbert 2010-es előadása a Nemzeti Színház festőtárában, ezért nem vágtak bele azóta (csak egyszer, Tatabányán) Martin Sperr kortárs népszínművének megrendezésébe. 2026 január 16. óta viszont Szombathelyen látható, ismét Alföldi Róbert rendezésében, de ezúttal Bíró Bence átdolgozásában, a helyi viszonyokhoz igazodás szándékával.

Az előadás két óra, szünet nélkül – nem a kellemes szórakozás kategória, viszont nemigen vannak benne üresjáratok, végig fenntartja az érdeklődésünket. Lehet rajta helyenként nevetni is, de kevesebbet, mint a Tisztítótűz-ön, amelyet mi közvetlenül ez előtt láttunk.

Ez a színház szembesít és elgondolkodtat, még hetekkel a megnézés után is eszünkbe fog jutni.