Nagyon egyben van a tatabányai Hedda Gabler, megérte a vonatos oda-vissza utazás kisebb, sőt nagyobb kellemetlenségeit is - ezt állapíthattam meg Guelmino Sándor rendezésének egyik utolsó előadása kapcsán. Továbbra is javaslom, hogy vegyetek jegyet/bérletet a társulat jövő évi előadásaira – már régóta bizonyítják, hogy érdemes.
Aki még elvetődik az utolsó hat Hedda egyikére, annak mondom: a menetidő három óra egy szünettel.
A megszokottól eltérő színházi estén vehet részt, aki a „Bezzeg az én időmet” választja a Pesti Színházban, amelyet a honlapon olvasható ajánló pontosan jellemez. A szórakoztatva tanítás elférhet egy kőszínház keretei között is, igény is lenne rá. Dicső Dániel rendező ötletei és Medveczky Balázs közreműködése láthatóan eredményesen támogatta Steigervald Krisztián generációkutatót abban, hogy három órán keresztül lekössön minket.
Ennél részletesebben a második előadásról:
Három és fél évvel a bemutató után néztem meg Paczolay Béla rendezésében Laurent Baffie vígjátékát, amelyet jóval korábban egy másik címmel és fordításban (és persze más színészekkel) már láttam, de persze erre menet közben jöttem csak rá. A cselekmény ismerős fordulatai a deja vu érzéssel is megajándékoztak, de az este kellemességéből ez nem vont le. Jobb állapotban távoztam, mint ahogy beültem, emiatt szívesen ajánlom.
Menetidő: 100 perc egy részben.
Április végi időzítéssel Shakespeare tragédiát rendezett Alföldi Róbert Budaörsön, amelyhez vendégül hívta régi munkatársát-barátját Stohl Andrást a címszerepre.
Ennyi információ is elég lehet arra, hogy sokan kíváncsiak legyenek a végeredményre. Így voltam ezzel magam is, és a megtekintett ötödik előadás után írom le néhány benyomásomat.
140 perc egy szünettel – Forgách András és Fekete Ádám fordítása alapján dolgozott a dramaturg Bíró Bence és a rendező, húzásokkal, itt-ott a szövegbe bele is írva, ahogy ezt már korábbi közös munkáik után eleve is várhattuk.
Az előadást 14 éves kor felett ajánlják az alkotók – hozzáteszem: nagyon hasznos lehet gimnazista osztályok számára, van mit rajta megbeszélni.
Összesen HAT alkalommal játsszák idén a Radnóti Miklós Színház új bemutatóját, amely a tavalyi folytatása.
Ezt az előadást szpoilerezés nélkül, a főpróba alapján is könnyű ajánlani - a színlap teljesen elég is hozzá.
Menetidő: 200 perc két szünettel, nem éreztem hosszúnak.
Próféta és angyal: Major Erik és Berényi Nóra Blanka
Kevés előadást láttam az utóbbi évadban, amelyet olyan sokan ajánlottak volna egyöntetűen és fenntartások nélkül, mint éppen ezt. Ismerősök és ismeretlenek, miskolciak, akikkel véletlenül kezdtem el beszélgetni a város legkülönfélébb helyszínein és persze olyan kritikusok is, akik már látták. A Gettó-t elviszik majd Debrecenbe is, mert beválogatták az országos színházi találkozóra, és később talán nem maradhat el majd egy pesti vendégszereplés sem.
A sok ajánlás hatására az Apátlanul, a Buborékok és a Leenane szépe megtekintése után a mini évad második felére is visszautaztam Miskolcra, hogy kedden néhány órán belül két Béres Attila rendezést is megnézzek.
Októberi bemutató volt a Játékszínben Keszég László rendezésében a Leenane szépe, amely mostanában nagyon gyakran felbukkan a színházak műsorán – látható évek óta a B32-ben is Mucsi Zoltánnal az anya szerepében, de nemrég Dunaújvárosban is bemutatták. Erre ültem be az Apátlanok és a Buborékok után, a „mini évad” harmadik estéjén. Három egymást követő este mindhárom miskolci játszóhelyen jártam.
A következő miskolci alkalom május 14-én lesz – a jegyek elfogytak rá. Ennek fényében csak remélhető, hogy a produkciónak van valamennyi esélye, hogy átkerüljön a következő évadra is.
Az Apátlanul (Platonov) után a mini évad keretében a Buborékok ötödik előadása következett (épp egy héttel a bemutató után), mégpedig a Földes bérlet keretében – nekem ez sem volt mellékes tényező. (ld. utóirat)
Májusban sok további előadás várható, és néhány hely még akad, akár épp mára is.
Ritkán sikerül vidéken szinte közvetlenül a bemutató után megnézni egy vidéki előadást, most mégis ez történt – a tatabányai Pillantás a hídról után két nappal megint. Sőt: egy héten belül három vidéki színházban is jártam… (Ezt el se tudtam volna eddig képzelni, úgyhogy hurrá!)
Számomra is váratlan fordulattal jutottam el még kedden a miskolciak Bányavirág-jára, és itt kerített hatalmába a nagy ötlet: meg kellene ezt más koncepcióval és színészekkel is nézni, ha egyszer Székesfehérváron is most mutatják be. Reneszánszát éli Székely Csaba darabja, amelynek első magyarországi bemutatója hamarosan (május 7-én) eljut a 300. előadásához, aki vidékre nem utazna, annak továbbra is a Pinceszínházé az elérhető verzió, de izgalmas kaland az összehasonlítás, miként él meg ugyanaz a történet más környezetbe helyezve, más szereplőkkel. (A darab és az előadás nem azonos fogalom – egy ilyen helyzet ezt fokozottan kiemeli.)
Botos Bálint rendezése 80 perc hosszú, szünet nincs.