Mezei néző

Sokatmondó tény, hogy 2002-es eredeti bemutatója óta ez immár a 13. színrevitele Pintér Béla egyik legütősebb darabjának. Játszották vidéken és több határontúli színházban, két rendező is érezhetően beleszeretett (Keresztes Attila két rendezéssel, Mohácsi János pedig hárommal szerepel az OSZMI adatbázisában), és most Szikszai Rémusz is újra elővette 2013-as temesvári premierje után. Erről, sőt a darab öt másik rendezéséről én is írtam már, hiszen az Átriumban még Parasztopera Fesztivált is rendeztek 2015-ben. Ez most egy újabb, 13. verzió, új látvánnyal, új színészekkel – magát a darabot ezúttal nem elemezgetem, már klasszicizálódott az elmúlt 23 év alatt. Akit eddig elkerült, élvezze nyugodtan a dramaturgiai fordulatokat - ebben az AJÁNLÓban nem fog szpoilerre akadni.

Az előadás közel másfél órás, szünet nincs. December közepén mutatták be, a főpróbát is számítva most játszották közönség előtt hetedszer –  jó formájában láthattam ezen a nézőbarát vasárnap délutáni időpontban. Papírformaszerűen jó előadás, a legjobb értelemben - ebben tudnám tömören összefoglalni. (Milyen jó ez a társulat, de tényleg!) - Ennél nem sokkal hosszabban kifejtve, hogy Dömölky Dániel remek képeiből minél több elhelyezhető legyen benne:

Még októberben elbűvölt játékosságával A legcsinosabb óriás – Fekete Anna és Bánki Gergely saját meseelőadása. Már akkor elhatároztam, hogy a 2025 februárjában bemutatott A kiskondás-t is feltétlenül pótolom, és most ezen a vasárnap délelőttön ez is megtörténhetett.

Az előadást a színész sokféle helyszínre viszi (ahogy az Óriást is), megrendelhető – melegen ajánlom a 4+-os korosztálynak.

Néhány – szpoilert is tartalmazó – benyomás azoknak, akik fontolgatják, hogy gyereket/unokát vinnének rá.

Azonnal a lényegre térve: Baráth Emőkét szerettem volna hallani, aki most is egy külföldi együttes új projektjének résztvevőjeként érkezett haza – most már több, mint tíz éve csak vendégként láthatjuk. Ebben az előadásban is ragyogott, tartja a formáját, továbbra is gyönyörű és élményszerűen énekel, a hallgató szíve belefájdul – abba a tudatba is, hogy nemcsak, hogy nem halljuk itthon, de még örülnünk is kell a távollétének, amely szerencsére nemzetközi sikereket jelent.

Úgy tűnik, hogy a Müpa is a legfontosabb előadásai közé számította ezt a koncertjét – az online közvetítés ezt jelenti, így remélhetőleg a teltház (kb. 1550 néző) mellett lehettek olyanok is, akik a közvetítést nézték és véleményt alkothattak az előadás karmesterének Christina Pluharnak a sajátos koncepciójáról, ahogy a régizene megújítására és népszerűsítésére törekszik.

Ezzel kapcsolatban már nem vagyok olyan lelkes, mintha csak a mi Emőként előadói teljesítményét nézném…

Már a Vígszínház szeptemberi sajtótájékoztatón érdekelni kezdett ez az előadás, és hónapok óta terveztem, hogy megnézem.

Aki Borbély Szilárd életrajzát csak felületesen is ismeri, annak nyilván tudomása is van a szüleit ért támadásról, a rablógyilkosságról, amelybe édesanyja 2000 karácsonyán belehalt, és amelynek része lehetett az író 2014-es öngyilkosságában is. Nem meglepő, hogy valaki egy ilyen traumát nem tud kiheverni.

Aki a színlap leírása alapján sokkoló élményre számít, annak igaza van – a 18-as karika mellé oda lehetne írni, hogy csak gyengébb idegzetűeknek.

80 perc a menetidő – évtizedek múlva is emlegetni fogjuk Seress Zoltán és Szántó Balázs előadását.

Legközelebb: január 13-án 19:30-tól - beengedés fél órával korábban!

A 2025-ös év utolsó színházi estéjén Ágoston Péter rendezésében Molnár Ferenc  A farkas című vígjátékát néztem meg a dunaújvárosi színház stúdiójában. Az Ahogy tetszik- hez hasonlóan, most is élvezhettem a színészek közelségének varázsát, a produkció elsősorban rájuk épített, kevésbé a látványra (tervező: Horányi Juli), bár a kivetítések vizuális poénjai a második felvonás álomjelenetében mégis markáns szerepet kaptak.

Az előadás közel három óra egy szünettel, mégsem tűnt hosszúnak. Mivel a bemutatója óta eltelt közel másfél évben csak alkalomszerűen tűnik fel a műsorban, érdemes megragadni az alkalmat, amikor igen. Ezen a december végi estén boldog közönséget és (remélhetőleg) boldog színészeket néztem – nagy siker tanúja lehettem. Még sok hasonlóan teltházas előadást kívánok a játszóknak!

Papp Dániel (férj), Jerger Balázs (Szabó György) és Mikecz Estilla (feleség)

Ennél hosszabban kifejtve:

Rövid életű volt Alföldi Róbert 2013-as Kőműves Kelemen-je, amelyet éppen a Nemzeti Színház átadása idején rendezett a RaM Colosseumban, igazgatói ciklusának epilógusaként. Mély nyomot hagyott bennem, így örömmel vettem, hogy 2025-ben a Zikkurat Színpadi Művészügynökség újraélesztette. A nyár közepén bemutatta a Városmajorban, augusztus végén Veresegyházán is, majd az Eiffel Műhelycsarnokban játszották az ősz folyamán többször, mindig duplázva.

Az általam látott decemberi alkalom elvileg az utolsó volt, de nagyon remélem, hogy nem tűnik el egészen, és egy másik helyszínen ismét újra tud éledni – ebben a reményben írom immár a második nyomhagyó-ajánlómat erről a még mindig aktuális és erős emlékeket hagyó produkcióról.

Május végi bemutató volt az Újra hulla, amelyre folyamatosan készültem, elsősorban a nagyon vonzó neveket felsorakoztató színlapja miatt. Rendre lemaradtam közbejött akadályok miatt, majd kicsit megijedtem, mert hallottam róla jót is, rosszat is – nem voltam benne biztos, hogy az én előadásom lesz.

A hosszú bizonytalankodó rákészülés után viszont kellemes csalódás ért, sokat nevettem ezen a színházról szóló abszurd bohózaton - aki ilyesmit vár, annak jó élményt adhat Simon Kornél rendezése. Ignjatovic Kristina látványtervező színpadképe minimalista, de a kialakítása önmagában is hordoz nem egy vizuális poént -  a hangsúly ezúttal is a színészi játékon van.

Két rész 130 percben.

Rövid ajánló:

(Hogy lehet két hetet ülni egy 150 oldalas, kisméretű képeskönyvön?)

December 11-én este azonnal elkezdtem olvasni a könyvet, miután hazaértem az Art is Business 7. díjátadó gálájáról, amelyen bemutatták A mecenatúra magyarországi történeté-t – gondoltam, pikk-pakk elolvasom és ki is teszek egy részletes ajánlót…

Még szerencse, hogy egy gyors posztot azonnal megosztottam a Mezei Néző Facebook-oldalán, ellenkező esetben még inkább nyomasztott volna a halogatás, amely éppen a könyv tartalmasságát jelzi.  Ezt tényleg lehet sok ülésben olvasni, netán utazás közben. Könnyen átlátható, nem túl terjedelmes, nem hosszúak benne az írások, viszont gondolatébresztő és ami ennél is több: az ebben bemutatott ötvennél is több életút sokakat cselekvésre serkenthet.

Kiknek ajánlható elsősorban?

Röviden: annak, akit a kultúra érdekel, akár van pénze, akár nincs – akár művész, akár befogadó.

Hosszabban:

Az elmúlt napokban gyors egymásutánban két előadást is találtam, amelyek nagyon jól jöhetnek középiskolásoknak (akár csoportosan, akár egyénileg): Shakespeare megértéséhez remek a dunaújvárosi Ahogy tetszik, Moliere-hez pedig az RS9 Mizantróp-ja, de ezek nem csak diákoknak szólnak.

A budaörsiek Bűn és bűnhődése viszont kifejezetten tantermi előadásnak készült, így könnyen utaztatható is. Jellemzően délelőtt, csoportoknak játsszák az Ifjúsági Klubban vagy valamely iskolában, csak néha van egy-egy esti „felnőtt” előadás belőle. Egy ilyen alkalmon vettem részt péntek este, és erről készül ez az AJÁNLÓ.

Az előadás 60 perces, nincs szünet, viszont a diákelőadásokat levezető foglalkozás is követi, hiszen épp ez a cél, hogy a gyerekek alaposan megfontolják a mű által felvetett problémákat.

Éppen ma egy éve, hogy az RS9 Színházban bemutatták Menszátor Hérész Attila rendezésében és címszereplésével Moliere Mizantróp-ját– ennyi csúszással jutottam el rá.

A késésért cserébe egy nagyon kiérlelt előadást kaptam, az eredeti darab – a rendező által - ügyesen meghúzott kamaraváltozatát, amely nagyon jól jöhetne akár a szerzővel ismerkedő középiskolásoknak is.

Az előadás majdnem két óra szünet nélkül – nem néztem az órát a végén sem, lekötöttek a látottak. (A kiírt 95 percnél szerintem valamivel hosszabb.)