Mezei néző

A bevezetés és a kilenc szereplő által biztosított háttér után maradt az, ami az egész sorozat reklámjának fő eleme volt: Erwin Schrott fellépése két-két alkalommal, egy hét különbséggel először Figaro, majd a Gróf szerepében. Ahogy láthattuk, a többi, már bemutatott szereplő nem változott.

Erwin Schrott FB-borítóképe

Végezetül róluk lesz szó, és nemcsak a vendégsztárról, hanem magyar váltópartnereiről is, akik számunkra még érdekesebbek, hiszen ők azok, akiknek a pályáját legalább 11 éve követhetjük az Operaház színpadain, így hozzájuk nyilván mindenkit több élmény fűz, mint Erwin Schrotthoz.

A múlt héten két egyetemi vizsgaelőadást is láttam – egyet a Zeneakadémián, egyet pedig az Ódry Színpadon. Összetett élmény volt mindkettő.

Berényi Nóra Blanka és Cserna Antal - Herkules-sarok

Míg az operavizsga elkészült őszre és Pécsett történhetett meg a bemutatója, és ez mostani a legutolsó előadás volt, addig az Ódryn főpróbát láthattam, amelyről érdemes ajánlót írni, mert az előadás még csak most kezdi meg színpadi pályafutását.

A kissé hosszú bevezetés után, most már csak erről a három „schrottos” előadásról lesz szó, de először még csak a Figarókon és a Grófokon kívüli szereplőkről.

Színlap és a nálam landolt szegfű

Számomra a Figaro házassága „A” legfontosabb opera Kovalik Balázs 2006-os rendezése óta, folyamatosan foglalkoztat, ha van belőle éppen futó előadás, ha nincs. Bármilyen színrevitele érdekel, emiatt lehet az, hogy az elmúlt hét éven belül kereken nyolcvan alkalommal írtam róla. Volt már közönségvizsgálat, 34 énekes-portré külön a Figaro 2.0 szereplőiről, külön bejegyzés minden egyes tájelőadásról, napló az operakalandos 17 megtekintésről, és a legextrémebb akció: önvigasztaló nyomhagyás az Operaház észt-turnéja kapcsán, annak apropóján, hogy NEM lehettem jelen.

Meg kellett néznem a nálunk néhány éve Don Giovanniként debütáló Erwin Schrottot is, két előadásban Figaróként, egyszer pedig Almavivaként, aki mellett a legerősebb érv az volt, hogy több általam régen megfigyelt énekessel lépett fel, akiknek mindig örülök. Az elmúlt kilenc hónapban hol erősen vártam ezt az eseményt, hol a kihagyásán gondolkodtam, de utóbbira végül mégsem voltam képes.

Még szerencse, hogy végül a teljesség igényével futottam neki, így láthattam a rendkívülire sikerült főpróbát is, és az volt a legizgalmasabb az egészben. Ez a végső konklúzióm, akárhogy is hangzik ez most a bejegyzés elején. Három Figaró is jutott nekem, pont eggyel több, mint amire a papírforma szerint eredetileg bárkinek esélye volt, így végül a mérlegem mégis pozitív.

2015: Kiss András, Molnár Levente, Rácz Rita és Cser Krisztián - Pályi Zsófia képén

Az előző két hetem minden mozzanatára rávetült a Figaro, naponta többször is beleírtam ebbe a bejegyzésbe. Az olvashatóság érdekében három részre tagoltam, és holnap, illetve holnapután jön a következő két rész. Ez itt a bevezető, a második rész kilenc szereplőről szól, míg az utolsót meghagytam a Figaróknak és Grófoknak.

Itt vagyunk ebben a végletekig felpörgetett világban, beletemetkezünk a munkába, halmozzuk a tennivalókat, és eközben valami egészen mást szeretnénk: paradox módon nem nyugalmat, békét, bár lehet, hogy ezt hajtogatjuk közben, hanem igazán felvillanyozó élményeket, amelyek kibillentenek minket a hétköznapok egyhangú rohanásából, valami nagyszabásút és rendkívülit, de mégis úgy, hogy a megszokott és biztonságosan kiépített életünk mégse boruljon meg közben. Szenvedélyes szerelmet, extrém kalandokat akár utazások, akár valamiféle sporttevékenység által, különleges kulturális élményeket, önmegvalósítást túlhajtott munkával vagy hobbitevékenységgel, de ezek mellett/helyett kellenek a „káros szenvedélyek” is, hogy bírjuk a terhelést, az idegfeszültséget. Kell a túl sok ennivaló, sorozatnézés, dohányzás, alkohol és a drog különféle formái. Előbb-utóbb ilyen vagy olyan módszerekkel, gyorsabb vagy lassabb tempóban csak sikerül tönkretenni magunkat.

De ha valaki különlegesen szerencsés alkat, és abba a néhány ezerbe tartozik, akinek jutna üdv a Földön, mert rá a fentiek nem vonatkoznak, és képes az arany középúton megmaradni, sőt a plusz energiáit szeretteivel való figyelmes törődésre fordítani nap mint nap, az még mindig vágyhat egy-egy olyan szenvedélyes előadásra, amilyen ez a Pintér Béla opera, amelyik a fenti sorokra inspirált.

Sajnos, nem fog a macska egeret egyszerre kint és bent, ebbe kell beletörődnünk.

Idill : anya és a csíkosfülű nyuszi - Jordán Adél és Stefanovics Angéla

Két Figaro között Berg operája – nem könnyű helyzet, ha valaki ismeri a műveket, értheti miért.

Igyekeztem a lehető legkevesebb előadást tervezni a Figaro sorozat két hetére, már csak azért is, mert egyedül is vagyok most a gyerekekkel, és ilyenkor nyomós ok nélkül nem szívesen hagyom őket felügyelet nélkül, de a Figaro miatt jobban is szeretem, ha más előadás nem vonja el a figyelmem. Ezen a héten ez az egyetlen kivétel, és ez is véletlen, mert kaptam rá ajándékjegyeket, így Vilmával bevállaltuk. (Köszi, Ildi, hogy rám gondoltál! – ezt a nyomhagyást így most neked írom elsősorban, helyetted néztük.) A jövő héten azért lesz három másik előadásom is, amelyek a „muszáj látni” kategóriába esnek: Kissjudit Anna operavizsga-szereplése hétfőn a ZAK-on, az Ódryn egy vizsgaelőadás, a Herkules sarok és Pintér Béla új operája Újpesten – ezekre megyek még és lesz is róluk beszámoló. A Wozzeck kimaradt volna, mint a MET-közvetítések többsége, (néhányról azért van bejegyzés is).

Wozzeck és Marie - Peter Mattei és Elza_van_den_Heever 

18 Hajmeresztő-bemutatót tart nyilván a színházi adattár, de ez nyilván nem lehet az összes, mert a Centrál előadása sincs köztük, pedig Puskás Tamás rendezését 2017. októberében mutatták be és én már az 51. előadásról tudok ajánlót írni.

Janicsek Péter - Borbás Gabi - Rada Bálint - Simon Kornél - Pálfi Kata - Vári-Kovács Péter

Az előadás 2 óra 20 perces, van benne egy szünet, amelyikre a közönség legalább egyharmada nem tartott igényt ezen a vasárnapon, mert közben is a nyomozással volt elfoglalva. Garantált kikapcsolódást nyújt.

A három adagnyi prózai és a pesti zenés előadások után ennek a kevésbé rövid bejegyzésnek tényleg inkább nyomhagyó és személyes jellege lesz, mivel a legtöbb itt említett előadás már nincs is műsoron, de néhány azért még igen.

Amiről itt szó van, az nagyjából a tavaly látott 246 előadás 10%-a mindössze, aránytalanul nagyobb hangsúlyt kapnak, de a jelentősen több befektetett energia miatt ezek az előadások fokozottabban emlékezetessé tudtak válni, és egyik-másik visszamenőleg is kiemelt Pesten látott korábbi alkalmakat.

Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy lépjen ki a komfortzónájából, és utazzon előadásért, különösen akkor, ha van ehhez megfelelő társasága, és az adott helyszínben is talál valami érdekeset. Eddig többnyire egyedül mentem, és ha ezt nem is tekintettem ideális helyzetnek, mégsem bántam meg, mert elég jók voltak az előadások, vagy amikor kivételesen pont nem, akkor a különösen rossz előadás is adott néhány fontos felismerést, amelyekhez talán nem jutottam volna hozzá, ha a kényelmesen lemondok ezekről a projektekről.

Vilnius - csillárok mögött a város is felsejlik

Ez inkább egy nyomhagyó bejegyzés, a független és kőszínházi prózai előadások után sorra veszem az évad legemlékezetesebb zenés pillanatait is, két oldalon keresztül.

Gioconda: Cser Krisztián, Gál Erika, Kissjudit Anna és Sümegi Eszter

Ez volt a harmadik alkalom, hogy Fischer Ádám szokásos újévi koncertjén részt vehettem, a 2016-os és 2017-es évet követően két év kimaradt. Erről következik most négyoldalas nyomhagyó bejegyzés, fele a koncertről, fele a közönség viselkedéséről, néhány tanulsággal.