Mezei néző

Két mondhatni tökéletes nap után csütörtök következett – reggeli esővel. (Hátha viszont a délutáni átjutás sikerülni fog! – jutott eszembe, muszáj, hogy legyenek néha hullámvölgyek is.)

A Katlanon idén volt nulladik nap is, amelyről csak ma hallottam, hogy milyen kellemes volt már az is. sokan szeretnek időben, nyugodtan belerázódni a hangulatba, minél hosszabban itt lenni. Az első nap is kicsit még bemelegítés jellegűnek érződött, kisebb választék volt például a színházi programokban is, a Katlanbusz sem járt.

Ezen az első napon a külön bejegyzésben tárgyalt nagyharsányi Kartonpapa után meglátogattuk a másik fesztiválcentrumot is, Beremendet.

a bátor színészek - Gerlits Réka, Herczeg Adrienn, Mészáros Piroska és Göttinger Pál

Ez már a 14. Ördögkatlan Fesztivál és János fiammal, aki alig másfél hónappal fiatalabb csak nála, most először voltunk itt. Minden évben nyomon követtem az itt folyó eseményeket, így nagyjából tudatában voltam, hogy miről maradok le.

Ezt a 14. alkalmat, amely az újra beindulásé is, szeretném megörökíteni most, amennyire tőlem telik, bár törvényszerűen kissé egyoldalúan, mert feltehetően éppen a koncertnézős-sörözős részről nem fogunk szerezni nagyon alapos benyomásokat, azt képzeljétek el továbbra is, milyen lehet.

Igyekszem – első katlanozóként – kiemelni azokat a praktikus információkat, amelyek nekem fontosnak tűntek. Hátha valakit majd esetleg arra indítanak, hogy még eggyel megnövelje a fesztiválozók létszámát a következő évben. (A vírus előtti utolsó Katlanon 80-90 ezer közötti volt a részvevők létszáma, így elmondható, hogy ez valóban egy nagyszabású esemény. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy idén mennyien leszünk összesen.)

Jó itt lenni, és ezt persze előre sejtettem. Amikor a facebookon, a saját oldalamon felvetettem, hogy jönnék, számos biztatást kaptam, és nem kevés praktikus tanácsot.

A dolgok stimmelnek, valóban nagyon segítőkész volt mindenki, akivel ma találkoztunk. Már az első nap is igazolta, hogy érdemes volt lejönni.

Sok részben, külön szösszenetekben jön a beszámoló, a színházi előadásokról külön-külön, hogy később ajánlóként is működhessenek. (Miután több eseményt terveztem be, csúszva lesznek készen, a többség a fesztivál után. Ezzel a praktikussal igyekeztem, hátha lesz, aki még ennek a hatására elindul.)

Bár ez elsősorban színházi blog, és a koncertekre nem jellemző, hogy nagyon erős lenne bennük a színházi elem, mégis fontosnak tartom, hogy időről időre kitegyek egy nem-zenekritikát, amely pusztán arról szól, hogy hol és mit/kit hallgattam meg, hátha még néhány emberben felmerül, hogy ez nem rossz ötlet.

Kell a közönség a művészek túléléséhez, a komolyzenei koncerteken egyre kevesebb a fiatal.

Ha a zenéhez még egy-egy új helyszín megismerése is társul, akkor még fokozódik az élmény.

Két héten belül hét színházi előadáson kívül (már csak egy bejegyzés hiányzik) öt koncerten is jártam, négy helyszínen (ebből három új volt), és ezekről következik egy rövid nyomhagyó bejegyzés.

Martonvásári idill - érkezés a helyszínre

Tegnap délelőtt volt Sztankay Orsolya „harmadik fellépése” a saját maga által kidolgozott séta-program vezetőjeként, amely a Sétaműhely szervezésében valósulhatott meg.

A Sétaműhely fotója Sztankay Orsolyáról

Most először voltam a Mézesvölgyi Nyár eseményén, bár már évek óta mindig elolvasom a fesztivál programját, és legyintek: a visszajutás előadás után tömegközlekedéssel lehetetlen. Ennyi. - Aki úgyis autóval jár mindenhova, azért megfontolhatja, a helyszín igazából nincs is messze Budapest közigazgatási határától, és néha üdítő valami egészen új színházi közeget megismerni.

Ezúttal egy volt tanítványomnak köszönhetem a kalandot, emiatt kellemesen telt az oda-visszajutás, és egyáltalán nem bántam, hogy csak éjfélre értem haza. (A színház társasági esemény is, kevesen járnak egyedül előadásra. A közösségi élmény jobb, ha van kivel megbeszélni, ezt nehéz lenne tagadni.)

Földes Eszter - Kerekes József

De milyen volt Schlanger András rendezése, a Bohumil Hrabal talán legnépszerűbb kisregényéből készült „Sörgyári capriccio” Veresegyházon?

Időről időre összesodródó két ember történetét írta meg Gurney „Love letters” című darabjában, amelyet idén 30 éve (1991.04.28-án) mutattak be először a Pesti Színházban Vámos Miklós fordításában, Mácsai Pál rendezésében, Hernádi Judit és Gálffi László kettősével, alig három évvel a New York-i premier után.

Emlékképeim szerint azonnal berobbant a köztudatba, évekig műsoron volt, majd később (2006-ban) a Belvárosi Színházban ismét újraéledt, sőt tavaly néhány nappal a lezárás előtt még harmadszor is felújították (Vácon november 6-án). Azóta – a Centrálban futó felolvasó színházi sorozat miatt – csak vidéken voltak/lehettek előadások, és ez így marad a következő szezonban is.

Az ötödik, tegnap Szentendrén megtartott előadásról írok, amely egyébként is ajánlható helyszín, itt jól el lehet tölteni akár egy egész délutánt is előadás előtt, és utána még tömegközlekedéssel is könnyen vissza lehet jutni Pestre.

Közel kétórás zenés városnézést szervezett nekünk mára az Orlai Produkció, illetve Pelsőczy Réka rendező, aki a színház-mentes időszakban ténylegesen is elkezdett sétákat vezetni Budán (a Hosszúlépés. járunk? szervezésében).

A színlap leírása alapján ezúttal is nagyjából sejthető, hogy egy alapvetően (de nem kizárólag!) zenés, szórakoztató estére lehet számítani, amelyben a város sokféle arcára ráismerhetünk és örülhetünk neki újra – talán ahhoz hasonlóan, mint amikor külföldi vendégeinknek/idevetődő turistáknak mutatjuk meg.

Jó így ránézni a városunkra, újra meg újra megörülni neki, miközben az előadás nem hallgatja el a minket gyakran idegesítő apró (de a hétköznapokban jelentősnek látszó) problémákat sem. Kifejeződik benne az alkotók véleménye is a budapestiek helyzetéről, van benne néhány elgondolkodtató és vitatható mozzanat is, de mégis végig szórakozunk. Jó a kombináció, de a néző életkorától, előélményeitől függően változhat, hogy kinek éppen mi emelődik ki benne. Lesznek olyanok, akiknek az egyes elhangzó zenék emlékek sokaságát idézik fel, másoknak ugyanezek első élményként rögzülhetnek be.

Radnay Csilla, Börcsök Olivér, Járó Zsuzsa, Péter Kata, Takács Zalán,Nagy Viktor Dániel,Gombó Viola, Wagner-Puskás Péter - mindenki együtt

Az este folyamán a nyolcvanas évekbeli „Budapest Orfeum” című méltán legendás előadásból több részlet is felmerült, amely nekem az Hungaroton lemezen volt meg, és különösen sokat hallgattam takarítás közben még Miskolcon. Ez is eszembe jutott vagy 30 év után megint – ilyen időutazást is eredményezhet mellékszálon ez a tegnap bemutatott előadás, amely ideális esetben az Orlai Produkció műsorán maradhat akár sok éven keresztül is.

A „Churchill és Garbo” és a „Keresztül kasul” után most ismét a Rózsavölgyi Szalonban jártam, hogy láthassam a még szintén nagyon friss, (június 28-án több mint egy éves csúszással elkészült) magyarországi bemutatót is, az Intim vallomásokat.

Míg kedden Pokorny Liával találkozhattunk pszichoterapeutaként, most egy valódi és egy álpszichológus működését nézhetjük Jérome Tonnerre „érzelmes thrillerjében”. Ezúttal Pál András, Bánfalvi Eszter, Mertz Tibor és a rendezést is magára vállaló Sipos Vera az, akikről ezúttal megállapíthatjuk, hogy épségben és jó formában sikeresen átvészelték a járvány időszakát, nekik lehet ezen az estén zavartalanul örülni.

A „Keresztül kasul”-hoz hasonlóan most is jól működik a „két egymáshoz nem passzoló vadidegen véletlen találkozása”-recept, és jól leköt minket az előadás másfél órája. A Rózsavölgyi Szalon profiljához illeszkedő, szórakoztató estén vehettem részt, harmadszor is teljesen teli nézőtéren.

Mertz Tibor, Sipos Vera, Pál András és Bánfalvi Eszter - mind együtt

Hétfőn évadzáró előadás volt az Átriumban – a nyilvános főpróbát is beszámítva mindössze az ötödik Mefisztó. Egy rész, 110 percben – nincs hol megszakítani. Fájdalmas, felkavaró és felejthetetlen élmény. Méltán kapott 18-as karikát, durva előadás, hányást, nyílt színi szex-jeleneteket, rengeteg káromkodást takar az „explicit színházi tartalom” megjelölés, amely persze véletlenül sem öncélú, érezni mögötte a gigantikus elkeseredettséget – azonosulni tudok az alkotók általam felfedezni vélt motivációival.

Nem szoktam szeretni a hasonlóan direkt előadásokat, és szeretni ezt sem szerettem. Rendkívüli módon nyomasztott, sőt még most is nyomaszt, hiába voltam közben egy derűs romantikus komédián, nagyon jó jazz-koncerten és egy „zenés városnézésen” is. Ez az előadás igazán mélyre megy, ha tetszik, ha nem.

Az előadásból átjött az a rengeteg feszültség, amely 2021-es mindennapjainkat és a színházi közeget is átjárja, artikulálatlan üvöltésre emlékeztet Urbán András rendezése, amelynek persze minden részlete ki van dolgozva.

Az este közönsége meglehetősen jól reagált a látottakra, a színészeknek nagy sikere volt, és lesz is várhatóan még sokáig.

Huzella Júlia, Tornyi Ildikó, Alföldi Róbert, Péterfy Bori, Hartai Petra és Nagyabonyi Emese

Ez az AJÁNLÓ abban segíthet, hogy valaki eldöntse, célközönsége-e Alföldi Róbert és öt partnere – Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Péterfy Bori és Tornyi Ildikó – kortárs kabaréjának, vagy nem.