Mezei néző

Május végi bemutató volt az Újra hulla, amelyre folyamatosan készültem, elsősorban a nagyon vonzó neveket felsorakoztató színlapja miatt. Rendre lemaradtam közbejött akadályok miatt, majd kicsit megijedtem, mert hallottam róla jót is, rosszat is – nem voltam benne biztos, hogy az én előadásom lesz.

A hosszú bizonytalankodó rákészülés után viszont kellemes csalódás ért, sokat nevettem ezen a színházról szóló abszurd bohózaton - aki ilyesmit vár, annak jó élményt adhat Simon Kornél rendezése. Ignjatovic Kristina látványtervező színpadképe minimalista, de a kialakítása önmagában is hordoz nem egy vizuális poént -  a hangsúly ezúttal is a színészi játékon van.

Két rész 130 percben.

Rövid ajánló:

(Hogy lehet két hetet ülni egy 150 oldalas, kisméretű képeskönyvön?)

December 11-én este azonnal elkezdtem olvasni a könyvet, miután hazaértem az Art is Business 7. díjátadó gálájáról, amelyen bemutatták A mecenatúra magyarországi történeté-t – gondoltam, pikk-pakk elolvasom és ki is teszek egy részletes ajánlót…

Még szerencse, hogy egy gyors posztot azonnal megosztottam a Mezei Néző Facebook-oldalán, ellenkező esetben még inkább nyomasztott volna a halogatás, amely éppen a könyv tartalmasságát jelzi.  Ezt tényleg lehet sok ülésben olvasni, netán utazás közben. Könnyen átlátható, nem túl terjedelmes, nem hosszúak benne az írások, viszont gondolatébresztő és ami ennél is több: az ebben bemutatott ötvennél is több életút sokakat cselekvésre serkenthet.

Kiknek ajánlható elsősorban?

Röviden: annak, akit a kultúra érdekel, akár van pénze, akár nincs – akár művész, akár befogadó.

Hosszabban:

Az elmúlt napokban gyors egymásutánban két előadást is találtam, amelyek nagyon jól jöhetnek középiskolásoknak (akár csoportosan, akár egyénileg): Shakespeare megértéséhez remek a dunaújvárosi Ahogy tetszik, Moliere-hez pedig az RS9 Mizantróp-ja, de ezek nem csak diákoknak szólnak.

A budaörsiek Bűn és bűnhődése viszont kifejezetten tantermi előadásnak készült, így könnyen utaztatható is. Jellemzően délelőtt, csoportoknak játsszák az Ifjúsági Klubban vagy valamely iskolában, csak néha van egy-egy esti „felnőtt” előadás belőle. Egy ilyen alkalmon vettem részt péntek este, és erről készül ez az AJÁNLÓ.

Az előadás 60 perces, nincs szünet, viszont a diákelőadásokat levezető foglalkozás is követi, hiszen épp ez a cél, hogy a gyerekek alaposan megfontolják a mű által felvetett problémákat.

Éppen ma egy éve, hogy az RS9 Színházban bemutatták Menszátor Hérész Attila rendezésében és címszereplésével Moliere Mizantróp-ját– ennyi csúszással jutottam el rá.

A késésért cserébe egy nagyon kiérlelt előadást kaptam, az eredeti darab – a rendező által - ügyesen meghúzott kamaraváltozatát, amely nagyon jól jöhetne akár a szerzővel ismerkedő középiskolásoknak is.

Az előadás majdnem két óra szünet nélkül – nem néztem az órát a végén sem, lekötöttek a látottak. (A kiírt 95 percnél szerintem valamivel hosszabb.)

Hetekkel ezelőtt megláttam a műsorban: Kovács D. Dániel először rendez Kecskeméten, ráadásul Kleistet. HÚÚÚ!

Nem én leszek az egyetlen, akit A bosszú híre megmozgat majd, hiszen már harmadik éve fut a Stúdió K-ban töretlen sikerrel a Prudencia Hart, a 2023-24-es évad emblematikus előadása, a Jurányiban pedig nézhető még a Demerung is 2022 óta!). Jó lenne ugyanezt mondani a szputnyikos Heilbronni Katicá-ról is, de ezt még talán tízszer sem játszották el, törlése egészen értelmetlennek bizonyult – a független színházak helyzete azóta még nehezedett.  Már ennek is több, mint tíz éve, de rendre eszembe jut - második nézésre is zseniális volt, vérzett a szívem érte.

Kovács D. Dániel nem legendás rendezései közül is sokat láttam persze (összes vele kapcsolatos ajánló itt), de a fent említett három előadás eleven emléke késztett arra, hogy siessek A bosszú megtekintésével – a harmadik előadást néztem.  (Színlap szereposztással itt.)

Praktikus információ: az előadás két és fél óra, egy szünettel, így esti előadás után esetleg sprinterek próbálkozhatnak a 21.48-as vonat elérésével - délutáni előadás után viszont simán vissza lehet utazni Pestre.

Nagyon jól járnak azok a középiskolások, akik Shakespeare világával ezen a nagyon kellemes előadáson keresztül ismerkednek meg, amelyik – a színlap leírásához hűen – tényleg játékos és üde, tele szerelemmel és humorral -  ahogy nekünk mezei nézőknek tetszik, pontosabban: ahogy Shakespeare maga is gondolta, hogy ilyen darabokra vágynánk. (Mivel üzleti színházat vitt, alkalmazkodott a közönség vélt vagy valós igényeihez - más választása nem is volt, ha nem akart csődbe menni.)

Emlékképeim alapján két és fél óra volt egy szünettel, de közben nem néztem órára.

Ez az előadás jó lezárása volt a hetemnek, sőt az egész kiemelkedően jól sikerült novembernek, szívesen fogok rá visszagondolni. A  messzebb lakókat is biztatom, hogy menjenek és nézzék meg a dunaújvárosi társulatot, ahogy jókedvűen, összeforrott csapatban együtt játszanak. Jól esik ez a felhőtlen derű, ez a "minden lehetséges" életérzés. Mintha lebonthatóak lennének a falak az emberek között.

Ennél bővebben kifejtve:

Lehet 6+-os előadást csinálni a depresszióról? Aki elzarándokol a Jurányiba a „Ha már lúd…”-ra az meglátja, hogy lehet. Nem lesz tragédia belőle, másként játszanák-e gyerekeknek? – teszik fel az alkotók is a költői kérdést az előadás végén.

Örömszínház, zenével, sok nevetéssel – öt remek jó színészre és három kartondobozra, valamivel kevesebb, mint másfél órában, egy rövid szünettel. SzínJÁTÉK.

Nagyon lelkesen jöttem haza a főpróbáról, és azonnal le is ültem az ajánlót megírni.  Az jár a legjobban, aki csak úgy elhiszi nekem, hogy ezt néznie kell, és már veszi is a jegyet – most még van. (2900 Ft – kevesebb, mint egy bármilyen állójegy!)

Staféta díjas produkció – nem először derül ki, hogy ez tényleg jelzi, hogy tanácsos megnézni az adott előadást.

Ez már egy másik Átrium, immár második évada nézhetjük itt Pintér Béláékat, a Dumaszínház, a FÜGE, az Orlai és az EgyÉletem mellett a Delta Produkció előadásait is.

A Deltának ez a második itt megvalósított premierje – a Burn Out Baby, Ónodi Eszter egyszemélyes előadása volt az első, amelyről tavalyi évadértékelésemben a legjobb prózai előadások közt említést is tettem.

A Mindent bele szeptemberi bemutató volt, azóta havonta egy-két alkalommal látható, így én is csak most jutottam el a rá, legközelebb december 18-án és január 12-én nézhető, jegyek itt.

Nem lehet eléggé megbecsülni a színvonalas gyerekelőadásokat, amelyek persze nem szoktak igazán nagy szakmai visszhangot kiváltani, viszont a színház utánpótlásának kinevelése ezekkel kezdődik. Óriási szerepe van az első élményeknek, és sok olyan gyerek lesz, akit a dunaújvárosi Bartók Színház új „zenés kalandjátéka” ejt majd rabul, és ennek hatására akar majd folyton színházba kívánkozni – minél több gyereket elvisznek rá, annál több az esélye.

Az előadás két és fél óra egy szünettel, hamarosan jönnek a délelőtti és délutáni alkalmak is. Távolabbi településekről is érdemes miatta Dunaújvárosba utazni – Naszlady Éva rendezése a mesemusical műfajához igazodva adja, amit adható – kellő lendülettel pörögnek az események. (A jegyek pedig a pesti árakhoz képest sokkal olcsóbbak, az utazás költsége bőven megtérül – aki praktikusan gondolkodik, annak ez is szempont lehet.)

A színlapon nincs korhatári megjelölés, de azt gondolom, hogy 6+-os előadás ez, bár lehet néhány érett óvodás is, aki kellő előkészítéssel akár meg is nézheti. Olyan gyereket biztosan nem vinnék oda, aki nem tud különbséget tenni a színház és a valóság között – van néhány fordulat, amelyik egy háromévesnek talán még túl ijesztő.

Azért egy héten belül három rendkívüli operaélmény mégis csak sok, ennyire nem számítottam, ezeket még emészteni fogom egy ideig. Világklasszisokat néztem kétnaponta, akiken egyre-másra elámulunk ("OMG, hogy tud valaki ennyire jól énekelni??"), hiszen ezeknek az énekeseknek a többségét nem láthattuk a kezdetektől, csak most, már kiforrott állapotukban. Sok van, aki csodálatos...

A Lohengrin és az Arabella után a Nemzeti Filharmonikusok Nabuccója nemcsak beváltotta a hozzáfűzött reményeket, felül is múlta őket. Ezt az eseményt sok ismerősöm hetekkel előtte izgatottan várta, a lelkesedésük pedig engem is magával ragadott, bár Verdinek épp ezt az operáját – eddig - nem kerestem olyan nagyon.

Az előadás másnapján kétszer újra végighallgattam a darabot, ez az egy koncert elég volt ahhoz, hogy közelebb kerüljek magához a műhöz is. Köszönet érte minden szervezőnek, közreműködő művésznek!

 (Ez itt egy nyomhagyó ajánló, NEM zenekritika, remélem, hogy még a Müpa vagy egy tévé, esetleg rádió az eseményt le fogja adni néhányszor, és majd kedvet csinál másoknak is a meghallgatáshoz.)