Mezei néző

Mintha csak ma lett volna: szinte napra pontosan két éve jutott eszembe, hogy de jó lenne látni Elek Ferencet Poirotként az Orfeumban.

Ez a vágyam valóra is vált, a színésznek tényleg igazán jól is állt a szerep, ráadásul megismertem, hogy is működik a vacsoraszínház. Utóbbi teljes újdonság volt számomra, aki jellemzően vacsora helyett esek be az előadásokra, sőt meg is tetszett ez a „lassú színház”, amely mindennel együtt négy-öt óra kilépést is jelent a mindennapokból, kellemes társas együttlétet – amennyiben megfelelő partnert sikerül vinni magunkkal.

Közben eltelt ez a két év, már a hetedik orfeumi estémre készülök Mészáros Bélával, Pelsőczy Rékával és Szűcs Gabi énekesnővel, amelyre most kivételesen ELŐZETES AJÁNLÓT írok, mivel vannak még jegyek erre az október 13-i hétfőre.

Aki nem hisz az egyszemélyes színház létjogosultságában, annak nagyon javaslom, hogy nézze meg Bánki Gergely meseelőadását, A legcsinosabb óriás-t, amelyben egyedül – bábok közreműködésével – egy nagyon sokszereplős történetet játszik el hitelesen, önmagával párbeszédezve. Intenzív a jelenléte, tényleg "nem hagy benne semmit" - ez az érzésünk, amikor nézzük és remekül reagál a gyerekközönség kérdéseire, megjegyzéseire. Ez az ő műfaja, nem is kérdés.

Ez most kivételesen szpoileres bejegyzésnek is minősíthető, de mivel 3+-os közönségnek szánták a történetet, feltételezem, hogy a célközönség úgysem olvassa, csak azok, akik éppen azt latolgatják, hogy odavigyék-e őket, így most kivételt teszek.

Röviden: rendkívül szerettem ezt az előadást, felnőttként sem untam, így azoknak is ajánlom, akik hirtelen nem tudnak egy óvodást beszerezni alibinek a megtekintéshez, viszont szeretik Bánki Gergelyt nézni. (A gyerekek úgyis a szőnyegen ülnek jórészt, még vagy húsz felnőtt simán beférhetett volna a kikészített és így üresen maradt székekre.)

Hosszabban:

Már megint az egyik szokásos vesszőparipámra ülhetek fel, és ez – érzem – el is fog sodorni magával.

A hír: Menszátor Hérész Attila és csapata felújította sétálószínházát, mégpedig az RS9 Színház területén, ahol az Anyaszínház úgyis több jó előadással van jelen. Ez a prózai Kékszakállú a Várkertben engem annak idején annyira elbűvölt, évek óta vártam a feltámadását és most örülhetek és örülök is.

A kék cipő nem került elő, és sok minden másként alakul, de ez mégis olyan előadás, amely sokaknak hasznára válna. Azoknak is, akik opera-fanok, és az elmúlt két hét ÖT Kékszakállújából többet is megnéztek, és azoknak is, akik jelenleg a „Bartókot?? – tuti nem hallgatok” álláspontot képviselik.

Az itt leírtak minimális mértékben szpoilert is tartalmaznak, de reményeim szerint az itt adagolt információk inkább segítik az előadás élvezetét.

Jót szokott jelenteni, ha Alföldi Róbert neve megjelenik a Rózsavölgyi színlapján – ezen a téren most sincs változás. Első ide készült rendezése, Az utolsó óra még mindig sikerrel fut, és szép hosszú széria várható ettől az ősbemutatótól is, amelyet a két színész, Epres Attila és Kiss Mari jutalomjátékának szánt a Szalon. 16 éven felüli nézőket várnak.

Az előadás 65 percnyi szórakozás, de ennél jóval többet adhat annak, aki ennél többre vágyna. A szereplőkhöz hasonlóan mi is visszanézhetünk elmúlt évtizedeinkre, ha netán a francia szerzőhöz, Audrey Schebathoz hasonlóan ötven pluszosak vagyunk, de még akkor is, ha sokkal fiatalabbak. Utána talán mindannyian jobb kedvvel vágunk bele abba, ami még ránk vár.

Nagyon szép előadás Bérczes László rendezése, letisztult, (szinte) eszköztelen, a színészekre – Mészáros Sárára és Pál Andrásra - építő. A szöveg A. Dobos Éva fordításában hangzik el.

Azonnal mondom is a legjobb hírt: Rozs Tamás meggyógyult, csellózik megint és a produkcióban színészként is részt vesz, nemcsak zeneszerzőként. Érdemes volt a Jurányit választani ezen a szombat estén. (ÉS igen, ebből az is következik, hogy lesz megint a Most, mikor a vers újra divatba jött a Radnótiban – október 24-én legközelebb!)

Nagyon pontos és nagyon elég az a tömör ajánló, amely az RS9 színház honlapján szerepel Sediánszky Nóra új bemutatójáról, amelyet ifj. Alexandre Dumas, Wong-Kar-Wai, Steven Soderbergh, Emmanuel Mouret motívumok felhasználásával ő maga írt és meg is rendezett két színészre. Kovács Krisztiánt és Német Klárát látjuk valamennyi alakban.

Nagyon szerethető ez a talán másfél órás előadás, mindenkinek ajánlom a megtekintését, akit még/már foglalkoztatnak párkapcsolati szövődmények. A színház 14 éven felüli nézőknek ajánlja.

Néhány saját benyomás:

Utólag kifejezetten szerencsésnek érzem, hogy nem bemutatót néztem, hanem már egy „hétköznapi” előadást, amely történetesen vasárnap estére esett. A Víg nézőtérén villódzó lámpák, hangos zene, mondhatni bulihangulat fogadott, a székekben pedig fiatalok ültek, akik ténylegesen még előtte voltak az előadásban oly sokat emlegetett érettséginek és nem csak nosztalgiával gondoltak vissza a sajátjukra, ahogy például én is.

A célközönség tehát megjelent, és a színház érettségi előtt álló teljes osztályok jelentkezését is várja - extra kedvezményes jegyekkel (800 Ft!) lehet ezt a produkciót megnézni.

Júliusban már sokan láthatták Kőszegen Laurence Jyl darabjának magyarországi bemutatóját, amely már a leírás alapján is ideális nyári színháznak tűnt. Augusztus végén a Felső szomszédok a Rózsavölgyibe költöztek, én pedig a tegnapi előadás kapcsán írok a benyomásaimról.

Az évad végén valamiféle átszervezésekről csiripeltek a madarak, sőt a sajtóban is volt néhány említés a vezetőség cseréjéről, amely júliusban meg is történt (interjú itt a 22 éves ügyvezető igazgatóval, Langár Ákossal). Ezek után a legjobb hír, hogy ha nincs is minden napra előadás beírva, a Szkéné mégis beindította az új évadát, és míg szeptemberben kilenc, októberben már húsz napon játszanak. (Jellemzően a hétvégéken – általában is megfigyelhető, hogy már jóval kevesebb színház tudja a teljes hetet végigjátszani.)

Jó érzés volt ide is visszatérni, és egy nagyon kreatív, zenés-bábos, új magyar dráma szövegét felhasználó előadást megnézni. Mindössze hatvan perces - talán a legrövidebb passió, amelyhez szerencsém volt eddig.

Podlovics Laura mindössze 28 éves, de már eljutott második darabjának ősbemutatójáig, amelyet ráadásul maga is rendezett. Míg a Nem félünk a sötétben anyaszínházában, a Bábszínházban készült kollégáival, most egy független produkciót hozott létre a Jurányi Kamaratermében.

Az ősbemutatón jártam, ennek kapcsán osztok meg néhány gondolatot.

Az előadás 90 perc szünet nélkül.