Mezei néző

A főpróba óta már túl sok idő telt el, eddig folyamatosan halogattam ezen ajánló kiposztolását, mondván: úgyis mindenki ír róla a Katona miatt (1.) és a "kis Vidnyánszky" miatt is (2.), igazából nincs is szükség ajánlóra, hiszen minden jegy elkel azonnal (3.). A késlekedés közben viszont sem a némacsend emléke nem halványult,és a véleményem sem változott: továbbra is az évad egyik (talán a legnagyobb) csúcsteljesítményének tűnik ez az összetett, gyönyörű előadás, amely láthatóan a rendező fájdalmából született, és amelynek ennél elegánsabban és erőteljesebben nem is lehetne hangot adni. Remélem, hogy nem hagyta ki az apa sem, akit ez az előadás megszólít.

Mivel nekem ez 2025 legjobb rendezése, és emiatt a befejezetlen poszt miatt halogattam az évértékelő kiposztolását is - most már kiteszem ezt a töredéket, leginkább nyomhagyásnak.

Remélem, hogy ez a némacsend eljut majd az Országos Színházi Találkozóra is, és egy vagy több kritikus díjat is begyűjt, és hosszú éveken át műsoron marad.

Erre az előadásra mondom azt, hogy kellemes szórakozás. Majdhogynem felhőtlen is, ha azt leszámítjuk, hogy mégis mindenféle viszontagságokról számolt be Borgula András, a Gólem Színház első és eddig utolsó húsz éve kapcsán.

Amit láthattunk: egyszemélyes stand up, nagyjából száz percben, sok anekdotával és néhány kivetített fotóval és filmrészlettel.

Vannak önmagában is elég meggyőző színlapok, amelyeken „mindenképp nézendő” színészek nevei szerepelnek - ilyen a Jurányi új bemutatójáé is.

Bagossy Júlia rendezte, Török-Illyés Orsolya a címszereplő – és már tovább sem kell olvasni, tudjuk, hogy ezt nem hagyhatjuk ki, még akkor sem, ha van korábbi emblematikus élményünk a darabbal kapcsolatban, amelyre még élesen emlékszünk (ld. Pelsőczy Réka alakítása Székely Kriszta 2014-es rendezésében).  

Az előadás szövegét Fábri Péter fordítása alapján a rendező készítette, Törley-Havas Sára dramaturg közreműködésével. Az előadás másfél óra szünet nélkül.

Marlene és Petra: Martinkovics Máté és Török-Illyés Orsolya

Viktor Balázsnak jól állnak a görög drámák, akár rendezi, akár játssza őket – ezt nem egyszer megállapíthattam az elmúlt 13 évben, amióta írom ezt a blogot. Nem lepődtem meg, hogy megint egy olyan előadást rakott össze, amelyik nem megosztó, az októberi bemutató után minden szkénéző ismerősöm szuperlatívuszokban nyilatkozott róla.

Feltétlenül nézendő - minden szempontból. (Jó, nem - aki a tömegjeleneteket szereti, vagy ha énekelnek a szereplők, azoknak mégsem javaslom. Hét színész adja elő.)

2025 márciusában volt Marius von Mayenburg EX című darabjának berlini ősbemutatója, a szerző saját rendezésében. Folyamatosan műsoron tartja a Schaubühne, így a németül értők akár fel is kerekedhetnek, hogy összevessék ezt az első verziót Dömötör András rendezésével, aki olyan sokat dolgozik Berlinben, hogy nem meglepő, hogy rátalált.

Az Orlai produkció  szerdai bemutatója kapcsán írtam néhány benyomásomról (színlap). A kérdés most is a "kiknek ajánlható elsősorban?" - a három nagyszerű színész – Járó Zsuzsa, Péter Kata és Schruff Milán – kedvelőin túl...

Menetidő: száz perc, szünet nincs.

Nem tudtam ellenállni a B32 Galéria és Kultúrtér Facebook-reklámjának, amely hétfő reggel kérlelhetetlenül tudomásunkra hozta az ultimátumot: vagy aznap este nézzük meg Varga-Amár Rudolf TITÁNium nyertes darabját Csáki Benedek rendezésében, vagy várnunk kell áprilisig.

A képen Katona László látható – ennél jobb érvet a megtekintésre én sem tudnék felhozni, engem meggyőzött. Alapvetően nézendőnek tartok mindent, amiben látható – hát még akkor, ha egy fiatal színészekből álló feltörekvő csapattal lép elénk.

Néhány benyomást megosztok az előadás kapcsán, amely kb. másfél órás – szünet nincs.

Schnitzler Körtáncához már sokan hozzányúltak első 1922-es magyar nyelvű bemutatója óta, sőt át is dolgozták - lett belőle Körmagyar (Kornis Mihály), lett belőle Hurok (Kerékgyártó István). Ezen a vasárnap estén egy újabb modernizált változattal találkozhattunk Magács László rendezésében a Marczibányi téri művelődési központ földszinti kamaratermében, amelyet ráadásul mindössze két színész adott elő: Horváth Csenge és Tóth Károly. Nagy kihívás és nagy lehetőség a két szereplőnek, akik megmutathatják, hogy jelenleg mire képesek, miközben a darab eredeti mondanivalója is érvényesül Horváth Csenge, Farkas Sándor és Magács László átiratában.

Menetidő közel másfél óra, szünet nélkül. Az előadást csak 18 éven felülieknek ajánlják - ezt érdemes komolyan venni.

Sokatmondó tény, hogy 2002-es eredeti bemutatója óta ez immár a 13. színrevitele Pintér Béla egyik legütősebb darabjának. Játszották vidéken és több határontúli színházban, két rendező is érezhetően beleszeretett (Keresztes Attila két rendezéssel, Mohácsi János pedig hárommal szerepel az OSZMI adatbázisában), és most Szikszai Rémusz is újra elővette 2013-as temesvári premierje után. Erről, sőt a darab öt másik rendezéséről én is írtam már, hiszen az Átriumban még Parasztopera Fesztivált is rendeztek 2015-ben. Ez most egy újabb, 13. verzió, új látvánnyal, új színészekkel – magát a darabot ezúttal nem elemezgetem, már klasszicizálódott az elmúlt 23 év alatt. Akit eddig elkerült, élvezze nyugodtan a dramaturgiai fordulatokat - ebben az AJÁNLÓban nem fog szpoilerre akadni.

Az előadás közel másfél órás, szünet nincs. December közepén mutatták be, a főpróbát is számítva most játszották közönség előtt hetedszer –  jó formájában láthattam ezen a nézőbarát vasárnap délutáni időpontban. Papírformaszerűen jó előadás, a legjobb értelemben - ebben tudnám tömören összefoglalni. (Milyen jó ez a társulat, de tényleg!) - Ennél nem sokkal hosszabban kifejtve, hogy Dömölky Dániel remek képeiből minél több elhelyezhető legyen benne:

Még októberben elbűvölt játékosságával A legcsinosabb óriás – Fekete Anna és Bánki Gergely saját meseelőadása. Már akkor elhatároztam, hogy a 2025 februárjában bemutatott A kiskondás-t is feltétlenül pótolom, és most ezen a vasárnap délelőttön ez is megtörténhetett.

Az előadást a színész sokféle helyszínre viszi (ahogy az Óriást is), megrendelhető – melegen ajánlom a 4+-os korosztálynak.

Néhány – szpoilert is tartalmazó – benyomás azoknak, akik fontolgatják, hogy gyereket/unokát vinnének rá.

Azonnal a lényegre térve: Baráth Emőkét szerettem volna hallani, aki most is egy külföldi együttes új projektjének résztvevőjeként érkezett haza – most már több, mint tíz éve csak vendégként láthatjuk. Ebben az előadásban is ragyogott, tartja a formáját, továbbra is gyönyörű és élményszerűen énekel, a hallgató szíve belefájdul – abba a tudatba is, hogy nemcsak, hogy nem halljuk itthon, de még örülnünk is kell a távollétének, amely szerencsére nemzetközi sikereket jelent.

Úgy tűnik, hogy a Müpa is a legfontosabb előadásai közé számította ezt a koncertjét – az online közvetítés ezt jelenti, így remélhetőleg a teltház (kb. 1550 néző) mellett lehettek olyanok is, akik a közvetítést nézték és véleményt alkothattak az előadás karmesterének Christina Pluharnak a sajátos koncepciójáról, ahogy a régizene megújítására és népszerűsítésére törekszik.

Ezzel kapcsolatban már nem vagyok olyan lelkes, mintha csak a mi Emőként előadói teljesítményét nézném…