Mezei néző

2025 márciusában volt Marius von Mayenburg EX című darabjának berlini ősbemutatója, a szerző saját rendezésében. Folyamatosan műsoron tartja a Schaubühne, így a németül értők akár fel is kerekedhetnek, hogy összevessék ezt az első verziót Dömötör András rendezésével, aki olyan sokat dolgozik Berlinben, hogy nem meglepő, hogy rátalált.

Az Orlai produkció  szerdai bemutatója kapcsán írtam néhány benyomásomról (színlap). A kérdés most is a "kiknek ajánlható elsősorban?" - a három nagyszerű színész – Járó Zsuzsa, Péter Kata és Schruff Milán – kedvelőin túl...

Menetidő: száz perc, szünet nincs.

Nem tudtam ellenállni a B32 Galéria és Kultúrtér Facebook-reklámjának, amely hétfő reggel kérlelhetetlenül tudomásunkra hozta az ultimátumot: vagy aznap este nézzük meg Varga-Amár Rudolf TITÁNium nyertes darabját Csáki Benedek rendezésében, vagy várnunk kell áprilisig.

A képen Katona László látható – ennél jobb érvet a megtekintésre én sem tudnék felhozni, engem meggyőzött. Alapvetően nézendőnek tartok mindent, amiben látható – hát még akkor, ha egy fiatal színészekből álló feltörekvő csapattal lép elénk.

Néhány benyomást megosztok az előadás kapcsán, amely kb. másfél órás – szünet nincs.

Schnitzler Körtáncához már sokan hozzányúltak első 1922-es magyar nyelvű bemutatója óta, sőt át is dolgozták - lett belőle Körmagyar (Kornis Mihály), lett belőle Hurok (Kerékgyártó István). Ezen a vasárnap estén egy újabb modernizált változattal találkozhattunk Magács László rendezésében a Marczibányi téri művelődési központ földszinti kamaratermében, amelyet ráadásul mindössze két színész adott elő: Horváth Csenge és Tóth Károly. Nagy kihívás és nagy lehetőség a két szereplőnek, akik megmutathatják, hogy jelenleg mire képesek, miközben a darab eredeti mondanivalója is érvényesül Horváth Csenge, Farkas Sándor és Magács László átiratában.

Menetidő közel másfél óra, szünet nélkül. Az előadást csak 18 éven felülieknek ajánlják - ezt érdemes komolyan venni.

Sokatmondó tény, hogy 2002-es eredeti bemutatója óta ez immár a 13. színrevitele Pintér Béla egyik legütősebb darabjának. Játszották vidéken és több határontúli színházban, két rendező is érezhetően beleszeretett (Keresztes Attila két rendezéssel, Mohácsi János pedig hárommal szerepel az OSZMI adatbázisában), és most Szikszai Rémusz is újra elővette 2013-as temesvári premierje után. Erről, sőt a darab öt másik rendezéséről én is írtam már, hiszen az Átriumban még Parasztopera Fesztivált is rendeztek 2015-ben. Ez most egy újabb, 13. verzió, új látvánnyal, új színészekkel – magát a darabot ezúttal nem elemezgetem, már klasszicizálódott az elmúlt 23 év alatt. Akit eddig elkerült, élvezze nyugodtan a dramaturgiai fordulatokat - ebben az AJÁNLÓban nem fog szpoilerre akadni.

Az előadás közel másfél órás, szünet nincs. December közepén mutatták be, a főpróbát is számítva most játszották közönség előtt hetedszer –  jó formájában láthattam ezen a nézőbarát vasárnap délutáni időpontban. Papírformaszerűen jó előadás, a legjobb értelemben - ebben tudnám tömören összefoglalni. (Milyen jó ez a társulat, de tényleg!) - Ennél nem sokkal hosszabban kifejtve, hogy Dömölky Dániel remek képeiből minél több elhelyezhető legyen benne:

Még októberben elbűvölt játékosságával A legcsinosabb óriás – Fekete Anna és Bánki Gergely saját meseelőadása. Már akkor elhatároztam, hogy a 2025 februárjában bemutatott A kiskondás-t is feltétlenül pótolom, és most ezen a vasárnap délelőttön ez is megtörténhetett.

Az előadást a színész sokféle helyszínre viszi (ahogy az Óriást is), megrendelhető – melegen ajánlom a 4+-os korosztálynak.

Néhány – szpoilert is tartalmazó – benyomás azoknak, akik fontolgatják, hogy gyereket/unokát vinnének rá.

Azonnal a lényegre térve: Baráth Emőkét szerettem volna hallani, aki most is egy külföldi együttes új projektjének résztvevőjeként érkezett haza – most már több, mint tíz éve csak vendégként láthatjuk. Ebben az előadásban is ragyogott, tartja a formáját, továbbra is gyönyörű és élményszerűen énekel, a hallgató szíve belefájdul – abba a tudatba is, hogy nemcsak, hogy nem halljuk itthon, de még örülnünk is kell a távollétének, amely szerencsére nemzetközi sikereket jelent.

Úgy tűnik, hogy a Müpa is a legfontosabb előadásai közé számította ezt a koncertjét – az online közvetítés ezt jelenti, így remélhetőleg a teltház (kb. 1550 néző) mellett lehettek olyanok is, akik a közvetítést nézték és véleményt alkothattak az előadás karmesterének Christina Pluharnak a sajátos koncepciójáról, ahogy a régizene megújítására és népszerűsítésére törekszik.

Ezzel kapcsolatban már nem vagyok olyan lelkes, mintha csak a mi Emőként előadói teljesítményét nézném…

Már a Vígszínház szeptemberi sajtótájékoztatón érdekelni kezdett ez az előadás, és hónapok óta terveztem, hogy megnézem.

Aki Borbély Szilárd életrajzát csak felületesen is ismeri, annak nyilván tudomása is van a szüleit ért támadásról, a rablógyilkosságról, amelybe édesanyja 2000 karácsonyán belehalt, és amelynek része lehetett az író 2014-es öngyilkosságában is. Nem meglepő, hogy valaki egy ilyen traumát nem tud kiheverni.

Aki a színlap leírása alapján sokkoló élményre számít, annak igaza van – a 18-as karika mellé oda lehetne írni, hogy csak gyengébb idegzetűeknek.

80 perc a menetidő – évtizedek múlva is emlegetni fogjuk Seress Zoltán és Szántó Balázs előadását.

Legközelebb: január 13-án 19:30-tól - beengedés fél órával korábban!

A 2025-ös év utolsó színházi estéjén Ágoston Péter rendezésében Molnár Ferenc  A farkas című vígjátékát néztem meg a dunaújvárosi színház stúdiójában. Az Ahogy tetszik- hez hasonlóan, most is élvezhettem a színészek közelségének varázsát, a produkció elsősorban rájuk épített, kevésbé a látványra (tervező: Horányi Juli), bár a kivetítések vizuális poénjai a második felvonás álomjelenetében mégis markáns szerepet kaptak.

Az előadás közel három óra egy szünettel, mégsem tűnt hosszúnak. Mivel a bemutatója óta eltelt közel másfél évben csak alkalomszerűen tűnik fel a műsorban, érdemes megragadni az alkalmat, amikor igen. Ezen a december végi estén boldog közönséget és (remélhetőleg) boldog színészeket néztem – nagy siker tanúja lehettem. Még sok hasonlóan teltházas előadást kívánok a játszóknak!

Papp Dániel (férj), Jerger Balázs (Szabó György) és Mikecz Estilla (feleség)

Ennél hosszabban kifejtve:

Rövid életű volt Alföldi Róbert 2013-as Kőműves Kelemen-je, amelyet éppen a Nemzeti Színház átadása idején rendezett a RaM Colosseumban, igazgatói ciklusának epilógusaként. Mély nyomot hagyott bennem, így örömmel vettem, hogy 2025-ben a Zikkurat Színpadi Művészügynökség újraélesztette. A nyár közepén bemutatta a Városmajorban, augusztus végén Veresegyházán is, majd az Eiffel Műhelycsarnokban játszották az ősz folyamán többször, mindig duplázva.

Az általam látott decemberi alkalom elvileg az utolsó volt, de nagyon remélem, hogy nem tűnik el egészen, és egy másik helyszínen ismét újra tud éledni – ebben a reményben írom immár a második nyomhagyó-ajánlómat erről a még mindig aktuális és erős emlékeket hagyó produkcióról.

Május végi bemutató volt az Újra hulla, amelyre folyamatosan készültem, elsősorban a nagyon vonzó neveket felsorakoztató színlapja miatt. Rendre lemaradtam közbejött akadályok miatt, majd kicsit megijedtem, mert hallottam róla jót is, rosszat is – nem voltam benne biztos, hogy az én előadásom lesz.

A hosszú bizonytalankodó rákészülés után viszont kellemes csalódás ért, sokat nevettem ezen a színházról szóló abszurd bohózaton - aki ilyesmit vár, annak jó élményt adhat Simon Kornél rendezése. Ignjatovic Kristina látványtervező színpadképe minimalista, de a kialakítása önmagában is hordoz nem egy vizuális poént -  a hangsúly ezúttal is a színészi játékon van.

Két rész 130 percben.

Rövid ajánló: