Mezei néző

Várakozáson felül tetszett a Radnóti új premierje, amely ugyan nem ősbemutató, hiszen Lucy Kirkwood Gyerekek c. darabját (szintén Baráthy György fordítása alapján) játszotta már a Rózsavölgyi Szalon is, de mivel mindössze másfél évig (2022-23 folyamán), és a Szalonba csupán 70-80 néző fér be egyszerre, mégis kevesen ismerhetik.

A darab jól beillik a Radnóti repertoárjába, amelyben a társadalmi problémákat boncolgató előadások dominálnak, mégis elsősorban az emberi kapcsolatok vannak a középpontban és a színészet ünnepe. Ezúttal nem kell ennél kevesebbel beérnünk.

Véleményem röviden: ezt a darabot ennél jobban nemigen lehet színpadra állítani és eljátszani. Nagyon jó nézni, ahogy a három színész teljes harmóniában, egymásra hangolva létezik – az ajánlóban ezt fogom kicsit hosszabban kifejteni. Kováts Adélnak, László Zsoltnak és Tóth Ildikónak szép hosszú sorozatot kívánok, megérdemlik, hogy tömegek legyenek rájuk kíváncsiak. Mindannyian a legjobb formájukat mutatták ezen a főpróbán – évtizedek óta követem mindannyiukat, nem véletlenül.

Ami a legjobb: nem rétegelőadás, nem kellenek speciális előismeretek az élvezetéhez, éppen elég, ha valaki hallott harangozni az atomerőművekről és azok veszélyeiről, ha pedig átélt már párkapcsolati krízist, kellett már választania két nő/férfi között, akkor pláne ott a helye a Radnótiban.

Mi, mezei nézők talán leginkább azért járunk színházba, hogy ilyen estéink legyenek.

Száz perc szünet nélkül.

Nagyon ritkán jutok el vidéki színházba, így mindig öröm, amikor esélyem van számomra ismeretlen színészeket felfedezni, illetve olyanokat újra látni, akikhez egy-egy régi jó emlékem kötődik. Debrecenben igazán ritkán jártam, a városhoz kötődő blogbejegyzéseim jellemzően vendégjátékokról szólnak és két emlékezetes koncertről. Ha Debrecen és színház, elsőként három dolog jut eszembe: az Országos Színházi Találkozó 1996-ban, amikor sikerült három napot a városban tölteni, majd 2016-ban Kolonits Klára felejthetetlen Traviáta-előadása, és egy legendás Ember tragédiája még 1997-ből, amelyben Bertók Lajos volt Ádám, Csikos Sándor Lucifer és Majzik Edit Éva.

Ez az utolsó emlék már csak azért is eszembe jutott, mert ebben Az üvegcipő-ben Majzik Editet ismét láthattam, ezúttal egy kisebb szerepben: Roticsné volt és így csak a harmadik felvonásban tűnt fel.

Az előadást Göttinger Pál rendezte, akinek a pályáját régóta követem (ez a vele kapcsolatos 50. bejegyzés), így kifejezetten érdekelt, hogy mit kezd ezzel a Molnár-vígjátékkal :

Megtartotta új nagyszínpadi bemutatóját a Bábszínház Fábián Péter rendezésében, amelyet a 10+-os korosztálynak javasolnak.

A főpróbát megnézve egyetértek a megjelöléssel, és nagyon remélem, hogy nagyon sokkal kisebb gyerekeket nem fognak odavinni, mivel nemcsak villogó fényeffektek vannak benne, de olyan jelenetek, amelyektől megijedhet egy kisgyerek, ha még nem tudja elválasztani a színházat a valóságtól. A történet szövése se annyira egyszerű, hogy alsósoknak szívesen ajánlanám.

Az előadás kétrészes, látványos, szórakoztató és nagyon hasznos, bizonyos élethelyzetekben nagyon betalálhat mind szülőknek, mind gyerekeknek.

Megvolt az idei első bemutató a Spinozában: ezúttal a mátészalkai eredetű zsidó családból származó Tony Curtis életébe nyertünk bepillantást 80 percben, szünet nélkül. A színház törzsközönsége nem fog csalódni, kellemes estére számíthat, aki az előadás mellett dönt. A két szereplő: Mészáros Tamás és Spilák Klára.

Mintha csak ma lett volna: szinte napra pontosan két éve jutott eszembe, hogy de jó lenne látni Elek Ferencet Poirotként az Orfeumban.

Ez a vágyam valóra is vált, a színésznek tényleg igazán jól is állt a szerep, ráadásul megismertem, hogy is működik a vacsoraszínház. Utóbbi teljes újdonság volt számomra, aki jellemzően vacsora helyett esek be az előadásokra, sőt meg is tetszett ez a „lassú színház”, amely mindennel együtt négy-öt óra kilépést is jelent a mindennapokból, kellemes társas együttlétet – amennyiben megfelelő partnert sikerül vinni magunkkal.

Közben eltelt ez a két év, már a hetedik orfeumi estémre készülök Mészáros Bélával, Pelsőczy Rékával és Szűcs Gabi énekesnővel, amelyre most kivételesen ELŐZETES AJÁNLÓT írok, mivel vannak még jegyek erre az október 13-i hétfőre.

Az előzetes ajánló után egy utóirat is következik: a látogatás megvalósult, az előadást valóban megnéztük a fiammal.

Aki nem hisz az egyszemélyes színház létjogosultságában, annak nagyon javaslom, hogy nézze meg Bánki Gergely meseelőadását, A legcsinosabb óriás-t, amelyben egyedül – bábok közreműködésével – egy nagyon sokszereplős történetet játszik el hitelesen, önmagával párbeszédezve. Intenzív a jelenléte, tényleg "nem hagy benne semmit" - ez az érzésünk, amikor nézzük és remekül reagál a gyerekközönség kérdéseire, megjegyzéseire. Ez az ő műfaja, nem is kérdés.

Ez most kivételesen szpoileres bejegyzésnek is minősíthető, de mivel 3+-os közönségnek szánták a történetet, feltételezem, hogy a célközönség úgysem olvassa, csak azok, akik éppen azt latolgatják, hogy odavigyék-e őket, így most kivételt teszek.

Röviden: rendkívül szerettem ezt az előadást, felnőttként sem untam, így azoknak is ajánlom, akik hirtelen nem tudnak egy óvodást beszerezni alibinek a megtekintéshez, viszont szeretik Bánki Gergelyt nézni. (A gyerekek úgyis a szőnyegen ülnek jórészt, még vagy húsz felnőtt simán beférhetett volna a kikészített és így üresen maradt székekre.)

Hosszabban:

Már megint az egyik szokásos vesszőparipámra ülhetek fel, és ez – érzem – el is fog sodorni magával.

A hír: Menszátor Hérész Attila és csapata felújította sétálószínházát, mégpedig az RS9 Színház területén, ahol az Anyaszínház úgyis több jó előadással van jelen. Ez a prózai Kékszakállú a Várkertben engem annak idején annyira elbűvölt, évek óta vártam a feltámadását és most örülhetek és örülök is.

A kék cipő nem került elő, és sok minden másként alakul, de ez mégis olyan előadás, amely sokaknak hasznára válna. Azoknak is, akik opera-fanok, és az elmúlt két hét ÖT Kékszakállújából többet is megnéztek, és azoknak is, akik jelenleg a „Bartókot?? – tuti nem hallgatok” álláspontot képviselik.

Az itt leírtak minimális mértékben szpoilert is tartalmaznak, de reményeim szerint az itt adagolt információk inkább segítik az előadás élvezetét.

Jót szokott jelenteni, ha Alföldi Róbert neve megjelenik a Rózsavölgyi színlapján – ezen a téren most sincs változás. Első ide készült rendezése, Az utolsó óra még mindig sikerrel fut, és szép hosszú széria várható ettől az ősbemutatótól is, amelyet a két színész, Epres Attila és Kiss Mari jutalomjátékának szánt a Szalon. 16 éven felüli nézőket várnak.

Az előadás 65 percnyi szórakozás, de ennél jóval többet adhat annak, aki ennél többre vágyna. A szereplőkhöz hasonlóan mi is visszanézhetünk elmúlt évtizedeinkre, ha netán a francia szerzőhöz, Audrey Schebathoz hasonlóan ötven pluszosak vagyunk, de még akkor is, ha sokkal fiatalabbak. Utána talán mindannyian jobb kedvvel vágunk bele abba, ami még ránk vár.

Nagyon szép előadás Bérczes László rendezése, letisztult, (szinte) eszköztelen, a színészekre – Mészáros Sárára és Pál Andrásra - építő. A szöveg A. Dobos Éva fordításában hangzik el.

Azonnal mondom is a legjobb hírt: Rozs Tamás meggyógyult, csellózik megint és a produkcióban színészként is részt vesz, nemcsak zeneszerzőként. Érdemes volt a Jurányit választani ezen a szombat estén. (ÉS igen, ebből az is következik, hogy lesz megint a Most, mikor a vers újra divatba jött a Radnótiban – október 24-én legközelebb!)

Nagyon pontos és nagyon elég az a tömör ajánló, amely az RS9 színház honlapján szerepel Sediánszky Nóra új bemutatójáról, amelyet ifj. Alexandre Dumas, Wong-Kar-Wai, Steven Soderbergh, Emmanuel Mouret motívumok felhasználásával ő maga írt és meg is rendezett két színészre. Kovács Krisztiánt és Német Klárát látjuk valamennyi alakban.

Nagyon szerethető ez a talán másfél órás előadás, mindenkinek ajánlom a megtekintését, akit még/már foglalkoztatnak párkapcsolati szövődmények. A színház 14 éven felüli nézőknek ajánlja.

Néhány saját benyomás: