Mezei néző

A tavalyi évadom egyik legszebb estéje volt a Reggel és este, Bérczes László rendezésében, Pál Andrással, Mészáros Sárával és Rozs Tamással.

Idén ugyanez a csapat Nick Payne darabjával tért vissza, és várhatóan most is sokaknak lesz szép estéje, ha a két szereplő, egy méhész és egy csillagász kapcsolatának történetét megnézi. Rozs Tamás most személyesen nincs jelen, csak felvételről csellózik, viszont az előadás egy forgón játszódik nagyrészt, amelyről lehet, hogy valaki nem a Föld mozgására és a naprendszerben elfoglalt helyünkre gondol, hanem csupán a játszótéri forgóra, és talán kicsit irigyelni is kezdi a játszókat.

Legközelebb október 13-án látható, az előadásra már csak hat eladó jegy van, érdemes sietni a döntéssel.

Ezen a szombaton négy előadás közül válogathattak a miskolci nézők. Délelőtt bemutatták az új gyerekdarabot (Nyolckor a bárkán), este héttől pedig egyszerre játszották az Ida regényé-t (táncjáték) a Kamaraszínházban, míg a Nagyszínházban a Sárarany második előadását tartották, a Játékszínben pedig a Szabó Máté által rendezett Művészet-nek volt a premierje. Ezt az utóbbit néztem, így erről írom le a benyomásaimat.

Röviden: ki ne hagyjátok ezt a csodás triót, Fandl Ferenc - Harsányi Attila - Lajos András hármasát, mi sokat nevettünk nekik köszönhetően. Menetidő: 90 perc egy részben.

Ennél hosszabban kifejtve:

Még egy hét sem telt el a dunaújvárosi Romeo és Júlia óta, és ismét egy klasszikus szerzőhöz volt szerencsém, ismét vidéken. Mindkettőben tollasoznak, de a modernizálási szándék ezt leszámítva másként jelenik meg.

Rusznyák Gábor rendezése két óra negyven perces, nem a könnyű szórakoztatás kategória, így nem is lesz lehetséges bérleten kívül rengeteget játszani, azaz: GYORSAN KELL FEHÉRVÁRRA MENNI, ahonnan vonattal is vissza lehet Pestre érni még az esti előadások után is. Jelenleg az október 1-i előadásra van még elég sok jegy, azt érdemes megcéloznia annak, akiben minimális érdeklődés van történelmi, politikai témák iránt. (Színlap és előadási időpontok ITT.)

Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs és Katona László együttese tegnap este a Centrálban bemutatta a Balhéatlasz-t Budapesten is, és ma jöhet is már a második előadás.

Ezúttal szombaton délután vágtunk neki a Budapest Ring újabb szakaszának, amely végül 8 kilométer lett bőven három órán belül. Olyan jó a pesti tömegközlekedés, hogy akár munka után, hétköznap is el lehet sétálgatni rajta, nincs időnyomás. A kéktúrázók tudják, hányszor dönt a menetrend az aznapi távról – ennek az útnak a legfőbb előnye éppen a szabadság, nincs kényszer.

Nem szorul ajánlóra a Madách Színház friss premierje, amelyet három szereposztásban mutatnak be, és Szirtes Tamás rendezésének minden időpontjára jó előre eladták a jegyeket, és már erősen fogynak a februári második sorozatra is. Én az egyik főpróbát láthattam, az alapján írok le néhány benyomást a látottakról.

A Marczibányi téren is elkezdődött már az évad, mégpedig a Loupe Színház új bemutatójával, amely nem más, mint a talán leginkább filmesként ismert Kenneth Lonergan 1996-ban írt színdarabjának (This Is Our Youth) a budapesti adaptációja.

Az utóbbi időben sorra megtalálnak a fiatalok élethelyzetével foglalkozó előadások (ld. Kartoték, Nem vagyunk már gyerekek ), és ebben a Romeo és Júliá-ban sem a szerelmi történetet láttam meg elsődlegesen, hanem a generációs drámát. Ha normálisan mennek a dolgok, és a fiatalok kapnak valódi támogatást a felnőttektől (az előadásban a harmincas-negyvenes generáció hozza a döntéseket és lép fel tanácsadói szerepben!), biztosan nem halnak meg, és négynapos legendás sírig tartó szerelem helyett csak egy átlagos párkapcsolat jut nekik osztályrészül. (Sokan inkább az utóbbit választanák a korai halál helyett.)

Ezt vittem magammal ebből a nagyon sokféle stílust és korszakot egyszerre megjelenítő eklektikus előadásból, amelyet a nagyon szerethető dunaújvárosi társulat játszik Őze Áron rendezésében, talán elsősorban a középiskolás korosztályt megcélozva.

Vrabecz Botond - Kiss Attila - Jankovics Katalin - azaz: Romeo, Lőrinc barát és Júlia az esküvői szertartáson

Ron Elisha darabjában is elhangzik: Auschwitz megkerülhetetlen, a holokausztot nem lehet figyelmen kívül hagyni, és szükségszerű, hogy árnyaltan, egyre újabb nézőpontokból nézzünk rá. Emiatt is volt különösen érdekes tavaly a Goldberger, amely a tehetős zsidó áldozatok felelősségét is vizsgálta, és a Gólem Színház friss bemutatója az Életbenléti igazolás is képes még újat mondani a témáról.

November végére van jelenleg csak jegy, aki kíváncsi rá, sokat ne gondolkodjon.

A harmadik szakaszt, amely 14 km lett végül, szintén dél körül kezdtük, szintén vasárnap, mégpedig a külső Üllői úton az 50-es villamos Iparvasút nevet viselő megállójából, ahová pontosan húsz perc a kijutási idő a Határ úti metróállomástól.

Díszítés az útvonal egyik házán - aki bejárja, az minden bizonnyal észre is fogja venni, hogy melyiken