Mindössze négy ötletem van azok közül, amelyeket kipróbáltam:
Elsősorban egy olyan eseményt ajánlok, amelyikre már megint nem tudok eljutni, bár ezen az estén legszívesebben vagy négy helyen is jelen lennék.
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
március
30.
Rózsavölgyi Szalon -" ha túl merészet álmodunk, az könnyen a saját poklunkká válhat" - Szakonyi: Örvény
| | Szólj hozzá!A címben idézett mondat természetesen a darabból való. Megtetszett. Igaznak találom. Egy ideig folyton az volt a benyomásom, hogy akármire is vágytam, az sikerült - ugyanakkor sosem olyan lett az eredmény, amilyenre számítottam. Jellemzően minden ilyen kívánságom beteljesüléséért elég jelentős árat fizettem, így egy idő után már nagyon vigyáztam arra, hogy mire vágyakozom olyan nagyon. Takaréklángra állítottam magam ezen a területen.
A mű elején úgy tűnik, hogy Polina, a jó módban élő diáklány nagyon szeretné, ha a nagy író, maga Fjodor Mihajlovics Dosztojevkszij figyelemre méltatná és foglalkozna vele. Peche van? Vagy szerencséje? Megtörténik. Meglátjuk.
Címkék: Kaszás Gergő Rózsavölgyi Szalon Bánfalvi Eszter Ozsgyáni Mihály Szakonyi Károly Örvény Sződy Szilárd
Szólj hozzá!
március
28.
Jurányi - Dumaszínház - FÜGE -"Sötét van és az is marad" - Kaputt (halálkabaré)- 2015. márc.27.
| | Szólj hozzá!Nem is túl régen láttam az utolsó Dumaszínház-előadást (40! avagy a véges élet címmel). A Kaputt kicsit kevésbé kényes témát pedzeget, nem az öregedésről van szó, csupán a mindenkit elérő halálról írt jelenetsort Litkai Gergely és Laboda Kornél. Rendezte: Dömötör András.
Címkék: FÜGE Jurányi Dumaszínház Dömötör András Ficza István Kocsis Gergely Janklovics Péter Bartsch Kata
Szólj hozzá!
Az előzetes terveim szerint nem került volna ma sor arra, hogy Kovács D. Dániel rendezését, amelyet olyan nagyon szerettem, ma újra tudjam nézni. Egyszerű véletlennek köszönhető: visszamondta a jegyszedést egy másik önkéntes és mivel nem jelentkezett más, átvettem a helyét. Nagyon ritkán esik meg, hogy prózai előadást újranézek - operát is ritkán -, de ezek az alkalmak mindig emlékezetesek és jól esnek. Én elsőre is szerettem A heilbronni Katicát, másodszorra is kiállta a tűzpróbát.
Címkék: Jurányi Szputnyik Kovács D. Dániel Kurta Niké
Szólj hozzá!
A hétfő szokatlanul erős lesz ahhoz képest, hogy jellemzően szünnap sok színházban...Nyolc ajánlat:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
március
28.
Opera - "Nibelheim's nacht'" - Froh: Nyári Zoltán - A Rajna kincse negyedszer - 2015.03. 26.
| | Szólj hozzá!A premierről szóló opuszomban (és a Don Giovanni-bejegyzésemben) egy hete már elemezgettem, hogy nálam miként működik az újranézés olyan előadások esetén, amelyeknek kisebb vagy nagyobb mértékben taszít (vagy mondható finomabban: ellenérzéseket kelt) a rendezése. Ezt ismét nem taglalnám, a Rajna négy megnézése is igazolta, hogy megfelelő mennyiségű energia befektetésével képes vagyok magam végül áthangolni és figyelmen kívül hagyni a nekem nem tetsző rendezői ötleteket és élvezni két dolgot: magát a zenét és azoknak a szereplőknek a játékát, akik vagy belső harcok árán, vagy akár anélkül (ez nem is tartozik a nézőkre), magukénak érzik egészen a produkciót. Vannak többen is a szereplők között, akik a számukra felkínált kisebb szerepbe igazán beleélik magukat, felnövelik saját jelentőségüket azáltal, hogy messzemenőkig kihasználják az adódó összes lehetőséget. Néhány rövid megállapítás következik még, idén utoljára a témáról...
Címkék: Adrian Eröd Opera A Rajna kincse Cser Krisztián Nyári Zoltán Gábor Géza Megyesi Zoltán Ring Keszei Bori Gál Erika Kálmándy Mihály Simon Krisztina Wierdl Eszter Heiter Melinda Németh Judit Egri Sándor M.Tóth Géza
Szólj hozzá!
Egészen meglepett a nagy ötlet: az Átrium Film-színház meghívására Pesten nézhető lesz mind az öt Parasztopera, Pintér Béla legnépszerűbb darabja. Ráadásul: nem ütközik az Operaház Primavera fesztiváljával sem. (Ez a vidéki színházak operaelőadásainak szemléje.) Ez nagy hír, nézzétek meg a részletes programot és szereposztást:
http://atriumfilmszinhaz.hu/parasztopera
Egyedül Pintér Béla saját előadására fogytak el eddig a jegyek, amelyik egyébként is rendszeresen műsoron van ugyanitt. De nézhető a miskolci, szombathelyi és temesvári előadás, sőt az Operettszínház is eljön szomszédolni a saját előadásával. A jegyek 2500-3000 forintba kerülnek. Tegnap még volt néhány.
Címkék: Ajánló Pintér Béla Parasztopera Átrium
Szólj hozzá!
Az utóbbi idők egyik legígéretesebb napja lesz ez a vasárnap. 12 javaslatom van. Van, amelyik jobb, mint a másik, mindet kipróbáltam, van amelyiket többször is...
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Ha a programot elő sem veszem, akkor is rögtön eszembe jut kettő: a Rajna kincsének most lesz az idei utolsó előadása (azoknak, akik november 4-ig nem akarnak várni ÉS már megvették a jegyet, az már nincs) és a Jurányiban az általam preferált A heilbronni Katica, amelyre a 110-re bővített nézőtérre szintén nem egyszerű bejutni. Betettek ugyan hétfőre egy pótelőadást és június elején lesz még, hiszen a POSZT-ra megy. Az előadás így sem lesz kijátszva, kár érte. Aki teheti, próbálja megnézni. Én utóbbira megyek önkéntes jegyszedőként. Ezen kívül: